MTI

Online beszállókártya a British Airwaysnél

A British Airways két hónap tesztüzem után novemberben Magyarországon is beindítja új internetes szolgáltatását, amelynek igénybevételével a csak kézipoggyásszal utazók a repülőgépbe való beszállást megelőzően csupán vám- és biztonsági vizsgálaton esnek át, máshol nem kell sorban állniuk.

Anna Ingham-Grant, a légitársaság Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős kereskedelmi igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: az on-line beszállókártya a British Airways internetes szolgáltatási portfoliójának legújabb eleme Magyarországon. Eddig a világhálón lehetőség volt a repülőjegyek megvásárlására, sőt az utasfelvételt is lehetett otthonról, számítógépről intézni. Ám az egyebek mellett az ülőhelyet megjelölő beszállókártyáért mindenképp sorba kellett állni a check-in pultoknál.

A kiosztott sajtóanyag szerint a British Airways az internetes szolgáltatásai révén globális szinten 2008-ig két év alatt 100 millió fonttal csökkenti működési költségeit. A vállalat magyarországi cégének szeptemberi adatai szerint a közvetlenül a British Airwaystől repülőjegyet vásárló utasok 68 százaléka a társaság honlapján fizetett. A becsekkolást 12 százalékuk végezte az interneten. Az új szolgáltatást a tesztüzem alatt szeptemberben az utasok 7,2 százaléka vette igénybe. Ez az arány az on-line beszállókártya szolgáltatás szempontjából ugyancsak új városok közül Bukarestben 2,1 százalék, Szófiában pedig 3,58 százalék volt a vizsgált hónapban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!