Napi Online

Rabszolga-vádak a Nokia ellen

Konfliktusba keveredett a nemrég Romániába letelepedett Nokia a Bogdan Hossu vezette Alfa Kartel szakszervezettel.

Hossu szerint a finn mobilgyártó akadályozza egy független szakszervezet felállását, valamint nyomást gyakorol a munkaügyi minisztériumra, hogy megváltoztassák a munkaidőkre vonatkozó rendelkezéseket, aminek révén a jelenlegi 48 órás munkahét helyett 60-70 órás munkahetet vezetnének be. A szakszervezeti tömörülés vezetője szerint "a cég úgy próbálja maximalizálni profitját, hogy közben újfajta rabszolgaságot vezet be".

A román sajtóban megjelent vádakra reagálva a Nokia sajtóközleményében hevesen tagadta, hogy megszegnék a munkások jogait, illetve, hogy a minisztériumban a munkaidő meghosszabbítása mellett lobbiztak volna. Állításuk szerint betartják a romániai törvények, illetve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) direktíváinak összes előírását. A kellemetlen szituáció tisztázása érdekében a finn mobilgyártó találkozót javasol, ami a szakszervezeti képviselők mellett részt venne a Nokia vezérigazgatója Olli-Pekka Kallavuo is.

Nemeszsukon, a Nokia 60 millió euróból felépített gyárban jelenleg 350 alkalmazott dolgozik, 2009 végére a munkások száma várhatóan eléri majd a 3500-at. Emlékezetes, hogy - dacolva a németországi politikusok és szakszervezetek tiltakozásával - ebbe az üzembe telepítette át a finn társaság a bochumi gyár termelését, elbocsátva 2300 főt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #5
    A Nokia két legnagyobb gyáregysége Európában a Komáromi, és a romániai gyár lesz. Ha figyelembevesszük a teljes mobilpiac közel felét ez az egy gyártó uralja, sokáig nem kell miatta aggódni, megy-e, vagy marad. A nagyobbik gond az amiről a cikk szól: "Rabszolga-vádak a Nokia ellen" Magyarországon nem ugyanez lehet a helyzet? Vagy itt a szakszervezet már "zsebben van"? Vagy megint csak birkamód terelnek minket a gyárból ki, gyárba be?
  • god25 #4
    vagy maradnak és készülnek az első, hivatalos eldobható-nokia-ák.
  • god25 #3
    ...és ugyanúgy elmenekülnek onnan is, mint az autógyárak...
  • Komolytalan #2
    Ilyen vádakhoz nem kell messze menni, ott van az esztergomi Suzuki gyár, vagy a Hankook Dunaújvárosban, vagy gyurcsótány kádkő gyártó cége, ahol ugyebár a szakszervezeti vezetőt kirúgták, majd mikor a bíróság ezt jogtalannak ítélte, akkor visszavették, de azóta is az irodája a portásfülke, amitől beljebb nem is mehet a gyár területére...
  • egyember1 #1
    nem tudtak mit vallalnak mikor odamentek... ha ha ha ha.