Napi Online

Az EU-ban is szűrni fogják a légi utasokat

Az uniós belügyminiszterek az Európai Bizottság (EB) tavalyi kezdeményezése nyomán politikai megállapodásra jutottak arról, hogy a légi utasok állandó szűrésével próbálják felvenni a küzdelmet a nemzetközi terrorizmus ellen.

Ennek alapján közösen meghatározott szempontok szerint begyűjtik, elemzik és elraktározzák a légi utasok adatait, hogy könnyebben ki tudják szűrni az EU biztonságára kockázatot jelentő személyeket. Az adatok védelme azonban érinti a tagállamokban érvényben lévő eltérő jogszabályokat, ezért több olyan brüsszeli munkacsoportot kell felállítani, amelyek összhangba hozzák az adatátvilágítás szempontjait.

Bár Michele Alliot-Marie francia belügyminiszter a soros elnökség nevében úgy nyilatkozott, hogy az alapelvben sikerült megállapodni, egyelőre az sem világos, hogy a légi utasok milyen körére terjedjen ki a vizsgálat. Egyes országok kizárólag az unión kívüli állampolgárok adataira gondolnak, mások nem bánnák, ha a szűrés mindenkire vonatkozna, ami persze jelentősen megterhelné a felügyelő hatóságok adatbankjának kapacitását. Végül pedig az sem egyértelmű, hogy az unión belüli légi közlekedést kivonják-e a megfigyelés köréből. Dönteni kell arról is, hogy mennyi időre engedélyezzék a kényes adatok tárolását.

Jacques Barrot, az EB igazságügyért felelős tagja azt szeretné, ha a megállapodás már jövőre hatályba lépne, a brüsszeli törvényhozási eljárás ismeretében azonban ez túl ambiciózusnak hangzik. A javaslatról ugyanis nem csak a tagállamoknak kell egymás között közös nevezőre jutniuk, de az Európai Parlamenttel is el kell fogadtatni, amely korábban éppen az adatvédelem ügyében került összeütközésbe a Tanáccsal, illetve az EB-vel. Ezen az alapon kifogásolták ugyanis a Washingtonnal létrejött megállapodást, és miután az Európai Bíróság nekik adott igazat, újra kellett szabni az adatmegosztásról szóló megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #1
    óó kis dzsáhmándzsárek! allah büntessen mek!