SG.hu·

1 milliárdot bukott a Toshiba a HD DVD-n

Japán források szerint a Toshiba nagyjából 1 milliárd dollár veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni formátumának veresége miatt. A Microsoft eközben tagadja, hogy Blu-ray meghajtóval egészülne ki az Xbox 360.

A Nikkei értesülése szerint a Toshiba soron következő pénzügyi jelentésében rántja majd le a leplet a tetemes veszteségről. Ezt azt jelenti a cég számára, hogy a mintegy 2,8 milliárd dollárra rúgó profit 1 milliárddal csökken, és mindez a HD DVD szabvány vesszőfutásának, majd pedig végső vereségének köszönhető. A cég nagyjából ennyit bukott az elveszített versenyen, és ez még több lehetett volna, ha nem mondanak le nagyra törő terveikről.


Gyönyörű, de halott, pedig rengeteget öltek fejlesztésekbe

Ennél talán még érdekesebb, hogy a Microsoft, amely korábban többek között Steve Ballmer vezérigazgatón keresztül is jelezte, hogy már készül a váltásra egy külső Blu-ray lejátszó által, most egyértelműen tagadta, hogy ilyesmi szerepelne a cég tervei között. Aaron Greenberg, a Group Marketing csoportért felelős igazgató a Wired.com által idézett interjúban elmondta, hogy nem folytatnak tárgyalásokat a Sony vezetésével a formátum alkalmazásáról. Ez már csak azért is igen érdekes, mert a napokban maga Stan Glasgow, a Sony amerikai részlegének elnöke árulta el, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a két cég között és egy olyan megállapodás jött létre, amelynek eredményeként a Microsoft ésszerű módon támogatja a formátumot.

A szoftvercég szóvivője ezzel egy időben a Next Generation weboldalnak adott válaszában elmondta, hogy nincsenek ilyen tárgyalások és mivel a konzolpiacot a játékok hajtják előre, ők a jövőben is erre koncentrálnak majd, nem pedig a nagy felbontású filmekre és egyéb filmes tartalmakra. Arról nem esett szó, hogy Steve Ballmer a Mix08 konferencián miért ejtette el, hogy házibarkács jelleggel már próbálkoztak a lejátszó és a konzol párosításával és a megfelelő szoftveres meghajtók (és a kodekek, illetve a BD-Java támogatásának) elkészítéséről sem feledkeztek el.

A mostani nyilatkozatok fényében egyelőre kérdés, hogy most akkor mit is terveznek Redmondban. A formátumháború alakulását nyilván nem hagyhatják figyelmen kívül, így kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2008. 03. 16.. 16:10||#18
A Blu-ray úgy lett kitalálva, hogy viszonylag könnyen emelhetõ a rétegek száma (amellett, hogy rétegenként is több adat tárolható).
© Sanyix2008. 03. 16.. 02:39||#17
Pont mint amilyen a blu-ray...
© arty2008. 03. 15.. 23:57||#16
a mikrofos film-letöltése igénytelen minõségû, DRM-el szarrákorlátolt filmformátum

de odaát, az agyhalott fogyasztók biztos zabálják majd es ránk is az vár nemsoká' :)
© dez2008. 03. 15.. 14:36||#15
Bagoly mondja...
© dez2008. 03. 15.. 14:36||#14
"a sony leginkább attól fosik hogy az internetes letöltések feleslegessé teszik a blurayt"

Aha, sokan ezt súlykolják, csakhogy ez butaság, még jópár évbe fog az telleni, hogy a HD-s tartalmakat mindenki a netrõl szedje. A DVD-nek van ettõl egyelõre félnivalója.
© dez2008. 03. 15.. 14:32||#13
Teljesen nyilvánvaló, hogy a MS hazudik.

"A szoftvercég szóvivõje ezzel egy idõben a Next Generation weboldalnak adott válaszában elmondta, hogy nincsenek ilyen tárgyalások és mivel a konzolpiacot a játékok hajtják elõre, õk a jövõben is erre koncentrálnak majd, nem pedig a nagy felbontású filmekre és egyéb filmes tartalmakra."

Hát, ezek nagyon szép szavak, csak éppen jó nagy hazugság, ugyanis máris nyomják a filmes letöltéseket, Xbox360 alapon.
© virs lee2008. 03. 15.. 04:29||#12
Talán mert nem mindenki ész nélküli windows fikázó. Tudod, vannak akik értenek is hozzá, és tudják mi mennyit ér valójában, másoknak meg csak a birkanyájjal együttbõgés marad.
© virs lee2008. 03. 15.. 04:26||#11
Nyilván az történt hogy a sonynak elszállt az arca, és nyeregben érezve magát elõnytelen feltételekkel állt elõ a ms-nak. Az meg kiröhögte, és mivel tudja nagyon jól hogy a sony leginkább attól fosik hogy az internetes letöltések feleslegessé teszik a blurayt, az ms meglobogtatta hogy inkább arra fog koncentrálni (xbox live) ha a sonynak ekkora az arca. Aztán most majd vár hogy mit lép a sony. Végülis nem kell sietnie, az ms van nyerõ(bb) helyzetben.
© Kovász2008. 03. 14.. 17:30||#10
Én is ezt akartam mondani:)

"A Microsoft eközben tagadja, hogy Blu-ray meghajtóval egészülne ki az Xbox 360." - 1-2 hónap múlva, mikorra kiszórják a maradék HDDVD meghajtókat, meg majd jön a cikk, hogy jééé, mégiscsak lesz BR az x360-hoz...
© Dzson2008. 03. 14.. 15:04||#9
A microsoft hazudott, hazudik és hazudni fog.

Nekem az a meglepõ, hogy mégis mennyien kiállnak mellette, és a világ legszentebb cégének kijáró tisztelettel dicsõitik - mindenki mást lehülyézve. <#nemtudom>