Napi Online

Születésnapját ünnepli a T-Kábel

Már ma is több mint 300 ezer kábeltelevíziós ügyféllel rendelkezik a tízéves T-Kábel, de további növekedést tervez, amit a jelen piaci körülmények között a területi terjeszkedés tud biztosítani a cég számára - nyilatkozta Lipp István, a T-Kábel Magyarország Kft. vezérigazgatója.

Milyen eredményeket tud fölmutatni a tízéves múltra visszatekintő T-Kábel?
- Nagyon jó dolog tízévesnek lenni egy olyan piacon, ahol a szereplők döntő része ennél fiatalabb vagy hasonló korú. Azért is jó érzés tízévesen t-kábelesnek lenni, mert 315 ezer kábeltévéügyfelünk van, ezzel a második legnagyobb kábeltelevízió-szolgáltató vagyunk a magyarországi piacon, és miközben az elmúlt évben jelentősen fokozódott a verseny, mi nem veszítettünk ügyfelet, sőt még növeltük is piaci részesedésünket.

A kábeltévé nemcsak a mennyiség, hanem a minőség szempontjából is fontos számunkra. Mi voltunk az a társaság, amely 2005-ben elsőként vezette be a digitális kábeltévé-szolgáltatást, és napjainkban ezt a szolgáltatást már 54 ezren veszik igénybe. Ők már pontosan tudják, hogy ez a technológia az analóg tévéhez képest nemcsak a műsorcsatornák mennyiségében, hanem minőségében is mást nyújt. Az idén pedig ismét továbbléptünk, és márciusban szintén elsőként vezettük be Magyarországon a nagy felbontású HD-szolgáltatást. Ez már elhozta a tévézés igazi, valódi jövőjét. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a tíz év alatt jó irányba fejlődtünk.

Nem csak kábeltelevíziós szolgáltatást nyújt a cég.
- Így van. A hálózat adta képességeknek köszönhetően megjelent az internet is, így minden hónapban érzékelhetjük a Nemzeti Hírközlési Hatóság jelentéséből is, hogy gyorsabb ütemben tud ez a szolgáltatásunk is fejlődni, mint az egyéb technológiákon - például az adsl-en - alapuló szolgáltatások. Ez is igazolja, hogy a sávszélesség, a minőség, a rendelkezésre állás, és az a körülmény, hogy a különböző szolgáltatásokat egy hálózaton, egy "dróton" érhetik el a felhasználók, nagyon fontos piaci versenyelőnyt jelent számunkra.

A piaci számokból nem hagyhatóak ki a bevételi és a nyereségre vonatkozó adatok. Milyen számokat értek el tavaly?
- Nemcsak a naturáliák mutatják a sikerességet, hanem a pénzügyi eredményeink is, hiszen a 17 milliárdos árbevétel mellett nyereséggel zártuk a 2007-es évet. Az egy alkalmazottra jutó árbevétel alapján pedig piacvezetőként tarthatjuk magunkat számon: jelenleg 185 fő foglalkoztatott munkatársunk van, de partnereinkkel együtt közel 250 fő foglalkozik a kábeltévé-szolgáltatással.

Honnan indult és milyen utat járt be a cég ahhoz, hogy elérje ezeket az eredményeket?
- A kilencvenes években az információtechnológiát és a műsorterjesztést egy robbanásszerű fejlődés és egyben önszerveződő folyamat jellemezte Magyarországon. Azt lehetett tapasztalni, hogy önkormányzatok, vállalkozások jelentős energiát fektettek be, hogy egy-egy településen biztosítani tudják a lakosok számára az információhoz, azon belül is elsősorban a televíziócsatornákhoz jutás lehetőségét. Ez a mozgalom - ami elég szétdarabolt volt - nem hagyhatta érintetlenül a nagyvállalatok gondolkodását sem és a kilencvenes évek közepén a Matáv (napjainkban Magyar Telekom mint jogutód) átlépett kínálati pozícióba, elkezdett gondolkodni azon, hogy van-e számára tér egy másik piacon, egy másik technológiában.

A társaság közel egyéves projektmunka után, 1998 júniusában kapta meg a szolgáltatási engedélyét az első területeken, Budapest három - a X., XVII. és a XVIII. - kerületében, ahol aztán megépítette kábeltelevíziós hálózatát. Ez volt az első lépés egy távközlési szolgáltató életében, hogy párhuzamos hálózattal, a korábban általa alkalmazotthoz képest más technológiával belépett egy új szolgáltatási piacra, a kábeltelevíziózás területére. Ez egy jelentős paradigmaváltás volt a Matáv és a piac részéről is. A kilencvenes évek második felében az igazi terjeszkedést a hálózatépítésen túl a felvásárlás eredményezte. Ezen folyamatok eredményeként a kétezres évek elejére kialakult a T-Kábel mai formája: Budapesten és környékén, valamint Szegeden és Békéscsabán, illetve ezen városok körzetében domináns szolgáltatóvá tudott válni.

Először a különböző kultúrák, vállalatok egységéből egy egységes társaságot kellett alkotni, később pedig már az volt a kérdés, hogy miként lehet egy profitábilis, méretgazdaságos működési modellt és mechanizmust kialakítani. Ez beletelt néhány évbe, ami azonban többszörösen visszatérül, és aminek gyümölcseit még ma is tudjuk érlelni. Azt hiszem, hogy ez egy valós ív valamennyi vállalat életében, ami az alapok lerakásával és egy hirtelen növekedéssel kezdődik, s ezt követi a konszolidálás folyamata, majd pedig a növekedés alapjainak megteremtése, amire építkezve aztán egy magasabb szinten következhet be a növekedés.

Hogyan tovább, milyen növekedési pálya állhat még a T-Kábel előtt?
- A piac időközben alapvetően megváltozott, hisz több szolgáltató és több platform jelent és jelenik meg - beleértve a már említett digitális technológiát is -, és ez egyre erősebb versenyt eredményez a fogyasztókért, amelyben érdekes kombinációja alakul ki az árnak, a minőségnek és a választéknak. Miután ebből a hármas kombinációból az ügyfélszegmensek igénye jelentős mértékben eltér, így nekünk specializálódnunk kell. Nem elegendő azt mondanunk, hogy mi az ország második kábeltelevíziós szolgáltatója vagyunk, el kell döntenünk, hogy az említett hármasból mi a minőséget kívánjuk képviselni.

A növekedés elsődleges forrását abban látjuk, hogy ügyfeleinket képesek vagyunk megtartani és területeinken tovább tudjuk növelni a penetrációt, vagyis a száz főre eső előfizetői számot. Az érdemi növekedést viszont a területi terjeszkedés tudja biztosítani számunkra. Napjainkban több mint 400 kisvállalkozás nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást. E kisvállalkozások elérték életciklusuk csúcsát, már nem méretgazdaságos fenntartani őket ebben a versenyben, így ezekkel célszerű lesz együttműködni, hálózatba kapcsolódni és esetleg felvásárolni egyiket-másikat, ez jelentheti a további gyarapodási lehetőségünket. Bár még ez sem elegendő.

Ki kell használni a digitális hálózat méretgazdaságossági és szolgáltatáskínálati előnyeit, és a következő éveknek arról kell szólnia, hogy a HD-szolgáltatást hogyan tudjuk a mindennapok részévé tenni, illetve arról, hogy a televíziózás valódi élménye hogyan tud megvalósulni a családban. Ezek nagy lehetőségek, új viselkedést, új piaci gondolkodást igényelnek, amit egy versenyben nem egyszerű megvalósítani, de ez a verseny arra inspirál bennünket, hogy továbbra is sikeresek legyünk, és a 20 éves születésnapunkat ugyanilyen kiegyensúlyozott állapotban éljük meg, mint a 10 évest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!