SG.hu

A közbeszerzések leállítására panaszkodik az IVSZ

Az IVSZ magyarázatot vár a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság beszerzési eljárásainak szüneteltetésére. A központi beszerzés leállása több tízmilliárd forintos kiesést hozhat az ágazatnak és az uniós források felhasználását is késleltetheti.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) választ vár arra, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) miért függesztette fel vagy késlelteti a központi beszerzési eljárásokat, hiszen egyes szerződések már lejártak, vagy olyan stádiumban vannak, hogy szükségszerű lenne az új tenderek kiírása. A központi beszerzési eljárások felfüggesztése a hazai infokommunikációs szektor számára több tízmilliárd forintos kiesést jelenthet.

Az IVSZ több szempontból is aggályosnak találja, hogy a KSzF eljárásai már huzamosabb ideje szünetelnek, és nem jelennek meg új tender felhívások, az okokról pedig nem adnak tájékoztatást az illetékesek. E közben bizonyos területeken már lejártak vagy a közeljövőben lejárnak a szerződések, így új beszerzési eljárások lefolytatására már nem lesz elegendő idő, ami azt is maga után vonja, hogy egyes uniós források is csak jóval később válnak elérhetővé. A jelenlegi állapot ellen szól az is, hogy a közbeszerzések hosszabbak és költségesebbek is lesznek azáltal, hogy az intézményeknek maguknak kell majd a teljes ügymenetet lebonyolítaniuk, ráadásul nem mindenhol rendelkeznek a kiválasztáshoz szükséges szakértelemmel, és esetenként akár egy-egy eszköz beszerzéséhez is pályázat kiírása szükséges.

"Értetlenül állunk a beszerzések szüneteltetése előtt" - mondta Keresztesi János az IVSZ elnöke. Eddig sajnos nem kaptunk tájékoztatást az illetékes intézményektől, hogy mi indokolja a folyamatok leállítását, illetve mikor számíthatunk az új tenderek kiírására. Véleményünk szerint a késlekedésből fakadó, nyilvánvaló károk mellett a korrupció veszélye is nő ebben a bizonytalan és tisztázatlan helyzetben."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!