SG.hu

Országgyűlési szavazás a társadalom kettészakadása ellen

2008. október 6-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése (MKOGY) 368 igen szavazattal (ellenszavazat és tartózkodás nélkül!) megszavazta az e-Befogadás problémáinak megoldásáról rendelkező két Országgyűlési Határozatot.

A MKOGY létrehozta az eseti e-Befogadásügyi Eseti Bizottságot, meghatározta annak feladatait, és deklarációt fogadott el az e-Befogadás magyarországi kezelésének alapelveiről. A döntés azért kelthet szenzációt, mert nincs olyan európai uniós tagállam, ahol a parlament kivenné a részét a társadalom hátrányosabb helyzetű rétegeinek megsegítéséből. A világ egyetlen országgyűlése sem rendelkezett eddig az e-Befogadási problémák (digitális szakadék, -írástudás, és -esélyegyenlőség) megoldásáról.

E két parlamenti határozathoz vezető úton az első lépést egy magyar civil informatikai szervezet, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) 2007. novemberi kezdeményezése jelentette. Az Inforum akkor azért fordult az MKOGY Informatikai Albizottságához, hogy felhívja a figyelmet az EU 2006-os Rigai Miniszteri értekezletén megfogalmazott határozatra, amely szerint 2010 végéig ötven százalékra kell csökkenteni a tagországokban a digitális szakadék mértékét.

Az Inforum véleménye szerint Magyarország nem tesz eleget polgárai digitális lemaradása ellen, illetve életminőségük, versenyképességük, digitális jártasságuk biztosításáért. Ezért más civil szervezetekkel együtt mozgalmat indított "e-Befogadás" néven, másrészt felhívta a figyelmet az idevágó EU politikákra, irányelvekre. Az öt parlamenti párt egyetértett az Inforum kezdeményezésével. 2008. január 8-án találkoztak a parlamenti pártok képviselői, és közös megállapodásra jutottak az Inforummal abban, hogy a társadalom életminőségének emelése közös feladat és a digitális esélyegyenlőség és az elektronikus befogadás ügye nemzeti, stratégiai kérdés.

A politikai pártok fontosnak tartják a társadalmi önszerveződések kezdeményezését és így támogatják az Inforum és a civil szervezetek, vállalkozások e-Befogadást célzó mozgalmát. Az Inforum más civil szervezetekkel és cégekkel közösen tavaly novemberben meghirdette csatlakozását az Európai Unió "e-Inclusion: be part of it" kezdeményezéséhez, elindítva az "e-Befogadás 2008, Magyarország" mozgalmat. A képviselők az eseti parlamenti bizottság felállításakor szükségesnek látják megvizsgálni azt, hogy melyek azok a feladatok, amelyek az államigazgatás eszközrendszerével oldhatók meg, s melyek azok, amelyeket a civil szervezetek és a gazdasági vállalkozások hatékonyabban végezhetnek el a probléma megoldása érdekében. Áttekintik, hogy a különböző tárcák, kormányzati hivatalok, civil szerveződések, vállalkozások és egyéb szervezetek tevékenységében miképpen jelenik meg az e-Befogadás, a digitális esélyegyenlőség kérdése, és mit tesznek a digitális szakadék áthidalása érdekében.

2008 folyamán több részvevővel történt egyeztetések után megszületett az a végleges szöveg, ami a MKOGY elé kerülhetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!