MTI

Református lelkészek honlapja az ügynökkérdés lezárására

Honlapot indítottak fiatal református lelkészek és értelmiségiek az ügynökkérdés lezárása érdekében - közölte a Magyarországi Református Egyház.

A hírlevélben az áll: a weblap szeretné elérni, hogy "továbbra is testvéreinknek tekinthessük mindazokat, akik jelentettek és akikről jelentettek, és ezzel felelősen hozzájárulni ahhoz, hogy egyházunk le tudja tenni e súlyos terhet". A dokumentum annak a meggyőződésnek is hangot ad, hogy ezzel az egyház fontos szolgálatot tenne a magyar társadalomnak is. A weblapon az olvasható, hogy az aláírókat elsősorban nem a múlt feltáratlansága aggasztja, hanem annak következményei, mert szerintük ellentétesen cselekednek "a világosság hirdetésének" elvével azok, akik nem teszik tisztába az ügynökkérdést.

Mint fogalmaztak: a közös szembenézés hiánya sok területen megbénítja egyházi életüket és társadalmi szerepvállalásukat, ráadásul zsarolhatóvá teszi a református közösséget. Ebből az állapotból a reformátusoknak közösen kell kiutat keresni - hangsúlyozták. Az aláírók utaltak arra, hogy koruknál fogva őket nem érinti az ügynökkérdés, éppen ezért "szomorúan látják", hogy az ügynökkérdéssel kapcsolatos bizonytalanság az egyház "hitelességét megkérdőjelezi", mert "többszörösen elszalasztották azokat az alkalmakat, amikor a rendszerváltás után ezzel a problémával őszintén szembenézhettek volna".

A honlap annak alkalmából jött létre, hogy 2009-ben lesz húszéves az ügynökkérdés Magyarországon - hangoztatták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!