Gyurkity Péter

Minden kaliforniai kormányzati weboldalt letiltottak

A szakértők szerint is kissé túlment a célon a kormányzati oldalakért felelős szövetségi ügynökség, amely egy megyei internetes portál feltörése után nemes egyszerűséggel az összes többi oldalt letiltotta Kaliforniában.

A General Services Administration azóta már bocsánatot is kért a felhasználóktól, ám ezzel nem feledtethetik, hogy enyhén szólva túlreagáltak egy egyszerűnek tűnő esetet. Történt ugyanis, hogy egy Marin megyei kormányzati portált ismeretlenek feltörtek és ezt követően az oldal a látogatókat automatikusan egy pornóoldalra továbbította. A szövetségiek - látván a sikeres támadás okozta galibát - azonnal léptek, ám a portál helyreállítása helyett egyszerűen letiltották a hozzáférést az államban található összes hasonló oldalhoz.

Tették ezt úgy, hogy letiltották a ca.gov doménhez való hozzáférést, amely meglehetősen nagy meglepetést váltott ki az internetezők között, hiszen ezzel mindenféle kormányzati internetes szolgáltatást megbénítottak Kaliforniában. "Gyakorlatilag sörétes puskával lőttek egy légyre" - jellemezte az esetet az állami szóvivő, aki kifejezte a helyiek elégedetlenségét, akik közül sokan felháborodtak az inkompetens szövetségi lépés miatt. Kétségtelen, hogy a kormányzati oldal feltörése meglepetésként hatott, de erre nem lehet választ egy ilyen drasztikus lépést, amely csak még több galibát okoz.

A döntés eredményeként az államban tevékenykedő kormányzati szervek mintegy 7 órán át több kiesést tapasztaltak az email és webszolgáltatásban, a felhasználók pedig természetesen nem érték el a kívánt oldalakat. A GSA ezt követően bocsánatot kért az érintettektől, és azt ígérte, hogy a jövőben igyekszik majd egy célzottabb válaszlépést kidolgozni a hasonló esetekre.

Az ügynökség azzal védekezik, hogy mivel ők a felelősek a szolgáltatások integritásáért, megpróbálták minimalizálni a pornóoldal jelentette problémát, különös tekintettel a gyanútlan felhasználókra, akik között több tízezer fiatalkorú van. Szerintük ez indokolta a hiba azonnali orvoslását - az már más kérdés, hogy a tengerentúli felelősöktől nem egy ilyen elhibázott lépést várnánk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kerub #27
    Erre van egy frissebb cikk a Halo filmről (2010), érdemes elolvasni
  • SonicBoom #26
    hát lehet jobb is így. a halo egy nagy lufi. kívűl színes meg nagy, de belül nics semmi.....
  • Hurkabogár #25
    kár Alex Garland miatt pedig de megnéztem volna! Ért a srác a hangulatfokozáshoz.
  • Atisz #24
    "A BG-nek meg szerintem túl gyerekes a története. Olyan igazi AD&D, kicsit, már-már komikus. Engem a He-Man-re emlékeztet."

    Hmm, na ennél a mondatodnál komoly kétségeim merültek fel arra vonatkozóan hogy ugyanarra a Baldur's Gate-re gondolunk-e...
  • Sanyix #23
    És ezt hol álmodtad? Azt hogy néha odébb mennek egy tárgy mögé, az nem mesterséges intelligencia. Ennyi intelligenciája még egy muslicának is lehetne. Majd ha szervezetten csapatban lehetőségtől(tehát nem mindig ugyanúgy scriptből) függően oldalba, hátba támadnak, rajtaütnek a játékoson, az mesterséges intelligencia. Így pedig csak egy közepes fps, idétlen, hypefps. A HL-nek legalább jó sztorija van, és egy része hihető is, ezt az izét ne hasonlítsd ahhoz, mert a haloban semmi nincs meg ezek közűl.
  • L3zl13 #22
    Syberiaval az a baj, hogy bár maga a játék nagyon jó volt főként a hangulat adta a varázsát. Ilyen fajta filmek szerintem nem vonzanak nagy közönséget. Ugyanakkor viszont ha élethűen akarják adaptálni a játékot, akkor elég komoly látványeffekteket igényel, ami nagyon megdobja a költségvetést.
    Szinte tuti bukás anyagilag.
  • Nethyrrea #21
    végre valami film lenne amit ne az a barom Uwe boll csinálna, erre a stúdiók fassága miatt fuccsol be...remek.
  • L3zl13 #20
    Szerintem sokan csak azért fikázzák a Halo mozit, mert egy sikeres FPS játék megfilmesítéséről van szó. Bár nem szeretem az FPS-eket, és ezért nem is játszottam a Halo játékokkal, azért a történetét ismerem. És azt kell mondanom a keretsztori simán megállja a helyét egy forgatókönyv alapjaként.
    A BDO részből például nagyon sokat ki lehet hozni. Ezt megfelelő arányban megspékelve a Flooddal és a Covenanttal király SF-akció lehetne belőle.
  • ldavid #19
    Nekem egy Syberia mozi tetszene a legjobban, de a Max Payne-re is várok még.

    "Nincs sztori? Sebaj, az USA-ban hypersiker, ezért filmet kell belőle gyártani..."
    Ez igaz, ezért lesz a Sims-ből is.
  • haxoror #18
    A Halo-s hír is erre a topikra mutat...