Gyurkity Péter

35 millió netbook kelhet el idén

Friss előrejelzések szerint idén minden eddiginél több netbook készülék találhat gazdára, mivel éppen az optimális középutat kínálják a hagyományos asztali és mobil PC-k, valamint az okostelefonok között.

Az ABI Research most közzétett előrejelzésében a 35 milliós szám szerepel az idei évre vonatkozóan, vagyis a netbook megoldások gyártói valószínűleg elégedetten vehetik majd tudomásul, hogy a forgalom továbbra is gyors ütemben növekszik. Mi több, 2013-ban már csaknem 140 millió készüléket adnak majd el, az elkövetkező években tehát töretlen expanzióra számíthatnak azok, akik a ezen fejlesztések terjeszkedésében bíznak.

Az ABI szakértői szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a netbook megoldások több eltérő dizájn megfelelő kombinációját nyújtják a felhasználóknak. A bármikor és azonnal elérhető adatoktól való függésünk a PDA-k megjelenésével és elterjedésével alakult ki, ez pedig később a mobiltelefonok hangi és egyéb funkcióival kiegészülve azt a várakozást váltotta ki az ideális készülékekre vágyókból, miszerint az okostelefonok válhatnak a mobil professzionális technológia elsőrendű képviselőivé. Mostanra azonban világosság vált (legalábbis azok számára, akik nyitott szemmel járnak a világban), hogy az okostelefonok soha nem érhetik el az ultra-mobil PC-k (UMPC) szintjét.

A netbook viszont a megfelelő kombinációt jelenti: a hagyományos asztali és mobil számítógépek nyújtotta élményhez nagyon közel járnak, miközben kisebb méretükkel, valamint az akkumulátor hosszabb működési idejével nagyon hasznossá válhatnak a sokat utazók körében. A kulcsszerep itt az alacsony fogyasztású x86 és ARM-processzoroknak jut, ezek sikerének azonban nem mindenki örül. Számos megfigyelő ugyanis attól tart, hogy ezen chipek népszerűségének növekedésével a gyors, teljesítményre kiélezett fejlesztések forgalma visszaesik, amely a gyártók számára is kedvezőtlen fejlemény lesz (lévén, hogy ezzel a bevétel és a profit is csökken).

A netbook tehát a következő "nagy dolog" a piacon - meglátjuk, mennyire válnak be az elkövetkező években az ABI jóslatai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #11
    Nagy zsongás lesz itt ősszel!
    Mondhatnám azt is - annak, aki tud angolul -, hogy ARM-flexing (izmozás :-)
    Kapaszkodj! :-)
  • Epikurosz #10
    Természetesen Linux-szal.
  • Epikurosz #9
    Nekem nincs netbookom, de már csöpög a nyálam érte. :-)
    Habár, mióta hallottam a smartbookról, talán inkább az kellene.
  • mukoromp #8
    Amint látom fejlődik ez a piac rendesen már Netbook TV tuner kártyát is lehet bele venni HD minőségűt, GPS és egyéb dolgokat is.
  • KasztnerTokman #7
    de ki az aki netbookot vesz?
    Senki, eddig is nyomatták ,hogy netbook igy meg ugy és nem lett belöle semmi.
    "Mi több, 2013-ban már csaknem 140 millió készüléket adnak majd el."
    Oh 2013 ra valaki előre lát hát :) az vagy az orákulum vagy hazudik.
    u.i. utobbi szerintem.
    Eddig hány netbookot adtak el? mondjuk 2008ban?
    És az megkora része a piacnak?
  • qwas #6
    Kirugtak, vagy 60 millaval nyugdijba küldték?
  • acdc #5
    Orommel vettem tudomasul:)
  • Turdus #4
    Csak a teljesség kedvéért: kiírták, majd visszavonták, másnap kirúgták az illetékeseket. Azért van még remény ebben az országban is :-)
  • acdc #3
    Iden ismet ugy mint tavaly kiirtak egy 25 milliardos palyazatot "Microsoft vagy hasonló" szoftveres megoldásokért.Mi a valsag kozepen is dozsolunk szoval megirigyelhetnek egyes orszagok..........
  • acdc #2
    Mindelhol van s lesz csak egyes helyeken konnyebben atveszelik pl franciak nemetek linuxot vettek magyarok windowst 25 milliardert meg 14 millas kocsit bkv fonoke 20 millast stb.. Szoval mi gazdagabbak vagyunk mint a nemetek..........