MTI

Elvesztek az angliai és walesi rabok adatai

Elveszett az összes, több mint százezer angliai és walesi elítélt személyi adatait tartalmazó adattár, amely tartalmazza a visszaeső bűnözők címét is - közölte a brit kormány.

A londoni belügyminisztérium börtönfelügyeleti hivatalának szóvivője közölte, hogy a tárcával szerződésben álló cég egyik munkatársa elhagyta a 84 ezer angliai és walesi börtönfogoly nevét és születési évét tartalmazó memóriakártyát. Az adattár tartalmazza ezen felül 33 olyan bűnöző címét, akik az elmúlt egy évben hat vagy annál több bűncselekményt követtek el, illetve tízezer megrögzött bűnöző személyi adatai is szerepelnek benne.

Nagy Britanniában ez távolról sem az első olyan eset az idén, amikor szőrén-szálán eltűnnek bizalmas adatok. Áprilisban eltűntek londoni HSBC bank 370 ezer ügyfelének adatai, februárban egy kórház számítógépét lopták el több mint ötezer páciens adataival együtt. Január végén a brit Marks an Spencer áruházlánc számítógépét tulajdonították el, amely 26 alkalmazott adatait tartalmazta, a brit védelmi minisztérium pedig néhány nappal korábban jelentette be, hogy lába kélt három laptopnak több ezer ember személyi adataival egyetemben.

Az ismétlődő adatvesztések miatt a brit kormány júniusban jelentést tett közzé arról, miként kíván javítani az adatkezelés gyakorlatán Nagy-Britanniában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #4
    Végre törlődött a priuszom.
  • GG #3
    lazán vissza lehet élni a rabok adataival..hiszen nekik beton biztos alibiük van. :D
  • BandiG #2
    Hat peeeerszeee hogy elhagyta a vagyont ero memoriakartyat... (es egyidoben orokolt egy vagyont)
  • kernerster #1
    ez már komolyan lassan összeesküvés-elmélet