Gyurkity Péter

Yahoo: új domének a levelezők számára

A felvásárlás körüli mizéria lecsendesedése után a Yahoo új lépésekkel kísérletezik: ymail és rocketmail néven új doméneket kínálnak a postafiókok létrehozására. Eközben sorra távoznak a vezetők a cégtől.

A @yahoo.com sokak számára jól ismert domén a levelezőszolgáltatások világában. A keresőcég még 1997-ben mutatta be saját megoldását, amelynek keretében ingyenes postafiókot kínáltak az internetezők számára. Mindezt a Four11 nevű cég felvásárlása tette lehetővé, amely addig többek között a rocketmail.com domént is használta, ám a Yahoo akkor úgy döntött, hogy nem enged több új regisztrációt ezen a néven. Most változtatnak ezen, minden bizonnyal a lemaradástól való félelem miatt.

A lemaradás persze nem túl helytálló kifejezés - már ami a levelezőszolgáltatásokat illeti -, hiszen a Google Gmail itt a rendkívül gyors növekedés ellenére is "csak" 101 millió tagot tudhat soraiban (egyedül a tavalyi évben 30 millió új felhasználó csatlakozott). A Yahoo ezzel szemben 266 milliós táborra támaszkodhat, miközben a Hotmail szolgáltatást 264 millióan veszik igénybe. Itt tehát még jelentős a Google lemaradása, ám a keresőóriás gyorsan közelít riválisaihoz és folyamatosan nagyobb növekedést felmutatni a másik kettőhöz viszonyítva.

Valószínűleg a Gmail sikerét látva döntött úgy a Yahoo, hogy valami hasonlót kínálnak a jövőben a felhasználóknak, mégpedig ymail néven. Ebben szerepet játszhat a Yahoo Mail hosszú előtörténete is, hiszen sokan kénytelenek tudomásul venni, hogy a kiválasztott email cím már jó ideje foglalt. A két új domén erre kínál alternatívát, ami persze nem óriási újítás, hiszen az új domének használata meglehetősen megszokott lépés - az érdekességet itt az jelenti, hogy az egyik legnagyobb szolgáltató szánta el magát erre.

Kevésbé kedvező hír a cég számára, hogy folyamatosan fogyatkoznak a vezetők, akik közül már többen jelezték távozási szándékukat a kútba esett felvásárlási tárgyalások után. Elemzők szerint ez annak jele, hogy Jerry Yang vezérigazgató és Susan Decker elnök egyre inkább eltávolodik a vezetés többi tagjától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)