Napi Online

Robbant a Google részvények árfolyama

Rakétaként száguld a Google-részvények árfolyama. Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a Google részvényei átlépték a 600 dolláros - a piaci elemzők által korábban áttörhetetlennek gondolt - árfolyamküszöböt, megvolt a 700-as szint is.

Nemrégiben a szakértők még arra számítottak, hogy az iPhone vetélytársának szánt Google-mobiltelefon februárra várt bemutatása kell majd a 700-as kurzushoz. Nem kellett addig várni, elegendőnek bizonyult, hogy kedden szárnyra kelt a hír, miszerint a cég komoly tárgyalásokat folytat a Verizon Communications amerikai mobilszolgáltatóval: a Google részvényeit a szerdai kereskedés első órájában már 700 dollár felett jegyezzék a New York-i tőzsdén.


A cég részvényeinek árfolyama 3 év alatt a hétszeresére nőtt

Az internetes keresőmotort üzemeltető és internetes reklámokra specializálódott cég papírjainak árfolyama 10 nappal azelőtt érte el a 600 dolláros részvényenkénti határt, hogy a vállalat vezetősége közölte: a harmadik negyedévi nyereség éves szinten 46 százalékkal bővült. A Google részvényei a jelenlegi 700 dolláros árfolyamon is olcsónak számítanak a Wall Street számításai szerint, hiszen az elemzők 630-850 dollár között - 730 dolláros középértéken - lokalizálják a papírok célárfolyamát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xizor #5
    Ki hitte volna ezt el 3 évvel ezelött, hogy el lesz most?:)
  • raingun #4
    Elmész egy neves brókercéghez, aki külföldi (Pl. a New York-i részvékenyet is tud venni) és megbízást adsz. De tudod online is intézni. Én a concorde-nél voltam. Az egyik legjobb:

    Concorde
  • JL666 #3
    hogyan lehet részvényt venni? valaki? egy kis help kellene...
  • gpeeter #2
    Be kellene fektetni. :)
  • OliApa #1
    Hajrá Google! Hamarosan lesz oprendszerük is, nyakam rá, aztán dobhatjuk a Windows-t!