Gyurkity Péter

2015-ig csúszhat a brit biometrikus azonosító

A kormányzat az utolsó pillanatban mégis lemondott a biometrikus azonosító kötelező jellegű bevezetéséről, ezt egyelőre néhány szűk csoport és a külföldiek esetében alkalmaznák.

A silicon.com tudósítása szerint Jacqui Smith belügyminiszter a korábbi tervek helyett egy több lépcsőből álló programot fogalmazott meg, amely fokozatosan tenné kötelezővé a biometrikus azonosítókártyák használatát, egyre szélesebb rétegek számára. A legfontosabb, hogy lemondanak az útlevélcserénél kötelezőnek szánt váltásról, ezt a legtöbb állampolgár számára a következő évtizedre halasztják.

Korábban ugyanis - minden ellenkező értelmű nyilatkozat ellenére - azt tervezték, hogy minden brit állampolgárnak, a következő útlevélcsere alkalmával, már biometrikus azonosítókártyát kell kérnie és kapnia, amely alapvető fontosságú az adatellenőrzés és azonosítás következő generációjának bevezetésében. Ez egyrészt azt jelentette volna, hogy az illetőnek regisztrálnia kell adatait a National Identity Register elnevezésű rendszerben (amely gyakorlatilag a központi adatbázis), az ezt követően kiutalt biometrius kártya pedig minden ellenőrzéskor a hatóságok rendelkezésére bocsájtja a megfelelő adatokat.

Az új elképzelés a következőképpen fest: az Egyesült Királyság területén élő külföldi állampolgároknak ugyanúgy kötelező lesz regisztrálniuk adataikat az adatbázisban, az azonosítókártyát pedig még idén ki kell váltaniuk. A következő évben ezt kiterjesztenék a repülőtereken és egyéb, kiemelt biztonságúnak tartott területeken dolgozókra, majd pedig a tanulókra és általában a fiatalokra. Utóbbiak számára 2010-től kezdve választható lesz a biometrikus azonosítókártya, mindenki más pedig 2011-től lenne kénytelen regisztrálni adatait a Registerben. Fizikai kártyát azonban nem erőltetnek minden állampolgárra, a mintegy 100 fontba kerülő megoldás csak 2015 táján lenne kötelező.

Jelen állás szerint a határidőn túli regisztrációért 1000 font büntetést szabnának ki - ez természetesen az összes többi részlettel együtt még változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #1
    Billogot a fülbe mint a marháknak!