SG.hu·

Microsoft: kalózellenes áttörés Kínában

Most kezdenek beérni a korábbi tárgyalások és az ezeket követő kormányzati intézkedések Kínában - a kalózszoftverek arány folyamatosan csökken, és immár nem az ázsiai óriás áll a legrosszabbul ezen a téren.

A Reuters beszámolójából kiderül, hogy Kínában sokat változott a helyzet 2004 óta. Ha a BSA és az IDC közös kutatásait nézzük, megtudhatjuk, hogy a 2004-es 90 százalékról mára 82 százalékra esett vissza a kalózpéldányok aránya, ami nem kis eredmény egy olyan piacon, amely 10 százalékkal bővül minden egyes évben. A világ második legnagyobb PC-piaca ezzel több országok maga mögé utasított - immár nem Kína a főbűnös.

Példaként említik, hogy többek között Ukrajna és Indonézia is rosszabb mutatóval rendelkezik, ráadásul ezek az országok több tekintetben sem hordozzák magukban azokat a reményeket, mint a kínai mamut. Nem volt tehát eredménytelen a tavalyi találkozó a kínai kormányzat tagjai és a Microsoft vezetése között, bár ebben nyilván az amerikai kormányzat is játszott némi szerepet. A kalózkodás lassú, fokozatos visszaszorulásával javulnak a Windows-eladások, a cég helyi részlege egyre több bevételre tesz szert.

A kínai vezetés több intézkedéssel igyekezett megoldást találni arra a tényre, hogy a vásárlók nagy része soha nem szerzi be az operációs rendszer legális példányát. Kiemelkedik ezek közül azon intézkedés, amely előírta a hazai piacon tevékenykedő összes PC-gyártónak az operációs rendszer mellékelését a kész konfigurációkhoz, a számítógépek tehát nem találhatnak gazdára megfelelő szoftver nélkül. Ezt követően minden, az ágazatban szereplő vállalatnak előírták, hogy saját telephelyén, az alkalmazottak körében kizárólag legális szoftvereket használhatnak és ez igyekeznek betartatni.

Mindazonáltal a nagyvárosok, így például Sanghaj utcáin továbbra is zsákszámra találunk kalózpéldányokat, olyan "szaküzletekben", amelyek még csak a megfelelő felirattal, cégtáblával sem rendelkeznek - nyilván nem akarják felhívni magukra a figyelmet. A járókelőket folyamatosan leszólítják az utcán, olcsó szoftvereket kínálgatva, így talál gazdára a kalózpéldányok jó része. Kérdés, hogy a razziák és elkobzások mellett találnak-e más ellenszert erre a jelenségre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© k0zi2007. 12. 28.. 13:48||#36
Volt ott egy feltétel: lewarezolják, majd szídják, lefordítva matematikai nyelvre: lewarezolja ÉS szídja. Ami csak akkor érvényes rád, ha mindkettõt csinálod.
© Narxis2007. 12. 28.. 02:19||#35
Bakker pont pár napja írtam le a Fórum Vista topicjába, hogy bár warezolt Vistam van, cserébe én sose verem a nyálam, hogy így szar vagy úgy szar.Ne általánosíts már ember!<#falbav>
© Narxis2007. 12. 28.. 02:17||#34
Egyéni szoc. problem, hogy te hogyan értelmezed mások írását. :) Igen leírom, különben? Nem hencegni, hanem pusztán a tény kedvéért, nem fog bántani, hogy Bill bácsi idén nem bõvíti ki +1 lakóparkkal a házát és az sem, hogy a Microsoft nevû mamutvállalat éves profitjából hiányozni fog az én 30 vagy 50ezer Ft-om.Kit érdekel, hogy az Apple mit csinált a konkurens mp3 lejátszókkal?Komolyan azt hiszed, hogy ezek alapján döntöm el, hogy a Leopardot majd tudom-e használni?Nálad valami akkor tényleg nincs rendben. :) Másrészt nem érdekel, hogy szerinted melyik op. rendszer a jobb, teszek rá.Na még annyit az elõzõ szellemes kommentedhez, hogy ne te mondd meg, hogy ha vennék szoftvert akkor nekem melyik verzió felel meg.Adjál tanácsot annak aki kérte, de ne nekem.Ugye te az a típusú ember vagy aki mindig mindent jobban tud az embernél?Ja és csak a te kedvedért tessék :) :)

P.S: Köszönöm a jókívánságokat a munkámhoz, viszont kívánom. :)
© DrFantastikus2007. 12. 27.. 22:12||#33
Linuxot a VmWare -ba kell hasznalni, !! es akkor lessz mindenhez driver !!<#integet2><#nezze>
© k0zi2007. 12. 27.. 20:13||#32
ziby: nos, én megnéztem az avermedia drivereit ott bizony van 3-4 distro amihez forgattak drivereket. Persze az open source kernel moduloknál értelemszerûen bármelyik kernelhez/distrohoz használható.
(ha nem hiszel nekem: http://www.avermedia.com/EN/default.aspx?TYPE=test.htm&PT=downloadD1&tv_TCAT_POS=0&CATNO0=D&IDX=2.1&CNT=1&CATNO1=D2&UCN=BAA1d&PID=4710710671099)
Nem a szapulás volt a célom, csak elmondtam a tapasztalataimat.
© ziby2007. 12. 27.. 15:33||#31
Igazad van abban hogy nem értékelik a programokat a felhasználók. De akkor miért ne tegyük ingyenessé és majd fizetnek a supportért?

- Amiket le írtál a Linuxról tényleg úgy van. Hiszen te fél évig használtad, ennyi idõ után is úgy gondolod hogy a drivereket a distribekhez írják és nem a Linuxhoz???

- A Tv tunerõl meg annyit hogy én egy gagyit vettem és mégis tökéltesen megy.

- Linuxra kismillió IDE van válassz egyet ami tetszik.

- Végül ne használj linuxot, mar azért találták ki hogy neked legyen egy ingyenes windows-od. Csak arra kérlek ne szapulj fennhangon olyan dolgot amit nem értesz igazán. Használd valamelyik meta disztribet. Hidd el hogy ha idõt szánsz rá nemfogod bírni ésszel felogni hogy mások miért nem egy lyen rendszert választanak...
© turul162007. 12. 27.. 05:37||#30
Aki programnyelvet dicsér, aztán IDE-kröl beszél az khmm, az nálem egy külön kategória :P

XNA, valami SDL*-nak tûnik.

tvtunerek amiket eddig láttam mind, ment Linuxon, Desktop -ok is mind mentek.
Fostalicska usb webcamnál már láttam gebaszt.
© k0zi2007. 12. 27.. 04:00||#29
No nem szeretnék belefolyni még jobban egy linux vs windows vitába én csak elmondtam a tapasztalataimat. Igazából azokkal a userekkel volt gondom, akik lewarezolják a windowst, majd elkezdik szidni az MS-t hogy mekkora szemét cég, közben nem kényszeríti senki arra, hogy azt használja (van alternatíva dögivel). Valami miatt mégis a windows mellett kötnek ki ezek a delikvensek is :)
© Sanyix2007. 12. 27.. 03:46||#28
Nem, de azt mindenkitõl hallottam/olvastam, hogy opengl-ben, még nehezebb programozni mint directxben, és azt sem állítottam hogy bármelyikben könnyû lenne, csak hogy könnyebb az egyikben mint a másikban, és hogy ha programozó helyett megoldják a feladat felét, az nem biztos hogy jó hatással van a végtermék minõségére.
Azt viszont a végtermékekben tapasztaltam hogy melyik mennyire gyors és stabil. Direcx-ben sok grafikus, és stabilitási problémát tapasztaltam (érdekes hogy ez a ms saját grafikus csomagja, mégis ez tud a legjobban összebuggolni a ms oprendszer grafikus felületével, pedig mivel a cégen belül ismerik egymás fejlesztéseit, pont az ellenkezõjének kéne történnie), opengl alkalmazást winen futtatva, jóval kevesebb ilyet tapasztaltam, arról nem is beszélve, hogy az olyan programokban ahol választani lehetett a renderelõk között, mindig az opengl volt gyorsabb, ugyanolyan képminõséggel). Gondolom mert itt is úgy van mint a sima programnyelvekben, ahol mondjuk a c++ kód gyorsabb mint a c#, mert gépközelibb, bár nehezebb is megírni. És azt sem érdemes elfelejteni, hogy a dx az ms saját megoldásainak játékpiacra való rákényszerítésének eszköze elsõsorban, az opengl-t, meg kicsit nagyobb múltú cégek fejlesztik, amelyek valószínûleg kicsit többet értenek a dologhoz.
Taskmanagernek nagyobb prioritása van, láttam. Mégis simán behomokórázik adott esetben, és nem lehet elvégezni vele azt a feladatot amire elvileg való...

Egyébként a win gyenge pontja nem csak a grafikus felület, hanem az egész erõforráskezelése.
© Sanyix2007. 12. 27.. 03:31||#27
Nagyon szép és jó a programozók munkáját megkönnyíteni, de persze úgy kéne hogy ez nem megy a kód rovására. Directx-nél viszont ez történik. Könnyû írni rá programot, ellenben a pazarlás miatt 45645654645 magos proci kell 3423423423432423432234234 teraflops számítási teljesítmény, 565656 terabyte ram, és hasonló finomságok, és az így készült program sem lesz a legstabilabb.

Egyébként linuxon olyan hardvert kell használni ami népszerû, mert arra van driver, és hardverben a népszerûbb általában jó is, nem úgy mint a szoftvereknél. Márkásabb cuccokhoz van linuxon driver.
Vindóznál meg az elõveszed a driver lemezt klikk és megy rendesen meg csak jó eset, én pl nemrég 1 napot szívtam a nyomtatóm driverével(amit amúgy többször feltelepítettem különbözõ vindóz installokra), mert a vindóz szerint nem volt a helyén a driver telepítéséhez szükséges fájl (ami persze ott volt, rendben), és ezt szünet nélkül a tudtomra is adta, tehát ha mondtam hogy ok befejezés, 5 másodperc múlva újra kivágta ugyanezt, és így tovább. Utána átdugva egy másik usb-be a nyomtatót simán feltelepítette ugyanezt a drivert, és rendben is mûködött. De közben persze az elõzõ driver telepítés próbálkozásának hibaüzenetével még mindig szünet nélkül idegesít (bár ha nem okézom le, akkor ott marad a háttérben), de szerencsére csak akkor ha a nyomtató csatlakoztatva van, de mivel a usb elõnye hogy bármikor lehet csatlakoztatni, leválasztani, így nem nagy gond ha éppen nyomtatok valamit, akkor ott kell néznem hogy "az illesztõprogram telepítéséhez szükséges fájl nem található", mert nyomtatok és kihúzom, majd az ablakot leokézom, és kussol amíg újra be nem dugom :)
Vagy videodrivernél is elõfordult, hogy feltelepítem, ahogy már számtalanszor megtettem, restart, majd 640*480 16 szín, és "a grafikus kártya illesztõprogramja nem található", majd ugyanezt a driver újra feltelepítem, restart és mûködik(persze 1 vindóz telepítésnél volt hogy a 640*480 16 szín dolog bejött pár újraindítás után csak úgy spontán, majd az elõzõ módszerrel meg is oldódott, majd késõbb újra ugyanez. Szerencsére ez másik telepítésnél már nem jött elõ, viszont lett helyette másik rejtélyes dolog, mivel minden win telepítés más rejtélyes megmagyarázhatatlan hibákat tud mutatni. Tény hogy a winnél nincs változatosabb program, hiszen soha nem tudhatod mikkel lep majd meg.