SG.hu·

Megkezdi az egymagosok kiszorítását az Intel

Az olcsó ikermagos Celeronok felbukkanásával az Intel megkezdi a hagyományos, egymagos processzorok kiszorítását. A gyártó ezalatt az OLPC laptopja számára is egyedi chipet készít.

Arról már a múlt héten beszámoltunk, hogy az Intel a közeljövőben olcsó ikermagos Celeronok piacra dobását tervezi, amelyek ugyan még 65 nanométeren érkeznek és órajelük sem verdesi a plafont, mégis kellő teljesítményt biztosíthatnak majd a vékonyabb pénztárcájú, vagy éppen játékra nem éhes felhasználók otthonaiban, illetve munkahelyein. Az újdonság ezzel kapcsolatban az, hogy nemcsak a processzorgyártó, de a PC-gyártó partnerek is megkezdték a raktáron lévő egymagos chipek kiszórását, elkerülendő a túlkínálatot.

Az első ilyen Celeron az E1200 lesz, amely 1,6 GHz-en fut, rendszerbusza 800 MHz-es, másodszintű gyorsítótára mindössze 512 kB, ára pedig a friss információk szerint 53 dollár lesz - ezer darabos megrendelés esetén. Az összes, E1000 sorozatba tartozó változat 65 nanométeren készül, egy, a Conroe magon alapuló megoldásra építve. A PC-gyártók nagy része máris megkezdte az egymagos processzorok kiszórását, mivel arra számítanak, hogy az ikermagos Celeronok gyorsan meghódítják majd a belépő szegmenst.

Az Intel emellett két E4000-es chippel is készül, amelyeket már 45 nanométeren gyártanak le, megjelenésük pedig 2008 első negyedévében várható. Az E4700 órajele 2,6 GHz, másodszintű gyorsítótára 2 MB, ára pedig 133 dollár lesz. A másik változat pontos jelzése nem ismert, a rendszerbusz viszont itt 800 MHz helyett már 1066 MHz lesz, az L2 cache pedig 3 MB.

A processzorgyártó ezzel egy időben jelezte, hogy az OLPC olcsó laptopja számára is külön processzort készítenek, ez ugyanis véleményük szerint megtalálja majd a saját helyét a piac egy jól elkülönülő szegmensében. A jelenlegi változat az AMD Geode processzorán fut, amely kedvező fogyasztású, órajele pedig mindössze 433 MHz. Az Intel a jövő áprilisban megrendezendő sanghaji fejlesztői fórumára ígéri saját fejlesztését, amely reményeik szerint jobb ajánlatot jelent majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2007. 10. 20.. 15:09||#8
nagyon nincs igazad.
ha megunod te is a sok kábelt, akkor veszel magadnak egy kis noteszgépet, és hurcibálod magaddal, otthon meg egyszerûen rákötsz egy 22"-os monitort és éled világod. Gondolj bele, megszabadulsz a sok kábeltõl, több hely lesz az íróasztalod körül és nem fognak zúgni az asztali pc ipari ventilátorai állandóan.
A másik lépés a wifisítés (nyomtató, monitor, szkenner, router stb.)
© irkab1rka2007. 10. 19.. 16:54||#7
E4400 + Spphire HD2600 épp elég a hl2ep2-höz és a portálhoz. Ez alatt nem javaslok senkinek semmit.
A notebook hülyítésnek meg nem kell bedõlni 😉 Még ha 1.5 kiló lenne is, minek hurcibálnám magammal. LAN partira általában gyengék, munkát meg ha hazacipeltetik veled, akkor biztos, hogy otthon is van desktop géped.
© shabba2007. 10. 19.. 16:11||#6
Van ilyen csak drága Ebben is 80 vagy 120W-os táp van, mobil chipset és mobil Core2-est lehet belepakolni. Mobil Core2-esbõl meg van akár ULV típusból 5-10W TDP-s is. Bár az ára miatt szerintem nem sokban különbözne, ha helyette inkább egy laptopot vennél.
© AgentKis2007. 10. 19.. 15:33||#5
Persze jó lenne mondjuk 60-80 wattos passzívhûtõs tápegység is beléjük, meg kisfogyasztású videókártyák és wincsik (ez utóbbi kettõ létezõ kategória új PC tápot 300watt alatt szerintem nem is gyártanak)
© AgentKis2007. 10. 19.. 15:31||#4
Ezt az 5 watt témát erõltetném én is... Sok helyre bõven elég és passzív hûtõvel csendes kúltúrált irodai és multimédia gépek születhetnének, amiken még akár a 2-3 éves vagy öregebb játékok is elketyegnének valahogy.
© kvp2007. 10. 19.. 11:53||#3
Az egymagosaknak meg kesobb is lesz letjogosultsaga, ugyanis a kis fogyasztasu x86-os valasztek jelenleg eleg kicsi. Ha kihoznak egy core2 solo-s cpu-t ami csak max 5 wattot eszik, annak is lesz (lenne) piaca. Sok feladathoz jelenleg sem kell 300Mips-nel nagyobb kapacitas, meg a videodekodolas is elmegy egy ilyen gepen. (sok mobiltelefonban van hasolno teljesitmenyu bar nem inteles cpu)
© tungi522007. 10. 19.. 10:19||#2
ne legyél benne olyan biztos. Majd elõszedik a raktárból az öt éve ott veszteglõ gépeket😊
Egyébként még legalább egy évig van létjogosultsága az egymagosoknak, míg a natív négymagosok el nem terjednek.
© waterman2007. 10. 19.. 09:09||#1
ez jó hír. ezután még a tecsó-gazdaságos számítógépben is lesz némi kraft..