SG.hu·

Pedofil tartalom letöltésével gyanúsítanak magyarokat

Szakiskolai tanár és egy hivatásos katona is szerepel azon 18 gyanúsított között, akik ellen tiltott pornográf tartalom letöltése miatt indult eljárás - közölte Tamás Gábor, az ORFK bűnügyi osztályának vezetője hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Az Europoltól (Európai Rendőrségi Hivatal) kaptak jelzést arról, hogy két magyarországi IP címről pedofil anyagokat töltöttek le. A rendőrök összesen 80 különböző, Magyarországon üzemeltetett IP címet derítettek fel, amelyekről pedofil tartalomhoz lehetett hozzájutni. A november végi akció keretei között 13 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen folytattak nyomozást és házkutatást - mondta. A házkutatások során 40 számítógépet, 11 laptopot, 69 merevlemezt, több ezer adathordozót (DVD, CD, floppy, VHS), valamint fényképezőgépeket és kamerákat foglaltak le - tette hozzá Tamás Gábor.

A hivatásos katona ügyében a katonai ügyészség folytatja tovább az eljárást - közölte a vezető, aki hozzátette, hogy a gyanúsítottak nem álltak kapcsolatban egymással. A sajtótájékoztatón jelen volt Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, aki elmondta, hogy a pedofil cselekmények 90 százaléka alkalmi jellegű, vagyis szituációtól függ. A pedofilokról általánosságban kijelenthető, hogy nem éreznek empátiát a gyerekekért. Tetteiket nem bánják meg és nem éreznek felelősséget, sőt gyakran az áldozatot teszik felelőssé a történtekért.

"A pedofil nem szereti a gyerekeket, személytelen tárgyként bánik velük" - tette hozzá. Az igazgató szerint a pedofil hajlamú emberek számát nagyon nehéz maghatározni, mivel ebben az esetben nagyon magas a látencia aránya.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szombi2008. 12. 02.. 23:34||#6
arra már nem tellik...

© Frosty012008. 12. 02.. 20:05||#5
de mégis a végfelhasználót kapják el, és nem a készítõket... érdekes :|
© zola20002008. 12. 02.. 18:33||#4
Nem, csak a tvben mondták, hogy akár 3 évet is kaphatnak, valószínüleg felfüggesztve. Szerintem ez pont jó büntetés, hiszen nem bántottak senkit, csak épp képeket nézegettek. Az ilyenek ezentúl elégedjenek meg pl modellek nézegetésével, lolicon hentaial stb. Van rengeteg legális lehetõség nyitva, amivel még a készítõk sem ártanak senkinek. Itt a cél az, hogy a normál gyermekpornóipar szûnjön meg, azzal ártanak az ilyen képek birtoklásával ha ezt fenntartják.
© kjasfhasdfasd2008. 12. 02.. 13:57||#3
Kérdés, hogy egyáltalán tudták-e, hogy mit töltenek le... Merthogy amíg az ember nem tölt le valamit és nézi meg, hogy mi az addig nem feltétlenül tudhatja, hogy mit töltött le.
Arról nem is beszélve, hogy elég sok helyrõl pár kattintással csúnya oldalakra lehet jutni...
Ha valaki letölt egy sci-fi filmet attõl még nem biztos, hogy sci-fi rajongó...
Hajlamosak a hatóságok felelõtlenül megbéllyegezni embereket. Aztán persze szerencsétleneknek kell tisztázniuk magukat.
Jelenleg még csak gyanusítottak!
Félreértés ne essék, nem a pedofilokat védem! De még szerintem ez nem bizonyít semmit.
© angol2008. 12. 02.. 12:35||#2
mit kell érzékenykedni, akinek nem inge nem veszi magára, vagy valami ilyesmi, különben minden pedofil dögöljön meg a világon a magyar pedofil is, vagy legalábbis rohadjon valami rohadt gecó börtönben élete végéig.
© MrImy2008. 12. 02.. 11:06||#1
Undorító és sértõ a cím!

A magyar az egy nemzetiség, a magyar állampolgár meg egy teljesen más dolog. Kérem ezentúl minden bûncselekmény esetében a pontos nemzetiséget feltüntetni!