Berta Sándor

Távközlési adattárolás - kártérítés járna a szolgáltatóknak

A német parlament jogi bizottsága elfogadta azt az előterjesztést, amely szerint a forgalmi adatok megőrzéséért mindenképpen kártérítés illeti meg a telekommunikációs cégeket.

Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a javaslatot a Bundestag is támogatja, akkor a jövőben az internetszolgáltatók és a telefontársaságok teljes egészében visszakérhetik a távközlési adattárolás miatt új rendszerek beszerzésére és működtetésére fordított összegeket. A javaslatot a CDU/CSU és az SPD képviselői igen, a die Linken és a Zöldek honatyái nem támogatták, míg az FDP tagjai tartózkodtak.

Az előterjesztésről már tavaly tárgyalt a német parlament, azonban ismét visszakerült bizottsági szintre. Most a korábbi dokumentumot fogadta el - változatlan formában a jogi bizottság. Az SPD érvelése szerint az elképzelés megvalósulása enyhíthet a távközlési cégek helyzetén, hiszen az irányelv megvalósítása miatt kénytelenek voltak új berendezéseket beszerezni és további munkatársakat alkalmazni. A Zöldek az egész megoldást továbbra is alkotmányellenesnek tartják.

A BITKOM szakmai szervezet becslése alapján a távközlési adatok megőrzése 75 millió euróba kerül. Ez azonban csak a technikai eszközök megvásárlási és üzemeltetési költsége. Az eco német internetgazdasági szövetség szakértői ezzel szemben úgy vélték, hogy a hardverek és szoftverek beszerzése legalább 322 millió euróba került. A jogi bizottság által elfogadott előterjesztésről várhatóan még az idén dönt a német parlament.

Érdekesség, hogy korábban a berlini közigazgatási bíróság Az. VG 27 A 232.08 számú határozatában úgy döntött, miszerint a távközlési vállalatok nem kötelezhetők a telekommunikációs adatmegőrzéssel kapcsolatos összes költség fedezésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!