Berta Sándor

5 millió eurós támogatás osztrák informatikai programoknak

A Bécsi Tudományos, Kutatási és Technológiai Alap (WWTF) az idén összesen tizenkét projektet segít pénzzel.

A WWTF idei pályázatára ötven pályamű érkezett, ezek közül választották ki a nyertes egy tucatot. A díjazott projekteket Michael Häupl, Bécs polgármestere és a WWTF elnöke, valamint Bernhard Görg, a WWTF alelnöke mutatták be.

A nyertes programok közül volt, amelyik hálózatba kötött térfigyelő kamerarendszerek, egy másik pedig a 3D-s televíziózásban használható optimalizált képszerkesztő technikák létrehozásával foglalkozott. Egy harmadik csoport tagjai jelentősen javítanának a mobil hálózat teljesítményén, hogy így eltüntethetők legyenek a településekről az összképet rontó mobil átjátszó állomások. Az ötmillió eurós támogatásnak köszönhetően 40 munkahelyet hoznak létre és az összeg segít a munkahelyek 3 éven át való megtartásában is. Bécsben jelenleg 5500 informatikai és távközlési cég van, amelyek összesen 65 000 munkatársat foglalkoztatnak.

"Az információs és kommunikációs technológiák egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, mivel ma már lassan az életünk minden területén jelen vannak" - jelentette ki Michael Stampfer, a WWTF ügyvezető igazgatója. A szervezet az adományokat az AVZ Alapítvány segítségével gyűjti össze, és éves költségvetése jelenleg 7 és 10 millió euró között van.

"A pénzügyi helyzetünk a gazdasági világválság ellenére is stabil. Így most azzal foglalkozunk, hogy miként tudunk további adományokat összegyűjteni más közhasznú szervezetektől" - közölte Michael Häupl.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!