Gyurkity Péter

Szárnyal az Eee PC az iskolakezdés után

Az Asus friss eredményeinek közzététele után jól látszik, hogy új rekordot értek el a havi adatok szintjén - mindez többek között az iskolakezdési szezonnak is köszönhető, de elemzők további sikereket jósolnak a cégnek.

A kínai Commercial Times arról számolt be, hogy az Asus szeptember hónapban több mint 700 ezer Eee PC-t értékesített világszerte, ami új havi rekordnak számít az olcsóként indult netbook család eddigi pályafutásában. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy újra elindult az iskolai szezon, ám a különböző típusok a nyár folyamán is jól szerepeltek a piacon, a szakértők pedig arra számítanak, hogy a cég tovább javíthat eddigi eredményein.

A harmadik negyedév során ugyanis összesen több mint 1,7 millió készülék talált gazdára, a forgalom tehát folyamatosan magas volt. Ráadásul október és november tradicionálisan jó időszaknak számít, így az eladási adatok további növekedésére lehet számítani. Az utolsó három hónapban a cég szerint legalább ilyen jó adatok érkeznek majd, ezt pedig tovább javíthatja az újabb, immár 10 hüvelykes kijelzővel megjelenő változatok elterjedése. Elemzők azt jósolják, hogy ez utóbbi példányok a következő év elején kezdik meg igazán a térhódítást, vagyis az Asus számára csupa jót tartogat az elkövetkező időszak.

Utoljára arról adtunk hírt, hogy az Eee PC 901 3G-támogatással egészül majd ki, a cég azonban ezek mellett is további változatokkal készül. Ezek között megtalálható az Eee PC 1000 is, amely a számozásnak megfelelően már a nagyobb, 10 hüvelykes kijelzőt kapta meg. A készülék nemrég érkezett meg az Egyesült Királyságba, ebből az alkalomból pedig a Register hozott le egy részletes bemutatót az új változatról. A megszokott Atom processzorral, 1 GB DDR2 memóriával, Intel integrált grafikus chippel, 802.11n Wi-Fi, Bluetooth, illetve Ethernet támogatással érkező példányok a 901-esnél is használt akkumulátorokra támaszkodnak, a háttértároló szerepét pedig egy 8, valamint egy 32 GB-os SSD meghajtó tölti be - előbbi egy gyorsabb változat az operációs rendszer és a fontosabb alkalmazások kiszolgálására, utóbbi pedig valamivel lassabb, az egyéb feladatokra.

A végső összehasonlításban inkább a szintén 10 hüvelykes Wind felé hajlanak a tesztelők, kiemelve, hogy az Eee PC 901 is csaknem teljesen ugyanilyen összeállításban érkezik, a nagyobb kijelző önmagában pedig nem elég az 1000-es modell sikeréhez, még akkor sem, ha a billentyűzet is kényelmesebbre sikerült. Ez ugyanis a riválisokon is megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tripax #10
    Esetleg a gépen fenn.

  • rootkiller #9
    Mondjuk esetleg ágyba DVD??
  • The Garrett #8
    ja az optikai meghajto az utolso dolog ami egy ilyen gepbol hianyzik.
    1-2 gigas pendriveokat mar ingyen dobálják az ember után kb, a nagyobb memoria kartyaknak sincs már olyan horror ára.
  • BenceYCE #7
    Pont az a lényeg!
    Ki a franc használ második gépen optikai meghajtót? Végre tűnnek el a csába a poháralátétek!
  • aglaca #6
    a cod4 fut pl. az Asus N10-en:
    Video
  • chuky123 #5
    csak optikai meghajtó nincs benne :(
  • meteoreső #4
    majd ha játékok is futnak rajta akkor átveheti a psp, és társai piaci szegmensét is.
    De szerintem bele fognak rondítani a új 3g s telefonok is I Phone és a billentyűs konkurens mobil telefon is.
    Nekünk csak jó lesz hajrá ...
  • ihateworkdays #3
    Végül is könnyebb mint 10 db spirálfüzet.;)
    Ja és persze több betű fér bele, valamint amit beleírnak, mások is el tudják olvasni.;)
  • R0sc0 #2
    nálunk egyy se xd
  • The Garrett #1
    én is meglepődtem hány eee meg wind van az embereknél itthon is pl a fősulin.