SG.hu·

Újabb filmes jogdíjakat kezelő szervezet alakult

Az AGICOA Magyarország Filmelőállítók Jogkezelő Egyesülete a 40. Magyar Filmszemle előtt egy nappal megtartotta bemutatkozóját a hazai producereknek az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A jogkezelő egyesület célkitűzése, hogy a hazai filmproducereket megillető kábeltelevíziós és üres hordozói jogdíjakat hatékonyabban érvényesítse és ossza fel a filmstúdiók, producerek között. A svájci székhelyű, filmjogok képviseletével foglalkozó nemzetközi szervezet, az AGICOA közleménye szerint a filmproducerek magyarországi jogvédelme nem kielégítő. Erkel András, az AGICOA Magyarország elnökségi tagja elmondása szerint a jelenleg működő, filmes szerzői jogok védelmére szakosodott szervezet nem megfelelően képviseli a filmelőállítók érdekeit. Több magyar, európai és tengerentúli filmvállalat sérelmezi, hogy a magyar jogszabályok szerint előírt jogdíjait egyáltalán nem vagy nem rendszeresen kapja meg.

Helmut Koszuszeck, a nemzetközi AGICOA jogkezelő szervezet képviselője elmondta, hogy az AGICOA hosszú ideje sikertelenül próbál együttműködni a FilmJUS-szal a jogdíjak beszedése kapcsán. A probléma orvoslására az AGICOA magyarországi filmszakmai szervezetek támogatásával hozta létre az AGICOA Magyarország Filmelőállítók Jogkezelő Egyesületét. Az AGICOA Magyarország Egyesület célja a hazai és külföldi filmelőállítók jogainak korszerű védelme, melynek alapja a több évtizede sikeresen működő AGICOA nemzetközi jogkezelő rendszer. A magyarországi Egyesület 2008 júliusában alakult, közös jogkezelő szervezetként való bejegyzését kérte az oktatási és kulturális minisztertől.

Az AGICOA Magyarország Egyesület alapítója a mintegy 5000 jogosultat képviselő nemzetközi AGICOA, valamint jelentős magyar filmelőállítók, többek között az Új Budapest Filmstúdió. Az alapító tagokon túl számos magyarországi filmvállalat nyilvánította ki csatlakozási szándékát. Az egyesület hatékony együttműködésre törekszik a nemzetközi és hazai szakmai szervezetekkel, a külföldi és belföldi szerzői közös jogkezelő szervezetekkel, így például a zeneművek közös jogkezelését végző ARTISJUS-szal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Polemius2009. 01. 28.. 19:05||#10
Valaki csinálhatna mondjuk egy Amatõr Szerzõk Szövettsége szervezetet, és kivehetne egy szép szeletet a tortából azok nevében, aki a saját képeit tárolja a memóriakártyán, saját zenéit írja ki lemezre, saját írásait teszi közzé a neten stb.
Aztán a befolyt pénzbõl lehetne pl. lobbizni a szerzõi jogvédelem idõtartamának rövidítéséért, vagy akár torrent trackert fenntartani. 😊
© waterman2009. 01. 27.. 13:27||#9
ezeknek a jogvédõ szervezeteknek miért kell mindig olyan nevet adni, mintha valami betegség neve lenne?? van egy asva meg egy artisjus ezen a 93ezer négyzetkilométeren, miért nem elég e kettõ? én azt mondom ezek is csak meggazdagodni akarnak. sz*rjanak acélsünt.
© HENCIG2009. 01. 27.. 08:19||#8
"A jogkezelõ egyesület célkitûzése, hogy a hazai filmproducereket megilletõ kábeltelevíziós és üres hordozói jogdíjakat hatékonyabban érvényesítse és ossza fel a filmstúdiók, producerek között."
Ügyes 5let a munkanélküli jogászoknak, diplomásoknak..
A jelenlegi gazdasági válságban tényleg az lenne a legjobb, hogy ha az utolsó szórakozási lehetõséget a tv-t is megvonnák az emberektõl ha nem hajlandók a plusz költséget kifizetni!
Arról nem beszélve, hogy a lemezeim 50%-án adatok, a vinyóknak szintén az 50%-án adatok vannak.
Az én jogaimat ki védi meg amikor nem filmes, zenei, nem szellemi terméküket tárolom rajta és mégis ki kellett fizetnem azt a rohadt jogdíjat!

Az a baj, hogy a gyártók találják ki, hogy mennyibe kerüla termékük!
Miért nem mennek az árcsökkentés irányába?
Legyen egy mozijegy 3-500 ft! Egy kiadott DVD lemezen lévõ film szintén!
Én biztosan megvenném azt a filmet eredetiben ami érdekel!
De ezek buták ahhoz, hogy utána számoljanak!
Gyorsan meggazdagodni! A gyártóknak csillagászati árakat követelni, hogy a tengerparti lakásukat megvehessék, esetleg a többediket...
Szoval nem látom, hogy hogyan mennek tönkre szegény gyártók...
Így viszont eléggé érthetetlennek látszik eza jogvédelem!
Apropó! Ingyen jogvédenek ezek???
Mindjárt hihetõbbnek tûnne a szándékuk!.....
© szlovákiai hun2009. 01. 26.. 22:12||#7
Pedig a megoldás olyan egyszerû, a német fájlcserélõk szövetsége is küzd emellett: Az internetes átalány díj, oszt hagynák békén azokat, akik saját használatra töltenek le, nem üzleti okból, az internetes átalány díjból annyi suska jönne be, hogy tõlem meg is fulladhatnának benne a kapzsi jogvédõk, mert ezek csak egyet védenek, a megélhetésüket és a pénztárcájukat az elõadó és színész rovására..<#duma><#falbav>
© szlovákiai hun2009. 01. 26.. 22:04||#6
Majd szerzünk állampolgárságot a piratebytól, oda nem fog a kezük elérni...szánalom<#eplus2><#hehe>
© Alvarez9992009. 01. 26.. 17:45||#5
Csak szaporodjanak a szerzõi jogvédõ szervezetek! Minél többfelé kell elosztani a koncot, annál kevesebb jut egy-egy efféle szervezetnek.
© Frosty012009. 01. 26.. 17:17||#4
<#eljen>
© avman2009. 01. 26.. 15:38||#3
hm, és majd a szerzõi jogvédõ szervezeteknek is lesz jogvédõ szervezete? õk fogják a közös szervezetbe tömörült szerzõi jogvédõ szervezetek szerzõ jogait védeni... aztán majd ezek a szervezetek is osztódással szaporodnak és akkor alapítanak egy szervezetet, ami...
rájöttem, a válasz nem 42, hanem az univerzum azért tágul folyamatosan, h a szerzõi jogvédõ szervezeteknek legyen elég helyük, és ne nõjék ki a galaxisaikat...
mert gondoljatok bele, mi történne, ha a mi jogvédõ szervezeteink találkoznának egy idegen faj szerzõi jogvédõ szervezetével... dögvész pusztítana majd a galaxisban, fekete lyukak roppannának önmagukba, dimenziók tolódnának egymásba, felszakadna a tér-idõ kontinuum, felhasadna a világegyetem szövedéke... és végül elnyelne mindent a sötétség...
mondom én, így végre minden értelmet nyer...
© morden2009. 01. 26.. 15:36||#2
Ahogy elnézem a budapesti parkolási cégek példáját követik , mindent úgy megszervezni , hogy aki fizetni akar azt is megbüntessék. Egyébként ez a cd-s matrica amiért nagytételbe érdemes Párkányban venni a cd-t szerintem erõteljesen sérti az állampolgárok jogait, olyanért fizetünk , ami mögött nincs semmi ellenszolgáltatás, lényegében adó , de tudtommal adót csak állami szerv szedhet, bár úgy is le van papírozva és meg vannak kenve a jóravaló politikusaink ilyen téren (is)
© kicsizoz2009. 01. 26.. 15:18||#1
Kellene egy lista a szerzõi jogokat védõ szervezetekrõl, mert ez már kezd komikus lenni 😊