Gyurkity Péter

AMD-Havok: közösen a fizikai számításokért

A két cég megállapodást kötött a fizikai motor támogatásáról, az AMD processzorainak és grafikus chipjeinek felkészítéséről. Utóbbi eközben DivX-támogatással egészíti ki Imageon processzorait.

Az utóbbi napokban számos hír merült fel az AMD-vel kapcsolatban. Mi is beszámoltunk arról, miszerint dobták a Kuma kódnevű ikermagos asztali processzorokat, valamint két négymagos, csúcskategóriás változatot, ám a cég ezt most cáfolta. Jake Whitman szóvivő elmondta, hogy a Kuma továbbra is útiterv szerint készül, megjelenése a második félévben várható. A 65 nanométeren készülő chipek HyperTransport 3.0 támogatással és a Socket AM2+ foglalattal érkeznek majd.

Időközben egyes távol-keleti oldalakon megjelent a hír, amely szerint alacsony fogyasztású hárommagos Phenomokkal javítanának helyzetükön. Egészen pontosan a Toliman magos asztali chipekről esett szó, amelyek a harmadik negyedévben bukkannának fel. Ezek sorrendben a Phenom X3 8450e és 8250e, szintén 65 nanométeren, 65 wattos fogyasztással, 2 MB harmadszintű gyorsítótárral. A 8450e 2,1 GHz-en fut (csakúgy, mint a 8450), a 8250e pedig 1,9 GHz-en. Az árról egyelőre nem esett szó, de ezt a forrás 150 dollár alá várja.


Force Unleashed, egy Havok technológiát használó játék

Az viszont immár hivatalos, hogy a gyártó megállapodást kötött a Havok céggel annak fizikai motorjának támogatásáról. A közlemény szerint első körben a cég processzorait készítik fel erre a feladatra, ezzel egy időben pedig megvizsgálják a Radeon grafikus vezérlők felhasználásának esélyeit, illetve előnyeit. Az AMD sikeresnek értékeli a platformfüggetlen motor eddigi pályafutását, és arra számít, hogy a négymagos Phenom asztali chipek kiemelkedő teljesítménnyel járulhatnak majd hozzá a további eredményekhez. Erre természetesen a játékok szegmensében kerülne sor - kellő vásárlói igény és fejlesztői támogatás esetén.

A DivX hasonló szerződést kötött az AMD-vel, ám ők az elsősorban a hordozható megoldásokban alkalmazott Imageon processzorokat vették célba. Ez a család most DivX-támogatással bővül ki, amely további tesztelést igényel, ám az ígéretek szerint ez nem jelent majd komoly kiesést, illetve utánpótlási gondokat. A 250 millió példányban elkelt mobil fejlesztés így a jövőben közvetlen támogatást nyújt majd a tartalmak lejátszásánál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jamborl #10
    Itt vannak a Havok tarscegei....

    http://www.havok.com/content/blogcategory/30/68/
  • krajcsovszkig #9
    Intel azért kevesebbet váltogatja, de most ez nem ez a lényeg ( :D )(magyaros mi? ;)
    De miért nem GPU-ba integrálnak?? Többre mennének vele, ATI vga-t többen vesznek most mint AMD procit... (és ettől se vennének sztem sokkal többet, míg vga-ból azért talán)
  • Sanyix #8
    pff az intel pont ilyen neveked ad az akkor nembaj?
  • Abu85 #7
    Keresztlicensz szerződés! Nincs ebben semmi furcsa.
  • asysoft #6
    Az általad felsoroltak közül egyedül a Phenom processzorcsalád név, a többi kódnév (mint a Yonah/Conroe/Nortwood/Prescott az Intelnél). Amúgy Intel is tud kavarni, lásd pl Core mikroarchitektúra, amelynek első képviselője a Core2*, tehát a "normál" Core* nem az...:)

    #3: értem én, de ettől még furcsának találom.
  • Ginos #5
    phenom,kuma,pentron,puma,pentadron meg ki tudja még mi,miért nem lehet rendes típusnevet adni mint az intel
  • Ginos #4
    "miszerint dobták a Kuma kódnevű ikermagos asztali processzorokat, valamint két négymagos, csúcskategóriás változatot, ám a cég ezt most cáfolta. Jake Whitman szóvivő elmondta, hogy a Kuma továbbra is útiterv szerint készül, megjelenése a második félévben várható"

    ez nem license
  • NeoMaN #3
    license-ről van itt szó
  • Ginos #2
    Az amd-nél tudja még vki hogy jelenleg melyik proci milyen néven fut?? :)
    F@szom az ilyen idiota nevekbe...
  • asysoft #1
    Ebben csak az a furcsa, hogy a Havokot tavaly megvette az Intel...