MTI

Nyomozás a Veszprémi egyetemisták adatai ügyében

Nyomozást indított szerdán a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni vétség megalapozott gyanúja miatt - közölte a főkapitányság szóvivője.

A rendőrség azt vizsgálja, hogyan kerülhetett nyilvánosságra egy internetes oldalon több ezer veszprémi egyetemista személyes adata - mondta Váradi Piroska. Az egyetem vezetésétől és a diákoktól eddig nem érkezett feljelentés a rendőrségre - mondta a szóvivő. Egy internetes oldalon több ezer veszprémi egyetemi hallgató lakhelye, személyi igazolványuk száma, édesanyjuk neve, e-mail címük és az ezekhez tartozó jelszavak voltak elérhetőek hosszabb időn át.

A Pannon Egyetem által kiadott közlemény szerint "egy ideiglenesen mentett állományban a veszprémi kampusz hallgatóinak kollégiumi jelentkezésével kapcsolatos adatok voltak". "A behatoló a szerveren a betörés során biztonsági fájlokat törölt, ezáltal az adatbázis az interneten keresztül hozzáférhetővé vált jogosulatlan személyek számára is" - olvasható a közleményben, utalva ugyanakkor arra is, hogy miután ez kiderült, a rendszergazda azonnal megtette a szükséges védelmi intézkedéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rgranc #2
    Itt van hogy mi történt valójában:
    http://jezusszive.crpl.hu/a-fantasztikus-neptun-es-uzemeltetoi/

    És itt van például az Origo cikke, akik képesek voltak az MTI hírnek UTÁNANÉZNI:
    http://www.origo.hu/techbazis/internet/20081209-tobb-ezer-veszpremi-hallgato-adatai-kerultek-ki-a-netre.html

    2 perc se volt.
  • rgranc #1
    Vaze. Nem hiszem el. A hír több napos, azóta szinte minden híroldalon megjelent hogy mi van mögötte valójában, és az - amúgy egyáltalán nem tisztelt - hírszerkesztő képtelen utánanézni??? Nem hiszem el. Az SG a magyar "hírportálok" legalja közé tartozik? Ez azért már szánalmas. Nem telt volna többe 2-5 percnél hogy rákeressen a neten hogy mi van valójában a hír mögött, de egyértelműen látszik hogy ezt nem tette meg, szolgaian bekopipésztelte az MTI hírt. Szánalmas.