Gyurkity Péter

Hipergyors otthoni elérést akarnak a britek

Bár a szigetország gerinchálózata már most is üvegszáloptikai alapokra épül és az otthonok internetelérését is gyorsítani akarják, egyes vélemények szerint egyszerűen ezt a hipergyors megoldást kell elérhetővé tenni a felhasználók számára.

Erről beszélt a Stephen Timms, a brit versenyképességét felelős miniszter, aki kiemelte azon véleményét, miszerint az otthonokban is meg kell honosítani az üvegszáloptikai hálózatot, új szintre emelve ezzel az átlagos elérések sebességét és késleltetési idejét. Bár ez még egyértelműen a jövő zenéje, a miniszter szerint a jövőben mindenképpen szükség lesz majd erre, mert az igények előbb-utóbb kikövetelik maguknak a drasztikus növekedést.

Érdekes a miniszter gondolata, hiszen a szigetország jelenleg is nagyon komolyan kezeli a kérdést, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az évtized végéig minden végponton kellőképp gyors elérést biztosítsanak az üzleti és otthoni felhasználóknak. A gerinchálózat ezért már most üvegszáloptikai technológiára épül és a háztartásokban elérhető sebességet is igyekeznek megnövelni, igaz ennek részleteiről még tart a vita. A British Telecom többek között arra szeretne választ kapni, hogy valóban lesz-e erre igény, illetve hogy ki fizessen majd a fejlesztésekért.

Timms véleménye szerint főként az otthonról dolgozó távmunkások számának megugrása miatt lesz szükség a hipergyors elérésekre, különös tekintettel a videokonferenciákra, amelyek tökéletes kapcsolatot igényelnek. Mindez viszont cserébe felgyorsítja majd a gazdasági növekedést és még inkább versenyképessé teszi az országot egy olyan világban, ahol egyre nő a gyorsan fejlődő, ám még mindig kissé lemaradó országok jelentősége. A nagy felbontású televízió, a HDTV terjedése sem utolsó szempont, ennek támogatásában is segíthetnek az otthoni üvegszáloptikai elérések.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #19
    Rolandi350 Wlanon tolod át a szervertöl? :)
    amugy ez tényleg nem hír.
  • Midas #18
    virginel mar vmi 4 fontert is kapsz 4 megabitet korlatlan.
  • pwmosquito #17
    UK-s skacok be... most vittek le 24£-rol 18£-ra az unlimitedet(a pro is csak 22£ dupla up, statikus ip), es bar nalam sem idealis a kabel minosege, azert stabil 1.3MB/s down es 130KB/s up tapasztalhato az esetek 99%ban.
  • rolandi350 #16
    nekem optikai szálas van a server amiről van netem 200 méterre van a házamtól én 110%-osan kapom a sebességet
  • Pepemix #15
    "Hipergyors otthoni elérést akarnak a britek"
    Az otthoni brit felhasznalok 95%-a azt sem tudja milyen a jelenlegi net elerese, sebessege. Annyit tud hogy ami nem BT az szar, meg hogy 40 fontot fizet erte es az a leggyorsabb. Kozben meg az elmeleti maximumot szinte sehol nem eri el a luzer. Ezert lesz kotelezo az UK szolgaltatoknak feltuntetni a tenyleges sebesseget ez nem az elmeleti maximumot.
    Masreszt azt nem tudjak megmagyarazni miert is kell nekik up to 8 mbit-os net levelezeshez, meg max. 2 GB adatforgalomhoz.
  • rigidus #14
    Nekem Madasafish van, a 8Mb-bol 0.128 lesz mire eler idaig. Nem beszelve arrol, hogy ez egy uzleti negyed es a kornyezo uzleteknek, cegeknek is hasonlo "szolgaltatas" jar.
  • Midas #13
    Hat most nekem most 8 megabit van az orangetol amibol mire hozzam er 4 lessz a bt meg vegyen fol inkabb megtobb helpdeskest hogy ha vki folhivja oket ne keljen 3 orat varni meg hogy a weboldala ne dogoljon le mindig ha akarok egy reszletes szamlat.
    Itt is egy nagy fos az egesz mint otthon a t-com.
  • rigidus #12
    Szerintem el kellene olvasni a cikket. Kulonosen a harmadik bekezdest.
  • waterman #11
    ágy átlag uzernek nem kell gigabites net.. ha gyorsítani akarja a netjét, akkor használjon firefoxot noscipttel meg adblockkal. használjon tűzfalat meg vírusirtót, hogy a gépe ne hasonlítson egy kaotikus vírus génlaborhoz. ne szörföljön rendszergazdaként, hogy ne települjenek a mindenféle gépetlassító frenetikus kis alkalmazások automatice. rakjon még fél giga memóriát a gépbe, hogy ne swapolással menjen el az oldalak betöltési ideje. mert egy erős gépen, ugyanaz a net gyorsabbnak tűnik.. saját tapasztalat.
    a filecserélők meg nem átlag userek.
  • ProClub #10
    Majd ha olcsóbb lesz a hosting-sávszél, akkor kapnak a tagok gigabitet, addig szépen 200k/kapcsolódó userre limitálva maradnak nálam a szerveren.

    Az meg a másik, hogy már most a géperőforrások 10%-át eszik meg a spamek szűrése, mi lesz akkor ha a zombigépek üvegszálon lógnak? Össze fog omlani a levelezés.