MTI

Betilthatják az eBay-t Franciaországban

Bezáratná az eBay internetes aukciós ház francia portálját az árverési vállalkozásokat felügyelő francia hatóság.

A felügyelet szerint az eBay klasszikus árverési tevékenységet folytat, de kiskereskedelmi közvetítőnek "álcázza" magát, hogy ne kelljen betartania a hagyományos és az online aukciós házakra egyaránt vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásokat, amelyeket 2000 óta törvény szabályoz Franciaországban. A hatóság ezért bírósághoz fordult és kezdeményezte, hogy állítsák le az ebay.fr címen működő honlapot.

Az eBay vitatja a felügyelet álláspontját. Az adásvétel egészen új formáját fejlesztették ki, aminek semmi köze az árveréshez. A portálnak közvetítő szerepe van csupán, fórumot biztosít, hogy az eladók és vevők egymásra találjanak, és például kikiáltási árat sem határoznak meg hivatalból - érvel az amerikai nagyvállalat. A párizsi bíróság várhatóan három-öt hónapon belül hoz ítélet az ügyben. Az eBay előre jelezte, hogy kedvezőtlen döntés esetén azonnal fellebbez - áll a ZDNet.de német informatikai hírportálon megjelent beszámolóban.

Az eBay egyébként 1995-ben indult, nyílt részvénytársasági formában működő vállalkozás. A kaliforniai központú cég honlapja (a nemzeti portálokkal, mint például a franciával együtt) generálja a legnagyobb volumenű árverési - ha tetszik, árverési jellegű - kiskereskedelmi forgalmat az interneten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #2
    Kapifasizmus, szabad piac, demokrácia... haha az öreg szovjet kommunisták sem voltak képessek ilyen hatalmat gyakorolni és ilyen kollektivizmust (szocializmust) építeni mint ezek. És ami a legpiszkosabb, hogy a kapitalizmust útáltatják meg a kisemberrel, pedig hire hamva sincs neki.
  • b10 #1
    Nem bánom ha leállítják, de mutassanak alternativ oldalt, ahova az összes francia eladó átmegy. Ameddig ilyen nincs, addig jobb lenne békénhagyni az ebay.fr-t.