Alex

Jövőre kerül 3G az iPhone-ba

Az Egyesült Államokban a telefont kizárólagosan forgalmazó AT&T elnöke közölte, hogy 2008-ban jön az iPhone új, már 3G-képes változata.

"Jövőre megveheti" - válaszolta a Bloomberg üzleti lap szerint az AT&T elnöke, Randall Stephenson egy a 3G iPhone bevezetésére vonatkozó kérdésre egy kaliforniai sajtótájékoztatón. Nyilatkozata szerint nem tudja, hogy mennyibe fog kerülni a készülék - a jelenlegit 399 dollárért árulják. Közlése szerint ebben az Apple elnöke, Steve Jobs az illetékes, ő határozza meg az árat. Randall Stephenson nyilatkozatát az Apple szóvivője nem kivánta kommentálni.

Jobs tervei szerint 2008-ban világszerte 10 millió iPhone-t fognak eladni, amivel az Apple egy százalékos részesedést szerezne a mobiltelefonok piacán. A vállalat szeptember végéig 1,4 millió készüléket adott el. Egy új készülék közeljövőbeni megjelenésének bejelentése persze kihat a jelenlegi iPhone eladásokra, ami egyes vélemények szerint akár egymillióval is csökkentheti az Apple karácsonyi forgalmát. (A bejelentés időzítése mögött az állhat, hogy az Apple és az AT&T egymás ellenében versenyeznek az Egyesült Államokban a 700 MHz-es frekvenciára kiírt árverésen.)

A 3G beépítése az internetes tartalmak letöltése szempontjából nagyon sokat számít, hiszen a vásárlók előtt megnyilik a mobiltévézés lehetősége és a YouTube videók szinte korlátlan tárháza. Ennek hiányát szinte minden telefonteszt kiemelte. Jobs szeptemberi nyilatkozata szerint a cég kizárólag az akkumulátor élettartamának rövidülése miatt hagyta ki ezt az opciót a telefonból, mivel a 3G chipkészletek "igazi energiazabálók". Az iPhone most kb. nyolc órán át használható, 3G-vel viszont biztosan jóval rövidebb ideig lesz, ami azért fontos, mert akkumulátora így már egy munkanapot sem bír majd végig töltés nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BigPunisher #12
    HTC touch flo - killa
  • BigPunisher #11
    apple = divat

    kurvára utálom a divatot..és kurvára utálom a filmekben a gusztustalan apple reklámokat

    ájfón = divat
    ájpod = divat

    és mint tudjuk...neked a divat mondja meg hogy kivagy

    go HTC
    go IAUDIO
  • asysoft #10
    A kezelhetősége zseniális. Ez az, ami a Windows Mobile-ról nem mondható el... Remélhetőleg WM7 már jobb lesz ezen a téren. (Amúgy lesz majd SDK iPhonehoz is.)
  • Darth Sith #9
    az iPhone tudás/ár kategóriában borzalmas. Egy hasonló kategóriás PDA(tudás szinten) fele ennyibe kerül kb és arról nem beszélve, h win mobile fut rajta, amely kb végtelenné teszi a rá telepíthető programok számát. Bármit átszerkeszthetsz rajta, átállíthatsz, azt raksz fel amit akarsz és azt szedsz le amit gondolsz, mindezt kevesebbért mint amibe egy iPhone kerül. Ha egy olyan PDA-t veszel, amely annyiba kerül mint az iPhone, hatványozottan nagyobb a tudása, gyorsabb, és a bővíthetőség/konfigurálhatóság továbbra is fent áll. Az iPhone egy aránytalanul drága, középkategóriás, zárt rendszerü divattermék, semmi több.

    Nem a levegőbe beszélek. PDA-m van már jópár éve, több mint egy tucat típust próbáltam már ki, kisebb-hosszabb ideig, és egy ismerősömön keresztül volt nálam 1-2 napig iPhone illetve másoknál is próbálgattam. Egyszerüen nem tudok rájönni, mi azaz újítás amit a PDA-k nem tudnak régóta. Azért mert egy szép dobozban be van rakva máris 2xer annyiért kell adni? Bár tény, annyiért kell adni amennyiért megveszik, ha ennyiért, akkor miért ne..
  • oasis UK #8
    akkor jovore valtunk 1 ilyenre!!!:P
  • kogasom #7
    Multitouch? Ezt valahogy mindenki elfelejti. Nem gagyi pálcikával pöckölős sérülékeny képernyő, hanem rendes, üveggel védett, és 2 ujjat is érzékel. Plusz ha jailbreakelve van, akkor nagyon fasza játékok vannak rá, amik használják a beépített elmozdulásérzékelőt.
  • Tetsuo #6
    szvsz az apple semmi ujat nem rakot az iPhon-ba, ha nem szamitjuk az ergonomiat.
    Az ergonomiat?? Hiszen az a legfontosabb a szemelyes targyainknal! Sokan csak azert vettek meg, mert kellemes a hasznalata, jo ranezni.
  • R0sc0 #5
    kérlek ne nevezz hulyének amiatt mert vettem iPhonet. Most mond meg hogy 1-2 év mulva mi nem lesz elavult? számitástechinkában beleétrve a telefonokat 1-2 év mulva minden elavultnak számít. Szerintem az iPhone megéri az árát mégha meg kell fizetni az Apple márkát is benne. /személyes vélemémy/
  • I.C.ram #4
    Már önmagában is rohadtúl túlárazott az iphone. Hiába nem lesz drágább, még mindig rohadt drága. Ráadásul olyan cuccokat raktak bele, amik 1-2 év múlva már teljesen elavultak lesznek. Ahelyett, hogy az akkori csúcstechnikát rakták volna bele, de ahogy az applet ismerem, akkor 3x ennyibe kerülne, de a sok hülye így is megvenné.
  • Su0my #3
    kieg: HACSAK nem egy olyan új készüléket csinálnak, amelyiket a régi mellett árulnénak ~ két külön típus..