MTI

Eltűntek a Led Zeppelin-koncert felvételei a YouTube-ról

Alig 48 órával azután, hogy elárasztották a YouTube file-megosztó portált a Led Zeppelin hétfői újraegyesülési koncertjének felvételei, a rajongók által készített "klipek" eltűntek az oldalról, illetve csupán daltöredékek maradtak fenn.

Ha Peter Grant, a Led Zeppelin legendás "ólomsúlyú" menedzsere élne, elégedetten csettintene: ezúttal sem sikerült teljesen "lenyúlni" kedvenc zenekarát. A pankrátorból a rock-szakma egyik legnagyobb csapatfőnökévé vált Grant ugyanis az elsők között volt, aki körömszakadtáig védte bandájának anyagi és szellemi jogait. Ma már kortárs kultúrtörténelem, hogy Grant, aki mellesleg köztudottan botfülű volt, nem csupán azt érte el az Atlantic teljhatalmú főnökénél, Ahmet Ertegünnél, hogy látatlanban, illetve "hallatlanban" vegye meg a Zepet, hanem azt is, hogy a zenészek minden lemez- és koncertbevételből 90 százalékban részesüljenek.

Ezzel függött össze az is, hogy a "Dagi", ahogy védencei nevezték, kíméletlen harcot folytatott a kalózlemez-kereskedelem ellen, előfordult az is, hogy embereivel személyesen törte össze a "bootleg"-boltok kínálatát. Persze 100 százalékos sikert nem érhetett el e téren, hiszen a mai napig 500 körülire tehető a forgalomban lévő "illegális" Led Zeppelin-koncertfelvételek száma.


A "kalózok" most sem pihentek: alig ültek el a rég várt hangok kedden este a londoni O2 Arenában, a www.YouTube.com oldalon máris megjelentek az első képes-hangos felvételek, és a szemfüles hívek a szerda kora délutáni órákig szorgalmasan töltögethették azokat. Azóta már valószínűleg milliók hallgatják a Stairway To Heaven szívbemarkoló előadását, a Kashmir súlyos, még spirituális hatású áradását, a méltóságteljes No Quartert, az est egyik csúcspontját, a Since I've Been Loving Yout, amelynek gyönyörű bluesos gitárszólójával Jimmy Page legszebb napjait idézte, vagy az olyan "robbanó" dalokat, mint a Rock and Roll, a Whole Lotta Love, a Black Dog vagy a koncertet nyitó Good Times, Bad Times, amelyet a Zep annak idején nagyon ritkán játszott élőben. Sőt, a rajongók még a koncerten eddig soha el nem hangzó For Your Life-ot is élvezhették egy rövid ideig, ám például egy másik nagy ívű klasszikusból, a Dazed and Confusedból már csak "morzsák" kerültek fel a YouTube-ra, csütörtök reggelre pedig mindössze 2-3 dal maradt fenn "egészben", a többiekből legfeljebb kóstoló.

Mint a Billboard amerikai szaklap on-line kiadásából kiderül, ezúttal is győzött a granti szellemiség: a koncert jogai ugyanis a zenekart illetik, és a Zep-menedzsment követelte, hogy vegyék le az oldalról a tavaly elhunyt Ertegün alapítványát támogató koncert felvételeit. És bár korábban - ugyancsak a banda körüli titokzatossági és "altatási" hagyományoknak megfelelően - azt mondták, hogy a buliról nem készül felvétel, most már a bennfentesek azt is tudni vélik, hogy az esemény DVD-je jövőre kerül forgalomba - vélhetően egy időben azzal az egyre sűrűbben emlegetett világturnéval, amelyet még egyetlen érintett sem volt hajlandó megerősíteni, de sokak szerint a hivatalos bejelentés csak idő kérdése.

A koncertről szóló lelkes kritikák, a rajongók élménybeszámolói addig is elárasztják a világhálót és a hírügynökségeket. Szinte mindegyik megemlíti, hogy nem kevesen féltették a zenekart, képes-e újra elővarázsolni a régi Led Zeppelin-koncertek semmihez sem fogható hangulatát, de Robert Plant és társai alaposan rácáfoltak a félelmekre. Pedig a hívek megjegyzik, hogy ezúttal is voltak szép számmal rossz ómenek, például Jimmy Page ujjtörése, és a koncert napján az Arena előtti metrómegállóban "a lépcső zárva van" ("stairway closed") feliratot is baljós előjelnek vélték. Most már csak a folytatást várják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scnad #6
    Azért nem rossz az. Van egy együttes, kinek épp amiatt a koncertfelvétele miatt mentem ki egy koncertjükre. Amúgy miért ne lehetne legálisan letölteni ? Megnyitos a youtube videót az oldalon és a firefox 100% -ig legálisan letölti a cache könyvtárába, amit mivel már legálisan lejött legálisan áthelyezhetsz egy másik könyvtárba video.flv néven. Azért ÁTHELYEZED, mert mint tudjuk, MÁSOLNI illegális ...
  • chuky123 #5
    azért nem rossz a youtube (mi lenne nélküle ´)
  • Hegyikecske #4
    egyáltalán mi a jó a youtube-ban??? fel nem foghatom h lehet élvezni a képernyő 1/4én lévő kisfelbontású, (legálisan) le nem tölthető szar minőségű videót!!!
  • Ravkin #3
    a youtube egyébként is kezd egyre szarabb lenni, találok egy jó klippet bejelölöm aztán meg törlik Miért nézegessem ott a klippeket ha úgyis törlik
  • lpmaskmancick #2
    bootleg ellenesek,látszik h mindenből a csak a pénz kell,pedig egy rendes video akmerás bootleg dvd jólenne belőle :D
  • HUmanEmber41st #1
    Ez is egy érdekesség a bandáról...