Napi Online

A Google 125 millió dollárt fizet a könyveseknek

A Google 125 millió dollárt fog fizetni annak érdekében, hogy pontot tegyen a szerzői jog megsértése miatt ellene indított polgári peres eljárásoknak.

A netes óriás ellen kiadók és szerzők nyújtottak be több keresetet, miután a Google könyvszkennelő projektje kiverte náluk a biztosítékot. Az amerikai írói céh és a kiadók szövetsége 2005-ben vádolta meg a netes céget a szerzői jog megsértésével.A legnépszerűbb kereső tulajdonosa szerint mindez azt jelenti, hogy a Google Book nevű programba sok milliónyi szerzői jogi védelem alatt álló könyv kerülhet be, amelyeket a használók akármelyik könyvtárból is elérhetik majd. A cég szerint ezzel a történelmi egyezséggel elhárult az út a könyvek online publikálása előtt - idézi Szergej Brin társalapítót a Bloomberg.

A Google könyvkereső projektje 2004-ben kezdődött, amelyet egyebek mellett a Harvard Egyetemmel és a New York-i közkönyvtárral karöltve indított könyvek internetre való fölvitelére. A társaság sokezer kiadóval dolgozik együtt a digitalizáláson. A Microsoft májusban döntött úgy, hogy leállítja a digitális könyvek keresését célzó program fejlesztését, így gyakorlatilag átengedte a piacot a Google-nak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)