SG.hu·

Az AMD is elkészítette külső grafikus kártyáit

Pontosabban a külső grafikus kártyák csatlakoztatását lehetővé tévő összekötő megoldást, amelynek révén a noteszgépek az asztali változatokkal is felvehetik majd a versenyt. A fejlesztés a Puma mobil platform részeként érkezik.

Május végén már beszámoltunk arról, hogy az Asus a külső grafikus kártyák csatlakoztatásában látja a noteszgépek teljesítményének megugrásához vezető legrövidebb utat. A jelek szerint ezt az AMD is így látja, hiszen alig néhány nappal az eredeti bejelentés után ők is lerántották a leplet saját megoldásukról, amely ugyanezen elgondolásra épül. A cél a mobil számítógépek grafikai teljesítményének jelentős növelése.



Az ATI XGP (External Graphics Platform) gyakorlatilag egy külső PCI Express 2.0 csatlakozót takar, így tehát ezen a téren különbözik az Asus megoldásától. A sávszélesség az AMD hivatalos közleménye szerint mindkét irányban 4 GB/s, amivel - legalábbis állításuk szerint - messze maguk mögött hagyják a rivális fejlesztéseket. Első körben a Radeon HD 3800 széria tagjai jelenhetnek meg, egészen pontosan a HD 3870 kártyák, amelyek felbukkanása kellő erőt biztosít majd a noteszgépek számára.

A külső ház még egy USB 2.0 csatlakozót is kínál a felhasználóknak, amely természetesen további külső eszközök, így például Blu-ray lejátszók alkalmazását teszi lehetővé. A megoldást az AMD igyekszik megtartani saját háza táján: a külső fejlesztést a Puma platform noteszgépein teszik elsőként elérhetővé, ezzel is növelve annak értékét - reményeik szerint ezzel az asztali gépeknél már megszokott grafikai teljesítményt honosíthatják meg a mobil szegmensben, amivel megugorhat a termékeik iránti kereslet. Erre minden esélyük megvan, hiszen az Intel és az nVidia eddig még nem jelentett be hasonló megoldást.

Az optimális teljesítményt a CrossFireX technológia igyekszik elérhetővé tenni: ezzel a gyenge, integrált vezérlő és a külső kártya közös munkáját valósíthatjuk meg, a feladatnak megfelelően váltogatva a kettő között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Chris052008. 06. 19.. 09:35||#24
Azon kívül valószínûleg ha otthon van, akkor nem csak a noti kis kijelzõjét bámulhatja görnyedve, hanem akár vehet is magának külsõt. Nem?
© rigidus2008. 06. 09.. 04:38||#23
> Kép: Ki az a láma, aki a laptopja mellé a különálló vga-n kívül még 3 síkképernyõs moncsit is magával hurcol??

Mibol derult ki az, hogy a laptop tulajdonosa hurcolja magaval a harom monitort is?
© dez2008. 06. 07.. 19:33||#22
Hát, ha valami túl nagy hülyeségnek tûnik, gyanítható, hogy talán nem is úgy van, és akkor nem árt utánanézni. 😊
© roliika2008. 06. 07.. 13:07||#21
Valóban. Ezt beszoptam.
© GABOR162008. 06. 07.. 02:15||#20
Semmi baj nincs az AMD-s laptopokkal.. egy picit lassabbak processzor tekintetében mint a Core2 széria, de teljesítmény/fogyasztás arányban kb. ugyan azt a szintet hozzák...
Ráadásul a Pumával egy komoly grafikai ütõkártya került most az AMD kezébe, ami fõképp az új divatos játékos notebook platformnak fog kedvezni...
© dez2008. 06. 07.. 01:29||#19
"480Mbit/s a max sebessége az Express Cardnak"

Már itt is tévedtél, mert csak USB módban ennyi, PCI Express módban meg 2.5 Gbit/s, azaz kb. 300 MB/s. (Asszem full-duplex.) link Ez már elvisz egy PCI Express x1-et (250 MB/s, full-duplex). Az Asus megoldása éppen ezt használja. link
© Sanyix2008. 06. 07.. 00:28||#18
Hát akik nem elvakult barom vérfanboyok.
© zoli472008. 06. 06.. 23:39||#17
A megoldást az AMD igyekszik megtartani saját háza táján: a külsõ fejlesztést a Puma platform noteszgépein teszik elsõként elérhetõvé, ezzel is növelve annak értékét

És csökkentve a külsõ gfx cucc értékét. Ki fogja azért kidobni a jó inteles notiját, hogy vehessen egy amd-s vacakot?
© Chris052008. 06. 06.. 18:54||#16
És akkor a notid miért olvas Everestben 3 Gigát? Csak 480 MBps-t kellene neki, nem? 😊 Komolyan gondold már át, és olvasd legalább el a cikket.
© Chris052008. 06. 06.. 18:52||#15
Akkor azt Te is nagyon jól tudhatod, hogy az, hogy a mostani notidban nincs ilyen lehetõség az nem zárja ki azt, hogy ez az új platform ne támogathatná (Természetesen az ellenkezõjét sem).