MTI

Az evangélikus egyházközségek többségének van honlapja

Az evangélikus egyházközségek kétharmada rendelkezik honlappal, ezen a téren a történelmi keresztény egyházak között az első helyen áll - mondta Bogdányi Gábor, a Magyarországi Evangélikus Egyház internetes munkacsoportjának vezetője.

Kiemelte, hogy sok kistelepülésen az egyházközség honlapjának segítségével tartják a kapcsolatot a faluból elszármazott értelmiségiekkel, akik segítséget nyújtanak különböző közösségi rendezvények szervezésében, illetve adományaikkal támogatják a templomok felújítását. Bogdányi Gábor közlése szerint a fejlesztés egyik nagy eredménye, hogy a lelkészek a 225 tagú internetes levelezőlistán keresztül készülhetnek a vasárnapi istentiszteletre, az így kialakuló virtuális vita a teológiai eszmecserét szolgálja.

Arról is szólt, hogy a Luther Kiadó könyvei az internet segítségével lettek a nap 24 órájában, a világ minden pontjáról megvásárolhatók, és az egyházi újságok is rendszeresen megjelennek a világhálón. A szakember kitért arra: ezt az informatikai szintet úgy érték el, hogy az országos egyházi költségvetésből nyolc éve, folyamatosan új számítógépek beszerzését teszik lehetővé az egyházközségek számára. Az egyházi vezetés azonban ahhoz köti a gépek odaítélését, hogy vezessék be az internetet, rendszeresen használják a lutheran.hu hivatalos egyházi honlapot, és rendszeresen éljenek az elektronikus információáramlás adta lehetőségekkel.

Bogdányi Gábor beszámolt arról, hogy a számítógépek használatának hatékonnyá tételéhez 2005 őszétől tanfolyamokat szerveznek lelkészeknek és egyházközségi vezetőknek, akik szövegszerkesztést, gyülekezeti elektronikus és papír alapú lapszerkesztést sajátítanak el, illetve megismerkedhetnek a gyülekezeti adminisztráció rejtelmeivel. Ez utóbbinak köszönhetően a hittanbevételek elszámolását már minden evangélikus egyházközség elektronikus formában küldte el az adóhatóságnak, az uniós forrásokra alapozó fejlesztési elképzeléseiket pedig szintén számítógépes formában gyűjtötték össze - folytatta.

Ugyanígy az éves, úgynevezett népmozgalmi statisztikai adatokat az idén először interneten keresztül küldték be az egyházközpontba az egyházközségek. Ezekben egyebek mellett arról számoltak be elöljáróiknak, hány gyülekezeti alkalmuk volt, mennyi hittanórát tartottak, hány keresztelés, házasságkötés és temetés történt az adott település evangélikus gyülekezetében - közölte. Bogdányi Gábor elmondta, hogy az internetes munkacsoport rendszergazdája napi szinten tartja a kapcsolatot a lelkészekkel, presbiterekkel a számítógépes problémák megoldása érdekében. Tapasztalataik szerint sok helyütt az egyház önkéntesei is segítenek a lelkészeknek, egyházközségi vezetőknek ez irányú munkájuk elvégzésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!