SG.hu·

Királyi médiummá vált a YouTube

II. Erzsébet fiatalos lendülettel csatlakozott a YouTube-generációhoz és szokásos karácsonyi köszöntőjét a televízió mellett a videómegosztó portálon keresztül is elérhetővé tette alattvalói számára.

A YouTube ezzel egy időben egy új csatornát is létrehozott, stílusosan Royal Channel néven. Itt többek között a királynő korábbi hasonló beszédeit tekinthetjük meg, egészen a legelső, 1957-ben megtartott, akkor nagy újdonságnak számító alkalomig visszamenve. Az udvarnál azt remélik, hogy ezzel még nagyobb, még szélesebb közönséget érhetnek el, a hagyományos televízióadás egyfajta kiterjesztéseként.

Az 1957-es beszéd (itthon ekkor indult útjára az MTV, vagyis a hazai televíziózás) egyébként az elmúlt 50 évet is kiválóan jellemzi, hiszen Erzsébet királynő akkor többek között ezt mondotta: "Az, hogy ma ilyen módon láthatnak, kiváló példája annak, hogy milyen gyors ütemben változnak a dolgok körülöttünk". Az idei debütálás szintén egy új korszak nyitánya, jóllehet ezúttal is némi késéssel sikerült ehhez csatlakozniuk, hiszen a YouTube már tavaly egyértelműen mutatta, hogy itt igenis komoly váltás van készülőben. A királynő megjelenése csak újabb bizonyítéka annak, hogy a portál szép lassan mindenki érdeklődését felkelti.


"Remélem, hogy ezen új médium révén karácsonyi üzenetem még közvetlenebb és személyesebb lesz" - jelentette ki fél évszázaddal ezelőtt a királynő, és ez most is abszolút igaz. Minden évben meglehetősen nagy közönség várja a megszokott beszédet, hiszen erre nemcsak a szigetországban, hanem a Brit Nemzetközösség számos országában számítanak.

Ami pedig az értékelést illeti: a Buckingham-palotából kiszivárgó pletykák szerint az ünnepek alatt Erzsébet egy rövid időre mindig visszavonul a családtól, hogy egyedül tekintse meg saját felvételét, alaposan kiértékelve azt minden szempontból. Ezúttal a televíziókészülék mellett számítógépre is szüksége lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2007. 12. 26.. 08:06||#3
Jó a videó linkje, csak ugylátszik a beágyazást tiltotta le a youtube. Közvetlenül mûködik.
© FoodLFG2007. 12. 26.. 07:50||#2
Aszongya: We're sorry, this video is no longer available..
Úgy látszik már a királynõt is betámadták a jogvédõk, biztos nem fizettek jogdíjat ezek a pimasz terroristák. xD
© ScarY MAN2007. 12. 26.. 02:49||#1
nekem teljesen átjött<#buck><#idiota>