Dojcsák Dániel

Nagy tüzeket is túlélnek a SIM kártyák

Tudósok kutatásai szerint a mobil telefonok SIM kártyái akár 450 fokos hő hatásoknak is képesek ellenállni. Ez számos bűncselekmény, terror esemény utáni vizsgálatkor jelenthet komoly előnyöket.

A mobilokban rejtőző SIM kártyák vizsgálatával akár rekonstruálhatóak bizonyos események előtti utolsó percek, hiszen a kártyák tartalmazzák a kimenő és bejövő hívások adatait, illetve adott esetben a szöveges üzeneteket is, így az elégett mobilokból összekapart műanyag- és szilíciumdarabkák igen értékessé válhatnak. A tudósok példaként a 2004-es madridi robbantást említik, ahol 191 ember halt meg, de a nyomozásban komoly áttörést érhettek el, amikor felfedezték azt a két mobiltelefont, illetve SIM kártyát, ami további két bombát oldott volna ki.

A SIM kártyák határait feszegető kutatás viszonylag szokatlan módon zajlott. A helyszínelők szaklapjában, a Forensic Science Internationalban közzétett publikáció szerint két elektronikai mérnök, Benjamin Jones és Tony Kenyon, a University College London munkatársai 12, egyébként használatban lévő kártyát elsőként savak maró hatásának tették ki. Ezzel finoman leválasztották az epoxi védőbevonatot, mely minden chipet körülvesz normál esetben. Ezután forró levegővel emésztették őket 10 percen keresztül, majd hagyták kihűlni a maradványokat. A kutatók ezt követően apró érzékelőket helyeztek az áramkörökre és egy speciális interfész segítségével kiolvasták a megmaradt adatokat.

Hat kártyát 180 fokos hőségnek tettek ki, melyek közül mindegyik adatvesztés nélkül olvasható volt. Ötöt 450 fokos levegővel hevítették - ezek közül négy megadta magát, de az ötödik tökéletesen működött. A 12. darabot 650 fokon perzselték, természetesen ebből nem maradt semmi.

Jones és Kenyon szerint a kísérlet bebizonyította, hogy a SIM kártyák képesek kibírni olyan extrém hőmérsékeleteket, mint a 450 fok, vagy akár annál többet is. Ráadásul a kártyák egy épülettűzben jóval tovább működőképesek maradhatnak, amennyiben a padló közelében vannak, hiszen korábbi kutatások alapján az ilyen tüzekben a hőmérséklet messze nem egyenletes. "Egy chip, melyet ilyen hőhatásoknak teszünk ki valószínűleg sérül mechanikailag, ami lehetetlenné teszti az adatok egyszerű kinyerését vagy újraírását, de maga az adat érintetlen marad, és más, komolyabb technológiákkal visszanyerhető" - mondta Jones és Kenyon, felhívva a hatóságok figyelmét az ilyen bizonyítékok megfelelő kezelésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Idealis esetben a kartyan rajta van az egyedi azonosito. Ha ez kiolvashato, akkor az osszes tobbi adat megvan a kozpontban. Elorelato ember pedig automatikusan szinkronizalja a telefonja, a simkartyaja es a szamitogepe kozt az adatokat. (es erdemes leirni az imei/imsi szamokat is igy a lopott telefon letilthato, esetleg megfelelo felszereles eseten megkeresheto az uj 'tulaj' igy el lehet vele beszelgetni)
  • fourgee #5
    Én meg a gépemen, így SIM kártyától függetlenül pár másodperc alatt az új telefonomon rajta van minden telefonszám. Sőt, ha esetleg kártyafüggő telefont vennék, akkor is egyszerű lenne a szinkornizálás. Ez utóbbira meg most nagyobb esély lesz, mert itthon már nem veszek több telefont, túl drága. Pl. az U600-as Samsung a T-Mobile-nál ha jól láttam 45 ezer 2 éves hűségnyilatkozattal, a brit T-Mobile-nál meg Pay As You Go, vagyis prepaid kártyával 99 font. Nevetséges
  • davos80 #4
    A neveket csak a sim kártyán tárolom,így egyik telbő a másikba nem kell írogatni.
  • sanner011 #3
    Milyen hasonlat már. XD
  • rigidus #2
    Foleg, hogy ma mar nem a SIM kartyan tartjuk az adatainkat, hanem a telefonban. A SIM kartyara IMHO akkor kerul altalaban telefonszam amikor migralunk egyik keszulekrol a masikra - egyebkent nem sok ertelme van.
  • M0RN1NGST4R #1
    ez azért jó, mert ha felgyújtanak egy parkolóházban, és a hamvaidat megtalálják egy konténerben, akkor meg tudják mondani, a telefonkönyvedben szereplő neveket, már ha a telefonodat előzőleg nem nyúlták le.