SG.hu·

Száműzné az egeret és a billentyűzetet az Nvidia

Érdekes ötletekkel állt elő Rob Csongor, az Nvidia marketingügyekért felelős alelnöke. A szakember kitért többek között a grafikus megjelenítések és a számítástechnikai perifériák jövőjére.

"Úgy gondolom, hogy a közeljövőre nem feltétlenül a felbontások növelése lesz a jellemző. Mi az Nvidiánál elsősorban arra koncentrálunk, hogy a játékok még élethűbbek legyenek. Kyle Busch, aki itt volt az Nvisionon, például azt kifogásolta, hogy a számítógépes szimulátorok és azokban lévő versenyzői karakterek nem mindig valósághűen viselkednek. S igaza van. Éppen ezért újra át akarjuk gondolni az egész dolgot. A PhysX mérnökeivel közösen el akarjuk érni, hogy a virtuális tárgyak természetesen viselkedjenek. Ez nem fejlődés, sokkal inkább egy új megközelítési mód. A grafika jövője tehát nem választható el a természetes környezettől, hanem szorosan összefügg azzal" mondta Csongor.



"Célunk, hogy egyszerűen hagyjuk meghalni a billentyűzetet és az egeret. A következő generációs számítógépes hardverekhez már grafikus, intuitív felhasználói felületek lesznek. Jeff Han ezt be is mutatta a nyitónapon. A CNN már most is olyan kijelzőket használ, amelyek a különböző információszinteket grafikusan jelenítik meg" - tette hozzá Rob Csongor.

A szakember szerint érdekes a kérdés, hogy kinek kell foglalkoznia az infrastruktúra fejlesztésével. Meggyőződése, hogy amennyiben például Jeff Han nem vett volna részt a multitouch-képernyő technológia kifejlesztésében, akkor más gyártók, köztük elsősorban az Apple sem fedezték volna fel maguknak ezt a területet.

"De említhetnénk a rendkívül alacsony fogyasztású grafikus magok példáját is. Úgy vélem, hogy nem ezek jelenthetik a megoldást, sokkal inkább azok, amelyek dinamikusan szabályozzák az áramfogyasztást és csak akkor adnak több energiát, hogy ha nagyobb teljesítményre van szükség, egyébként pedig alapjáraton üzemelnek. Ezek a technológiák már önmagukban segítenek a fogyasztás drasztikus csökkentésében. A teljesítmény és a fogyasztás természetesen mindig egymástól függ" - tette hozzá az Nvidia marketing ügyekért felelős alelnöke.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© haxy272008. 08. 29.. 21:55||#22
ja majd talán ha fejemre teszek egy tokra chipet aztán azzal tudom irányítani a gépet addigmeg, felejtõs az egész. érdekes lenne jácani egér és bill nélkül.
© rumkola2008. 08. 29.. 20:21||#21
na ez viszont már betegség...
a dvd íród és a monitorod meg kimaradt az aláírásból
:DDD
© zola20002008. 08. 29.. 17:51||#20
Nem is arról van szó, hogy asztali pcknél tûnik el a bill-egér, hanem arról, hogy lassan már mindenki hordozható pct vesz, nem asztalit (nyugaton)...
© torcipepe2008. 08. 29.. 17:02||#19
itt ülök szép kényelmesen, kinyújtom a kezem és rájövök, hogy 1,5* hosszabb kar kellene, hogy elérjem a 17'-os monitoromat. ha nagyobb lapos monitorom volna, akkor még hátrébb tolnám -> érintõképernyõ kizárva.
a gondolatos meg kesztûs vacakkal meg az a gondom, hogy elvesztem a kikapcsolhatóságot, nemtudom hogy reagálna egy ilyen kütyü, ha számítógépezés közben beszélgetek, TV-t nézek, eszek vagy vakarózom. a billentyûzetez meg az egeret akkor engeded el, amikor akarod.

az viszont tényleg nem lenne egy utolsó dolog, hogy dinamikus fogyasztással mennyenek a GPU-k. az viszont gáz, hogy az Asus már lassan egy éve árul olyan alaplapot és asszem pont nForce chippel, ami képes a CPU fogyasztását a szükséges teljesítményhez állítani.
© irkab1rka2008. 08. 29.. 16:23||#18
Counterstrike multitouch screen-en :))))))

azért tényleg jöhetne már valami ami jobb irányítást tesz lehetõvé, de hogy az nem a multitauch, arra felteszem a statomat :)
© Carbuncle2008. 08. 29.. 15:07||#17
Ja, és még hozzátenném: sose tolnám a számítógépemen egér, és billentyûzet nélkül az FPS -t (mivel más módon elképzelhetetlennek tartom, hogy lehetséges).
© Carbuncle2008. 08. 29.. 15:05||#16
Csatlakozok az elõttem felszólalóhoz, néhány dolgot hozzáfûzve: ez a szöveg nem mond szinte semmit, csak az derült ki belõle, hogy fikázni próbálják az alacsony fogyasztású GPU -kat, csak azért, mert õk gyártástechnológiai lemaradásban vannak. -Fikázzák csak az 55 nm -t, de akkor fizessék is helyettem a villamos-áram fogyasztás többletét (fõleg, mivel 8800GT -m van)!
© gemi2008. 08. 29.. 14:00||#15
Elég zagyva nekem ez a szöveg. Semmi konkrétum nincs benne, csak az,hogy tõlük megdögölhet a bill.+egér , valamint az, hogy sokkal jobb megjelenítést akarnak elérni.

Arról nincs szó, hogy õk maguk is terveznének olyan megjelenítõ egységeket , amelyek vezérlésre is alkalmasak.

Az hogy a képernyõn jelenik majd meg egy billentyûzet amit valami módon nyomogathatunk az egy dolog, de a betûket be kell írni valahogy.
Szerintem önmagában egy képernyõn ezt nem jó megoldani,mert kényelmetlen.
Viszont,ha a 2 multi-touch eszközbõl állna, az már jó lenne.
Az egyik billentyûzetként/fõ vezérlõegységként is funkcionálhatna, a másik meg lenne a fõ megjelenítõ.
© Viszpi2008. 08. 29.. 13:52||#14
Ne legyél már ennyire...
Amit mondott az tény és kész (több tranzisztor, nagyobb számítási teljesítmény miatt -> több fogyasztás). Az egy másik dolog, hogy minden egyes technológiai váltásnál még jobban miniatürizálnak és próbálják a kvantummechanika szintjére levinni az egészet, de az még odébb lesz egy kicsit, mert már nem csak a tranzisztorok súrolják a legkisebb méret határát, de már a megvilágítás terén is trükközgetni kell (már valamilyen folyadéktéteget visznek fel az SI ostyákra, hogy jó legyen).
De nézzük például a fogyasztási mutatókat az elmúlt 3-4 évben. Procik azok kb stagnálnak, mainstream 40-70 W, high end 70-125 W. A grafikus kártyák terén viszont ahogyan a teljesítmény is megsokszorozódott hirtelen (1-2 Terraflops) úgy a fogyasztás is megnõtt jelentõsen (100-200 W).
Van abban valami amit mondasz, de nem jó a példád sem, mert SI technológiát elektroncsövessel hasonlítasz, nem kicsit más a kettõ. Az SI technológia jelen van vagy 30 éve és még jelen is lesz egy 5-10 évig valószínû, aztán meglátjuk mit hoz a jövõ, mert ebben már nem sok tartalék van.
© JTBM2008. 08. 29.. 13:49||#13
Szerintem amit egy marketinges mond a technológiai fejlõdésrõl, az nem releváns. ;-)))
Az egér és a billentyûzet a leggyorsabb eszköz, amíg ki nem fejlesztik a direct linket az aggyal...