Gyurkity Péter

Az olcsó PC sikerére számít az Intel és az Asus

A még kialakulóban lévő szegmensben nagyon is érdekelt két gyártó bízik a sikerben, és arra számítanak, hogy néhány éven belül 100 millió ilyen készüléken adhatnak túl. Az AMD eközben felszámolta a technológiai igazgatói posztot.

Az Intel és az Asus vezetése eltérő számokról beszélt a napokban adott interjúkban, ám az mindkettőből kiderült, hogy nagy sikerre számítanak az olcsó PC-k piacán. Előbbi ugyanis megemlítette, hogy 2011-ig akár 100 millió ilyen számítógépet is értékesíthetnek, míg utóbbi idén 10, jövőre pedig újabb 20 millió készüléket szórna szét világszerte. Az egymás után érkező bejelentések alapján egyértelmű, hogy nem csak ők várják a robbanásszerű növekedést.


A processzorgyártó konzekvensen netbook és nettop néven emlegeti az olcsó összeállításokat, ezzel is jelezve, hogy az eddigiektől eltérő megoldásokról van itt szó. A cég a noteszgépgyártóknak elküldött üzenetében jelezte, hogy a 2008 és 2011 közötti időszakban összesen 47 millió netbook, illetve 60 millió nettop készülék kelhet majd el globálisan, ezt a lehetőséget pedig a Classmate PC révén most is érdekelt Intel nyilván nem hagyja ki. Az Asus várakozása szerint ezek a készülékek nemcsak a fejlődő országokban aratnak majd nagy sikert, hanem gyakorlatilag egy második piacot nyitnak meg a fejlett régiókban, ahol a növekedés élére állhatnak.

Időközben az Intel első számú riválisa háza tájáról is érkeztek hírek, mégpedig a technológiai igazgató távozásával kapcsolatban. Érdekesség, hogy az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján Phil Hester posztját a jövőben nem kívánják betölteni, meglévő feladatait pedig az egyes üzletágak, részlegek igazgató között osztják szét. Azt a vállalat szóvivője igyekezett leszögezni, hogy a távozás nincs összefüggésben a nemrég bejelentett 10 százalékos leépítéssel, az 52 éves igazgató ugyanis eltérő lehetőségeket keres majd a piacon.

"Nem tervezzük a CTO-pozíció betöltését a jövőben" - magyarázta az AMD szóvivője, hozzátéve, hogy a távozás már pénteken megtörtént.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akuma #1
    Elmehet a sunyiba mindegyik! Mióta hülyítik már a népet az olcsó laptoppal? Az egész csak arra megy ki, hogy róluk beszéljenek nap mint nap, így folyamatosan forgatva van a nevük, azaz reklámozva vannak...