SG.hu·

Sonim XP1 - elnyűhetetlenségből jeles

A Sonim Technologies amerikai távközlési cég jelenleg is teszteli új modelljét, amely a világ egyik, ha nem a környezeti hatásoknak leginkább ellenálló mobiltelefonja.

A Sonim XP1 esetében az már az első ránézésére is látszik, hogy nem egy hagyományos mobil készülék. Ezt az elvégzett tesztek be is bizonyították. A mobilra eddig rálőttek már egy 9 mm-es Glock pisztollyal, hosszú időre betették egy fagyasztószekrénybe, sőt még egy kályhába is. Az IP-54 szabvány szerint minősített telefon azonban eddig minden próbát túlélt. A 67 x 37 mm-es kijelző maximális felbontása ugyan csak 128 x 160 képpont és csupán 65 536 színárnyalat megjelenítésére képes, de cserébe gyakorlatilag karcolat-, ütés- és törésálló.

A Sonim XP1 túléli azt is, ha valaki 1,65 méter magasból ledobja vagy elejti és nem károsítja a rácseppenő víz sem. A készülék háza emellett taszítja a port és az egyéb szennyeződéseket. A billentyűzet szintén ellenálló, az egyes gombok akár félmilliószor is lenyomhatók. Az eszköz két, 14 x 20 mm-es beépített hangszóróval és mikrofonnal, valamint tíz tetszés szerint programozható gombbal büszkélkedhet.

A mobil lelke egy ARM-9 típusú processzor, van USB- és Bluetooth-portja, és tulajdonosa akár 1000 SMS-t tárolhat rajta. A telefon tulajdonosainak az internetezésről sem kell lemondaniuk, igaz csupán egy WAP-böngésző áll a rendelkezésükre. A beszélgetési idő legfeljebb 5 óra, a maximális készenléti időt ugyanakkor a Sonim Technologies nem közölte. Nyitott kérdés a modell ára és piacra kerülési időpontja is.


A termék egyedüli hiányosságaként a kis méretű kijelző említhető, és az is tény, hogy senki sem villoghat vele egy étteremben. De az is igaz, hogy tulajdonosának még hegymászás vagy más extrém sport közben sem kell a készülék épsége miatt aggódnia. Az amerikai távközlési vállalat mindenesetre érdekes felhívással fordult a barcelonai Mobil Világkongresszuson megjelenő újságírókhoz és bloggerekhez: bárki szabadon tesztelheti, illetve, ahogy a Sonim illetékesei mondták, kínozhatja a készüléket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tombi2008. 03. 07.. 00:50||#21
cleanx: :D
© Devon Májsz2008. 02. 18.. 20:04||#20
ajándék 10 gomb és színes kijelzõ helyett igazán tehettek volna bele vmi jobb aksit
© Cleanx2008. 02. 16.. 13:12||#19
Kereket meg napelemet ra es mehet a marsra <#smile>
© Adamul2008. 02. 15.. 22:29||#18
a formája nagyon klasszikus<#szomoru1> Ha vmi kis designt is belevinnének, a paraméterei alapján tök jó teló lehetne. De a gombjai kb olyan kockák mint anno a 3210esnek voltak :D
© assdf2008. 02. 15.. 20:18||#17
A videón csak annyi látszik hogy rálõttek kb. 4 különbözö fegyverrel, ebbõl 2x elrepült a picsába a mobil, ebbõl nem igazán lehetett megállapitani hogy mi lett vele, a 3.kat nem tudtam kivenni, a 4.nél meg szarrá ment.

Mondjuk ki a picsa akar egy golyóálló telefont? mert akkor veszek egy golyóálló mellényt az legalább célhardware... aztán berakom mögé a telefont és még engem is véd :D
© dawinD2008. 02. 15.. 19:21||#16
videón ha észrevettétek nem csak avval a pisztollya lõttek rá ...
© duke2008. 02. 15.. 18:54||#15
"A mobilra eddig rálõttek már egy 9 mm-es Glock pisztollyal"
Ebben ketelkedtem es a videon is az latszik,hogy szarra lotek,az nem hogy utana mukodne is.Most az hogy nagyabol egybe marad az nem nagy szam.
© roliika2008. 02. 15.. 17:57||#14
Ha sarokkal beletaposok a kijelzõjébe 1,65m magasról ugorva a 107 kilómmal, az is kibírja?
© fizik2008. 02. 15.. 17:36||#13
lehet hogy az 1.65m a földhöz vágás magassága volt <#nyes>
az már más kérdés hogy ezt mi alapján adták meg

a linken található videón meg nem látszik egyértelmûen,hogy átviszi-e a glock/legalábbis nekem/...mindenesetre jó nagyot ugrott<#nyes>
© ension2008. 02. 15.. 16:59||#12
Hát az egy dolog hogy rálõttek, sõt el is találták, és ahogy a lentebb lévõ linken látható videón látható... bezony átvitte mint a szart és közel sem élte túl<#idiota>