Berta Sándor

A kiadók hozzáférhetnének a német felhasználói adatokhoz

A legújabb német elképzelések szerint az, aki illegálisan másolt zeneszámokat vagy filmeket tölt le az internetről, komoly büntetésekre számíthatna.

Számos német szövetségi tartomány vezetői támogatják ugyanis azt a javaslatot, miszerint a jövőben kiadnák a zenei kiadóknak és a filmstúdióknak a szerzői jogsértésekkel gyanúsított felhasználók internetes adatait. A cégek így megtudhatnák, hogy egy adott IP-cím mögött ki bújik meg és eljárást indíttathatnának az illető ellen vagy be is perelhetnék.

Az előterjesztésben, amelyről a Bundesrat is tárgyal, arra szólították fel a kezdeményezők a német kormányt, hogy változtasson a jelenlegi szerzői jogi jogszabályokon. Amennyiben a beadványt a Bundesrat, majd a német kormány, végül a német parlament is elfogadja, akkor jövőre megvalósulhatna a távközlési adattároláshoz hasonló rendszer, csak ebben az esetben a telekommunikációs információkat a letöltők és a fájlcserélők ellen használnák fel.

A hír kiszivárgása óriási botrányt kavart, számos szakember és politikus azonnal tiltakozott a szigorítások ellen. Peter Schaar német adatvédelmi biztos szerint például ez egy szükségtelen és szinte elviselhetetlen mértékű szigorítás lenne, ráadásul csak súlyosbítaná az amúgy sem jó törvény teremtette jelenlegi helyzetet. "Teljes mértékben elutasítjuk ezt az elképzelést. Attól tartunk, hogy amennyiben megszavazzák, akkor tovább sérülhet Németországban az adatvédelem" - mondta Sabine Leutheusser-Schnarrenberger, az FDP frakcióvezetője.

A Német Internetgazdasági Szövetség képviselői úgy vélték, egy ilyen lépés alkotmányos aggályokat vetne fel és robbanásszerű feljelentési hullámot indítana el. Jelenleg egyébként a távközlési adattárolási törvénytervezet szerint csak olyan bűncselekmények esetén lehet felhasználni az internetforgalmi adatokat, amelyek büntetési tétele több, mint öt év. A szerzői jogsértések pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába.

Érdekesség, hogy Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter kijelentette: "A minisztérium nem tervezi a szerzői jogi törvény megváltoztatását."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #9
    Úgy tűnik, hogy az elmúlt 1-2 hónapban elindult a kiadók részéről egy masszív lepénzelési folyamat néhány politikus irányába, mert nem hiszem, hogy különböző országok néhány képviselőjének egymástól függetlenül hirtelen a szerzői jogvédelem (ami a kiadók profitmaximalizálásának védelmét takarja, mert az eredeti szerzőkkel a kutya nem törődik) legyen a legnagyobb problémája, amikor az országokban egyébként is sok a gebasz (pl franciáknál a bevándorlók problémája, németeknél a gazdasági növekedés hanyatlása, stb...).

    Tisztára, mintha néhányuk kapott volna egy-egy zsíros átutalást az egyik svájci számlájukra, meg mellé egy borítékot, hogy miféle törvénytervezetet kéne bevinni cserébe a parlamentekbe.
  • Tobacco #8
    hozzák, ezzel csak azt érik el, hogy megint azok fognak megazdagodni akik a piacon árulják a kaloz termékeket, és kézalatz megy a lemez csere bere, az internet szolgáltatok éhen halnak mert sennkinek nem kell a több mB sávszél e-mail és forum olvasáshoz.
  • picurmanoo #7
    Ez azért elég rossz tendencia, mármint előbb a franciák, majd a németek...most majd jönnek az osztrákok?
  • adamboro #6
    "Szerintem a Németek már megint hülyeséget csináltak. Egyre inkább kezdek félni tőlük. Vagyis inkább attól, hogy az EU-ra hivatkozva majd szépen át hozzák a dolgokat a többi országra is."


    Egyet értek, eddig háborút csináltak, és azt vitték át a többi országra, most mást találtak ki. :)
  • Barpi #5
    Én itt élek Németországban, de ha ezt bevezetik hazaköltözök. :( Amit ezek a jogvédő hiénák megengednek maguknak, az a becsületes letöltőt felháborítja. Komolyan mondom először a franciákat, most meg a németeket hülyítik meg teljesen. Még jó, hogy nem lőnek azonnal agyon, ha illegális letöltésen kapnak. A gyilkosokat, pedofilokat, olajosokat, miért nem keresik ekkora hévvel? :(
  • Simaji #4
    Hi!

    Hát szerintem nem érdemes Németországban élni.

    Jó az illegális zene meg egyéb dolgok letöltése nem egy jó dolog de akkor is. Minek vegyek meg egy egész cd-t ha csak egy szám érdekel róla? Miért nem csinálják meg inkább mindenhol, hogy a neten meg lehessen venni csak egy számot és akkor azt letölthetem.

    Meg egyébként is. Mi köze akárkinek is, hogy mi van a gépemen? Ez már eleve adatvédelmet és magántulajdont sért szerintem. Meg akkor ha ők belenézhetnek az én dolgaimba elvileg szerintem egy demokratikus rendszerben én is belenézhetnék az ő adataikba. De persze ez már nem tetszene nekik szerintem.

    Meg az egy dolog, hogy az ip címemet kiadják. Ezzel lehet, hogy engem keresnek vissza de mivan akkor ha mondjuk egy jó informatikus aki eléggé ért a dolgokhoz rajtam és az én ip címemen keresztül netezik? Akkor mi van? Jönnek és engem büntetnek azokért a dolgokért is amiket el sem követtem.

    Szerintem a Németek már megint hülyeséget csináltak. Egyre inkább kezdek félni tőlük. Vagyis inkább attól, hogy az EU-ra hivatkozva majd szépen át hozzák a dolgokat a többi országra is.

    Ráadásul az a legérdekesebb az egészben, hogy az állam szó szerint benyal a kiadóknak. Hát miféle dolog ez? Mondhatom szépek. Na nem is idegelem mát magam tovább rajtuk.

    Bye!
  • teddybear #3
    "persze ez tök olyan lenne, mintha egy gyilkos adatait kiadnánk a meggyilkolt családjának."

    Akkor meg fogsz lepődni, mert a gyilkos adatai is(meg persze az áldozatéi is) benne vannak a periratokban, aminek egy másolatát minden érintett megkapja.

    Itt inkább az a gáz, hogy az internet-szolgáltató harmadik félnek adja ki az én személyes adataimat. Felhatalmazás nélkül.
  • endale #2
    A kiadók és a szerzői jogok védői kezdik hatóságnak érezni magukat, és néhány politikus jópénzért még segít is nekik, hogy valóban így legyen.
  • waterman #1
    alkotmányos jogok? mi a francnak?
    persze ez tök olyan lenne, mintha egy gyilkos adatait kiadnánk a meggyilkolt családjának. aztán furcsamód a gyilkost fogják gyilkolni, rágyújtják a házát meg ilyenek. már nem azért de ez meg ugye kimeríti az önbíráskodás fogalmát. mi köze a zenei kiadóknak az elkövetőhöz? a törvényes jogait érvényesítheti, de különben mit? a kiadó emberei így legálisan küldhetnek verőlegényeket majd, vagy mégis mit akarnak?
    furcsállom, hogy amikor egy csecsemő születik, akkor nem jönnek oda a kiadók, meg a jogvédők, hogy szövetmintát vegyenek belőle és hogy a még fájdalmaktól eltorzult arcú, de örömmámorban úszó anyukától elkérjenek kb az újszülött várható éálettartamának függvényében pár 10ezer forintot, mondván, hogy akár szerzői jogokat is sérthet majd az újszülött élete folyamán, és akár majd filecserélő hálózatot is használhat és kérik a jussukat. felháborítónak találom, hogy a szerzői jogvédőknek ekkora hatalom jutott a kezébe. csak pénz kell és a politika úgy táncol ahol ők fütyülnek. szép új világ.
    pl nagyon tetszett, nemrégiben nézegettem a médiamárktban, hogy a kis 8 centis újraírható dvd dobozokon is ott vírit 10 20 artisjus-os matrica. ugye annyi ahány dvd van benne. tök jó, valószínűleg szerzői jogvédett anyagokat fogok rájuk rakni. az mp3 lejátszó korszakában, amikor 4ed annyiba kerül egy normál dvd korong, akkor biztosan nem arra veszem a mini dvd-t hogy a dvd felvevős kamerámban használjam őket. biztosan a jogvédelemhez fog fordulni a barátnőm, ha véletlenül kócosan filmezem le vele. a kutyám sem megharap hanem beperel ha épp alvás közben készítek róla pár képkockát..
    komolyan mondom néha úgy érzem, hogy ha ennyi eszük van most, akkor nem kéne csodálkoznunk a "sötét középkoron". semmivel nem jutottunk előrébb, csak falusi pletyka helyett van plasma tv-nk..