Berta Sándor

Tanya Andersen-per - a RIAA fizeti a perköltségeket

Ismét fontos győzelmet aratott az Amerikai Zeneipari Szövetséggel (RIAA) évek óta harcban és perben álló édesanya.

Az Oregon szövetségi állambeli Beavertonban élő nő egy már leállított eljárásban sikert könyvelhetett el, ugyanis egy helyi szövetségi bíró úgy döntött, hogy a RIAA-nak kell állnia a per- és az ügyvédi költségeket. Az ítélet értelmében a szervezetnek különböző jogcímeken összesen 108 000 amerikai dollárt kell kifizetnie.

Cara Duckworth, a RIAA kommunikációs igazgatója bírálta a döntést és közölte, hogy fellebbeznek, mivel az összeg már így is jóval kisebb a korábban Andersen által követeltnél. Az édesanya eredetileg több mint 300 000 dollárt követelt a zeneipartól. Mint ismeretes, Tanya Andersent a zeneipar korábban azzal vádolta meg, hogy 1046 zeneszámot és zenei albumot terjesztett illegális módon az interneten. A nő megtagadta a kártérítés fizetését, ezért 2005-ben több kiadó, köztük az Atlantic és a BMG beperelte. Az édesanya ügyvédjének végül sikerült bebizonyítania, hogy az internethozzáférés nem is a nő, hanem egy tőle 200 mérföldre lakó férfi nevén van.

Andersen ezek után kezdeményezte tavaly, hogy a zeneipar fizesse meg ügyvédi költségeit. Érdekesség, hogy az ügyben akkor eljáró Donald C. Ashmanskas bíró elfogadta a beadványt. Az indoklás szerint a nőt megilleti az ügyvédi költségek átvállalása, hiszen a korábbi pert nem ő indította. A megvádolt anya idén márciusban eljárást kezdeményezett az Amerikai Zeneipari Szövetség és több nagy kiadó ellen. Andersen nevében a Lybeck Murphy Ügyvédi Iroda nyújtotta be a 104 oldalas, úgynevezett összesített keresetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djw #7
    mindenki hibázhat ;-)
  • who am I 7 #4
    Kint is iszonyatosan korruptak..Gondoljunk csak a sickora...De a rendőrök is qvaára korruptak..Főleg drog terén (kokain,ex,speed stb) Szóval..Itthon is működne, ha elég sok ember áll a "bűnös" mögött...
  • bertino #3
    főleg gazdasági szempontból.
  • acdc #2
    Helyes.Magyarorszagon a korrupt bunozo birok,ugyeszek,rendorok hazajaban ez lehetetlen lett volna.
  • csimmasz #1
    Úgy látszik néha Dávid is győzhet Góliát ellen,bár még nincs lezárva az ügy de részeredménynek kiváló!