Gyurkity Péter

Megbukott az online pornót szabályozó amerikai törvény

Tíz évvel ezelőtt született meg a fiatalkorúakat védeni hivatott amerikai jogszabály, amely az internetes pornó korlátozásával érte el volna célját - amennyiben alkalmazták volna.

A Child Online Protection Act (COPA) névre keresztelt törvényt még 1999-ben verte át a kormányzat, annak ellenére, hogy az elképzelés nagy ellenkezést váltott ki, maga a javaslat pedig egy korábban elutasított, még szigorúbb platformra épült. A jogszabály kimondta, hogy az online pornóoldalak üzemeltetői a hitelkártyaszámok, illetve egyéb azonosítók alapján kötelesek megszűrni látogatóikat, hogy ezzel akadályozzák meg a fiatalkorúak hozzáférését a nemkívánatos tartalmakhoz.

A COPA azonban kudarcra ítéltetett, szövetségi szinten ugyanis több bíróság is elutasította annak alkalmazását, azzal érvelve, hogy az abban foglaltak egyértelműen alkotmányellenesnek minősülnek. Az igazságügyi minisztérium mindent megpróbált, hogy valamilyen módon mégis érvényt szerezzen a jogszabálynak, a napokban azonban a Legfelsőbb Bíróság mondta ki az utolsó szót az ügyben, mégpedig azzal, hogy elutasították a minisztérium által benyújtott fellebbezést. Ezzel nagyon úgy tűnik, hogy a COPA végleg elhal, az internetes pornó pedig tovább él és virul, az ágazat legnagyobb örömére.

A nagy ellenkezésben nyilván szerepet játszott, hogy a törvény alkalmazása az előzetes becslések szerint mintegy 700 millió internetes oldal esetében igényelt volna jelentős módosításokat, a látogatókat pedig a fent említett azonosítók alapján követhették volna. A mostani döntés indoklásaként elhangzott, hogy a kormány nem dönthet azt illetően, hogy az állampolgárok mit tekinthetnek meg az interneten és mit nem, ebben inkább a magánszemélyek, illetve a fiatalokért felelős felnőttek az illetékesek.

Azt még nem tudni, hogy a minisztérium készül-e a COPA felújított változatával, ezt azonban többek szerint is biztosra vehetjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BB7 #11
    ÖLADÓ A ZINTERNET!
    PORNÓVAL 16245 DvD
    PORNÓ NÉKŰ' 2!
  • zola2000 #10
    Dehogynem.
  • Déta #9
    700 millió pornó oldal van???
    Bakker... Ez durván az internet 60 %-a...
  • Garrett27 #8
    Már bocsánat,de legyen a szülő az, aki eldönti, hogyan neveli a csemetéjét, attól meg, hogy mindenféle semmitmondó COPA meg hasonló nevekkel állnak elő, a fiatalkorú még nem fog a pornótól visszarettenni...még szép, hogy elutasították a fellebbezést.
  • B0nFire #7
    Hihetetlen, hogy a britek mellett az amerikaiak milyen prűdek. Egyszerűen megáll az eszem az álszentség láttán, hogy a tartalmat csak 18 éven felüli tekintheti meg. 18 év alattiak nem szoktak nemi életet élni? Ugyan kérem! És mi is ott tartunk, hogy 12 évesen kezdik el az iskolában taglalni az ember szaporodását, de akkor a gyerek már úgyis tisztában van a lényeggel. Sőt, egyes néprétegek már 10 évesen szülni is szoktak.

    Tényleg csodálom, hogy ezek még képesek egyáltalán szaporodni.
  • NEXUS6 #6
    De gondolom ekkor alakult ki az a világszemléleted, aminek a nicked is köszönhető!;DDD
  • Magiszter #5
    Régen is volt erre indítvány ugyebár: "Szeretkezz ne háborúzz!" A mai megfelelője a "Pornózz ne háborúzz" lehetne

    Amúgy nyalógép: ja, nem vagyok hülye csak egy kicsit idióta. Bár szerintem ennek nem a pornó az oka. De lehet egy picópatalógus (vagy mi) mást mondana ha kitárgyalnák azt hogy volt e egy gyerekszobám és a szüleim vertek e.
  • 05lampard #4
    Teljesen gyerek :D
  • AgentKis #3
    A háborút kellene betiltani, nem a pornót. Bár mind2 lehetetlen
  • gettoharcos2 #2
    Megbukott az online pornót szabályozó amerikai törvény