Berta Sándor

Vége lehet az internetes anonimitásnak?

Érdekes, azonban a felhasználóknak aligha tetsző javaslattal állt elő Eugene Kaspersky.

Az orosz számítástechnikai biztonságtechnikai szakértő is ellátogatott a CeBIT-re, ahol kijelentette: véget kell vetni az internetes anonimitás korszakának és online személyi igazolványokra van szükség, valamint létre kell hozni egy nemzetközi kiberrendőrséget is.

"Erős szabályozás kell, hogy legalább részben gátat szabhassunk az egyre növekvő számú online veszélyeknek. Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb felhasználó nem támogatna egy ilyen lépést, de nekik is meg kell érteniük, hogy a világhálón keresztül a bűnözők könnyen és kis kockázattal hajthatnak végre csalásokat. Ráadásul ehhez még el sem kell hagyniuk a szobáikat. Segítségükre van az online kommunikáció névtelensége és az internet határtalansága. Így olyan országokból végezhetik a tevékenységüket, ahol nem elég erős az igazságszolgáltatás és kisebb a felelősségre vonás veszélye" - közölte a Kaspersky AntiVirus vezetője.

A biztonságtechnikai szakember szerint a legfontosabb a felhasználók névtelenségének megszüntetése, ez kulcskérdés. Az lenne a jó, hogy ha a jövőben minden internetező regisztráltatná magát. Ez azonban csak az első lépés lenne, mert szükség van a kormányok nemzetközi online bűnözéssel szembeni összefogására is.

"Az internet olyan, mint egy ország, amit irányítani, kormányozni kell. Sajnos, úgy vélem, hogy erre majd csak néhány komoly eset után döbbennek rá a világ kormányai" - tette hozzá Eugene Kaspersky.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valentine2 #20
    Akkor inkább a ReSubj-ot használók fórum helyett.

    http://www.isite.hu/internet_hirek/sz%C3%A9less%C3%A1v/20090707/legegyszer%C5%B1bb-m%C3%B3d-internetes-kommuink%C3%A1ci%C3%B3sra
  • gettoharcos2 #19
    ...igen, de persze mindezt csak akkor, ha gój vagy ...
  • AbyssLord #18
    Ezazz! Figyeljük meg az összes leütött billentyűt, az egér összes mozgását, mikor hova kattintott, a képernyőről készítsünk másodpercenként képeket, és ezt mind vigyük fel egy nagy adatbázissal, mellékelve a számítógép előtt ülő fényképét, újlenyomatot, személyi számot, címet, és gps koordinátákat.
    A lényeg a biztonság! Nem a tiéd, a nagy multiké! Ja, hogy ez emberi jogokat sért, akkor megváltoztatjuk az alkotmányt! :)
    És ha nem a szabvány fehér minta nélküli ruhában, a földre festett, számodra kijelölt vonalon mész, akkor rögtön megszólal a riasztó, jön a rendőrség, a nemzetvédelem, a hadsereg, és elvisznek mint terrorista gyanús személyt, és a seggedbe is lehallgató készüléket ültetnek, majd egy hétig megfigyelnek egy gumiszobában. :)
  • hottold #17
    "...valamint létre kell hozni egy nemzetközi kiberrendőrséget is..."

    sőt, akkor már mindjárt a rögtönítélő bíróságot is
  • gettoharcos2 #16
    ...
  • hottold #15
    >>> <<<
  • hottold #14
    Ki nem sz*rja le mit akar ez a kasperszki???
  • zedow #13
    Ahhoz hogy ezt meg lehessen valósítani, újra kellene tervezni az internet mûködési elvét. De ha az ipv6-ra átállás is ilyen lassan megy akkor el lehet képzelni hogy mikor lenne ebbõl valami.
  • Tomasz Man #12
    Elég lenne az életkort ellenőrizni, de még azt sem tudják biztosan ellenőrizni,akkor meg mit akar ez a fajankó?
  • 05lampard #11
    csak nehogy terroristák kezébe kerüljön az új harry potter