MTI

Utolsó irodáját is bezárta a Yahoo Kínában

Felszámolta irodáit a Yahoo Kínában, a kaliforniai székhelyű technológiai óriás szerdán közölte a hírt kínai dolgozóival, búcsút mondva még megmaradt fővárosi irodájának, kutatóközpontjának, mintegy három és félszáz mérnökének és fejlesztőjének.

A South China Morning Post hongkongi napilap értesülései szerint az elbocsátások még ebben a hónapban megkezdődnek. A vállalat írásos közleményében úgy fogalmazott, a cégen belüli konszolidáció részeként kerül sor a kelet-ázsiai országban való leépítésre, a vállalat a jövőben kevesebb irodával, szűkebb körű tevékenységre fókuszál majd, kifejezett hangsúlyt adva a kaliforniai központnak. A 2009 óta működő pekingi kutatóközpont bezáráshoz az is hozzájárulhatott, hogy a Yahoo nem kínál a kínai piacra szabott szolgáltatásokat, s alulmarad a kínai versenytársakkal szemben.

A cég 2005-ben, 40 százalékos tulajdonrészért cserébe, az Alibaba elektromos kereskedelmi óriással lépett partnerségre, s a mai napig a tavaly nyilvános kibocsátással New York-ban tőzsdére lépő kínai óriáscég 15 százalékos tulajdonosa. A Yahoo a hatalmas kínai versennyel és a helyi szolgáltatókkal sem tudta felvenni érdemben a versenyt, a cég két évvel ezelőtt e-mailszolgáltatását is beszüntette az országban. A mostani bezárás a vállalat Dél-Koreából való kivonulását, indiai, vietnami, indonéziai, malajziai, szingapúri leépítéseit követi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Nos, arrafelé legalább nem hagyják a felhasználók az amerikaiaknak , hogy tönkretegyék az amerikai it cégek a helyi "ipart" mint itt európában.
    Vagy inkább az amerikai cégek nem tudják eltalálni az ottani igényeket (még úgy sem, hogy ott voltak a helyi központok? Érdekes)