Napi Online

A kínai kormánynak súgott be a Yahoo

Megrótta a Yahoo vezetőségét az amerikai törvényhozás azt követően, hogy kiderült: a cég által a kínai kormánynak kiadott információk segítségével azonosítottak és ítéltek el egy ellenzéki újságírót.

Tom Lantos, az Egyesült Államok kormányának külügyi bizottsági elnöke morális szempontból törpének nevezte az internet óriást azt követően, hogy kiderült, a Yahoo által a kínai kormánynak kiszolgáltatott információ alapján azonosítottak, majd ítéltek el egy ellenzéki kínai újságírót.

Shi Taót azzal vádolták a kínai hatóságok, hogy államtitkokat szivárogtatott ki külföldre, a vádak alapján pedig 10 éves börtönre ítélték tavaly áprilisban. Az ellenzéki újságíró emberi jogi csoportoknak küldte tovább azt a kínai hatóságoktól származó e-mail üzenetet, amelyben a sajtót arra szólítja fel a kormány, hogy kerülje el a Tiananmen téri mészárlás 15 évfordulójáról való megemlékezést.

A keddi meghallgatás során a Yahoo vezetői azzal védekeztek, hogy nem volt tudomásuk arról, hogy az általuk a pekingi kormánynak kiszolgáltatott információ egy politikai disszidens kilétének felfedésére szolgál. A Yahoo az eseményt követően eladta a kínai leányvállalatát, a Yahoo Chinát az Alibaba.com internetes cégnek az Alibaba részvényeinek 40 százalékáért cserébe.

A Yahoo vezetősége a külügyi bizottság kérése ellenére sem vállalt kötelezettséget az elítélt újságíró családjának anyagi támogatására, arra hivatkozva, hogy az további megbélyegzést vonna a családtagok fejére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek2 #2
    A Yahoo az eseményt követően eladta a kínai leányvállalatát, a Yahoo Chinát az Alibaba.com internetes cégnek az Alibaba részvényeinek 40 százalékáért cserébe.

    Magyarul eladták saját maguknak, a piaci részesedésük nem változott.

    A Yahoo vezetősége a külügyi bizottság kérése ellenére sem vállalt kötelezettséget az elítélt újságíró családjának anyagi támogatására, arra hivatkozva, hogy az további megbélyegzést vonna a családtagok fejére.

    Mert az nem volt megbélyegző amit a Yahoo csinált, saját szemetüket eltakarítani már nem akarják?

    Hát igen, erősen amerikai kémszaga van ennek a Shi Taónak. Nem egy 007-es, annyi szent (az különben is brit). Ahogy az amerikaiak bántak vele, az meg eléggé riasztó a többi kémpalántának. Ezek után nem sokan vállalkoznának kémkedésre a nyugat számára.
  • rigidus #1
    "Shi Taót azzal vádolták a kínai hatóságok, hogy államtitkokat szivárogtatott ki külföldre, a vádak alapján pedig 10 éves börtönre ítélték..."

    Szerencses gyerek. Ezert Kinaban halalbuntetest szoktak osztogatni.

    Masfelol pedig Tom Lantos minek is ugral? Ha valaki az USA-bol szallit informaciot Kinaba nem ugral senki. Varjunk csak, miert is fajhat neki ennyire, hogy egy ilyen "jelentektelen" ugyben egy amerikai vallalat segitett a Kinai kormanynak? Csak nem eppen az USA volt aki Shi Tao-t felberelte?