MTI

UNICEF: gyermekvédelem az interneten

A gyermekek jogainak védelme az interneten a címe annak a tanulmánynak, amelyet a madridi III. Károly egyetem kutatói készítettek az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF spanyol bizottságának kérésére.

A tanulmány megállapításainak alapján az ENSZ-szervezet már nemcsak önszabályozást igényel a Hálótól, hanem egy tanács létrehozását is sürgeti, amely őrködne afelett, hogy a gyermekeknek szánt szolgáltatások mentesek legyenek minden ártalmas tartalomtól. A tanács szankcionálhatná, sőt betilthatná azokat az oldalakat, amelyek sértik a kiskorúak integritását - írta az El País című spanyol napilap. A tanulmány három intézkedést tartana szükségesnek: az önszabályozást, a szabályok törvénybe iktatását, valamint a családok és a felhasználók felvilágosítását.

A kutatók július és november között navigáltak különböző honlapokon és elemeztek jó pár chat-et és fórumot. A keresők között is kutakodtak a megadott kulcsszavak használatával. Ezek után megállapították, hogy sok a nem megfelelő tartalom és gyakorlat a gyerekeknek szóló szolgáltatásokban. Például egy "Tanulj játszva: chat kis óriásoknak" címűn egy felnőtt két 10-11 éves kislány személyi adatait akarta megszerezni. A legtöbb szabálytalanság a fórumokon történik. Itt megtalálható a pornográfia, hirdetések felnőtteknek kiskorúak keresésére szexuális találkozók céljából is.

A kulcsszavak alapján történő keresésnél sem jobb a helyzet. Olyan kulcsszavak, mint játékok, kislányok, babák, barátnők, videó-játékok aberrált oldalakhoz viszik el a gyerekeket. Erőszakos videó-játékok, becsapó hirdetések, vagy különböző kereskedelmi ügyeskedések a személyi adatokért szintén vannak szép számmal. Lehetséges megoldásokként a tanulmány javasolja az olyan eszközök bevezetését, mint a szoftver-szűrők/tartalomkatalogizálás kombinálását, vagy biztonságos, úgynevezett "navigációs" portálokat. Felmerült az is, hogy legyenek moderátorok minden, a gyerekek felé irányuló chat-en és fórumon, és hozzanak létre hatékony mechanizmusokat az életkor igazolására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #2
    Hat ja, az az informacios hulladek ami az Internetrol aramlik az a TV-bol tobbszoros hatekonysag es tempo mellett aramlik az emberek agyaba.

    Egyebkent eppen ezen jart ma az eszem mikor bementem a varosba, hogy az utcai reklamok, feliratok is kritikan aluli modon, vagy mar egyre inkabb az infantilizmus szintjen szolitjak meg az embereket - a karacsony kozeledtevel meg kulonosen.
  • gopher #1
    "becsapó hirdetések" - merugye a TV-ben ilyen nincs is... Egyébként meg ismét a lehetetlent próbálják meg (szerintem).