SG.hu

Kamerák a norvég vasutakon

Első körben közel 3200 darab kamerát szerelnek fel, de később elképzelhető a rendszer bővítése is.

A hálózati kamerák egy az utasok és a személyzet biztonságát javító vasúti megoldásnak képezik a részét. A készülékek felszerelése 2008 tavaszán kezdődik meg, és várhatóan 2010 közepére fejeződik be. A kamerákat a vasúti kocsikon belül fogják használni, illetve a szerelvények előtt és mögött levő területek figyelésére alkalmazzák. "Az elmúlt években egyre nagyobb érdeklődést tapasztaltunk a hálózati videórendszerek iránt a közlekedési szektorban" - mondta Ray Mauritsson, az Axis Communications elnöke, mely cég kameráit felszerelik. "Az Axis hálózativideó-termékeit már sok kihívásokkal teli környezetben alkalmazták, így például stockholmi buszokon, zürichi vonatokon és moszkvai metrószerelvényeken."


A használt hálózati kamera mindössze négy centiméter magas és egyszerűen szerelhető fel a mennyezetre vagy a falakra. Képminőségének köszönhetően a könnyen felismerhetők az egyes személyek és a fontosabb tárgyak. A Power over Ethernet technológiát alkalmazza, vagyis ugyanazon a hálózati kábelen kapja az áramot, mint amelyiken a képeket továbbítja - így a telepítés gyors és olcsó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!