SG.hu·

Képek a Windows 7 előzeteséből

Az egyelőre erősen a Vistára hajazó operációs rendszerből két különböző blogban is új képek jelentek meg, amelyek néhány érdekes változtatást mutatnak az eddigiekhez képest. A legújabb előzetes 10 napja jelent meg.

Elsőként az UX Evangelist oldalán jelent meg egy felvétel, amelyen a jól ismert Wordpadot láthatjuk. Rögtön feltűnik, hogy a kezelőfelületet lecserélték, ez ugyanis megörökölte az Office 2007-ben bemutatkozott ribbon kinézetet, annak gombjaival és újszerű elrendezésével együtt. A kínai ThinkNext Blue blog viszont képek egész sorozatát tárja elénk, amelyből kiderül, hogy a Paint esetében ugyanígy jártak el, egyedül a Notepad maradt ki a módosításokból.

A Windows 7 harmadik előzeteséből (M3, azaz Milestone 3) származó képek természetesen nem a fenti programok kapcsán válthatják ki a legnagyobb érdeklődést. Az igazán érdekes maga a kezelőfelület, amely nem sokat változott a Vistához képest, az eltéréseket inkább a finomítások szóval jellemeznénk, amely a szoftvercégtől kiszivárgó hírek és nyilatkozatok alapján a teljes operációs rendszerre is elmondható lesz. A Build 6780 képei alapján a Start menü, a telepített programok listája, a kalkulátor, a Vezérlőpult, az ikonok egy része, valamint azok kezelése változik meg. Módosítják továbbá a Security Center és számos egyéb funkció elrendezését, kialakítását.


A My Documents, illetve Documents könyvtár ezúttal Libraries néven érkezik, ezen belül változatlannak tűnik a lista. Az Internet Explorer 8 alapesetben elérhető lesz annak minden új funkciójával együtt, a Media Player pedig egy letisztult, egyszerű kezelőfelülettel jelenik meg elsőre, amit utólag válthatunk át a nagyobb, több opciót kínáló változatra. Előre telepített programként jelenik meg a Windows PowerShell, amely a különböző szkriptek írásában segíthet. A jelenleg sokak számára zavaró UAC (User Account Control) a beszámoló szerint a tesztelés során egyetlen alkalommal jelent meg, a fejlesztők tehát vették az adást és korlátozták annak működését.


A képek alapján természetesen még korai lenne bármilyen komoly következtetést levonni, elvégre még a béta fázis előtti verzióról van szó. Mindazonáltal az eddig elérhetővé vált információk megerősíteni látszanak azon értesüléseket, miszerint a Windows 7 a Vista hibáinak, hiányosságainak javítása, pótlása céljából jelenik meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© endrúdí2008. 10. 28.. 20:48||#100
HEHE, oda kellene pirítani a marketingeseknek, hogy december elejére találják már ki mi fog a FIND OUT WHAT'S NEW IN WINDOWS 7 ULTIMATE ITEM 1-3 helyére kerülni!!

<#taps><#taps><#taps>
© Palinko2008. 09. 25.. 20:04||#99
ezért várjuk már jó rég mikor írják ki az aljára, hogy fizetett hirdetésünk olvashatták :D
© TAJ862008. 09. 25.. 17:45||#98
Meséld el mit lehet tenni egy ilyen cikkel?Eleve flémgenerálásra írják meg, mennyivel tudsz többet õszíntén a win 7rõl? semmit, így hát marad a néha személyeskedõ eszmecsere...
© Roli0122008. 09. 25.. 17:30||#97
Bírom a szópárbajokat amiknek semmi köze nincs ahhoz hogy win7 cikkhez írtok. eu elsõsorban #94-95-96. Ne itt osszátok már egymást, igazából nem érdekel semmit, thx. Szerintem amúgy csak nem olyan hülyék, hogy a vista bukása után megint kiadnak egy "különleges" OS-t.
© TAJ862008. 09. 25.. 14:34||#96
Amit nem neked címzek az szakmai jellegû általában, veled így lehet kommunikálni.

Szokj le az evésrõl, haszontalan dolog. Ugyanígy a levegõvételrõl is.
© Sanyix2008. 09. 25.. 14:09||#95
Szerintem még mindig jó muri, én szeretek nevetni. :D
Az enyimé. És neked volt értelmes hozzászólásod a másokra fröcsögésen, és a dögöljmegezésen kívül? Nem. Akkor mirõl beszélsz?

Anyukám szokott enni adni, mert szeret, meg az étteremben, ha fizetek, meg magamnak is szoktam enni adni, mert éhes vagyok :)
© TAJ862008. 09. 25.. 13:52||#94
Nevekkel viccelõdni jó muri (volt ált. 2.o.ban)
Na de ennél ne várjunk többet.
Jah. Spambotról jut eszembe kié a 87,88,89,91-es hsz.?....
Nem értem ki adott neked eddig enni és milyen megfontolásból :(
© vajon kiki2008. 09. 25.. 12:27||#93
pont olyan nagy most a rúgkapálás a microsoftnál, mint a 98 után.. összeomlott kék halállal a bemutatón, és rögtön utána kiadták a 98 SE-t és a Milleniumot aztán azt se használta a kutya se .. böööö <#zavart2> ... dolgozzanak csak rendesen egy jó kernelen mint a windows2000 és xp esetében tették , nem pedig a külcsínyekkel és a user idegesítésével kéne foglalkozni meg a pukkogó jelentésekkel a jobb alsó sarokban. ez a midori igéretesen hangzik de úgy látszik megint bukni akarnak egy nagyot viszta alapokon amit a kutya se használ.
© vajon kiki2008. 09. 25.. 12:19||#92
itt a tömör , de velõs véleményem a windows 7rõl: <#levele>, és már elõre látom hogy mekkora egy rakás sz*r lesz, különösen ezen a nyista alapokon
© Sanyix2008. 09. 25.. 12:12||#91
Énsem, fogadjunk hogy bejön a falnak beszélsz effektus. Ez már szabályszerû.