MTI

Nem egyszerű a kuruc.info elérhetőségének korlátozása

Az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium (IRM) foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy korlátozza a kurucinfo elérhetőségét - mondta Takács Albert szakminiszter a Polgári Törvénykönyv gyűlöletbeszédet érintő módosítása kapcsán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel.

Az IRM már dolgozott ki elképzeléseket, elvi és szövegszerű javaslatokat az elérhetőség korlátozására - közölte Takács Albert. Hozzátette ugyanakkor: "ez sokkal kényesebb dolog, hiszen akarva-akaratlan valamilyen módon a cenzúrára hasonlít, ha az elérhetőséget korlátozzák". Megjegyezte azt is, hogy olyan politikai döntés sem született még, amely a jogalkotónak szabad kezet biztosítana.

A szakminiszter felhívta a figyelmet arra is, mivel a szerver külföldi, a magyar állam nem tehet olyan hatósági intézkedéseket, mintha belföldi szerverről lenne szó. Műszaki számítógépes szakemberek szerint a hozzáférés korlátozása technikailag kivitelezhetetlen - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke múlt pénteken, az MDF által kezdeményezett ötpárti sajtóértekezleteten jelentette be, hogy a kormány a Polgári Törvénykönyv módosítását kezdeményezi a vallási, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő emberek védelmében. A kezdeményezés céljának azt nevezte, hogy a kisebbségben lévők a közösségüket ért sértő, bántó vagy lealacsonyító megnyilvánulásokkal szemben bírósághoz fordulhassanak.

A miniszterelnök augusztus 23-án kérte fel az igazságügyi tárca vezetőjét: vizsgálja meg, hogy a hatályos magyar büntetőjogi szabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései lehetővé teszik-e a kuruc.info elleni arányos fellépést. Kérte továbbá, vizsgálják meg azt is, van-e mód határozottabb fellépésre a tartalmait külföldi szerveren közlő internetes portál ellen, például nemzetközi együttműködés, jogsegélyegyezmény vagy más jogi eszköz felhasználásával.

Az igazságügyi miniszternek a vizsgálat eredményét a lehető legrövidebb időn belül kellett elkészítenie és jelentés formájában a kabinet elé vinnie. A javaslatot a tárca múlt héten küldte meg a kormányfőnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Derapo #29
    Énmár ezt az egészet úgy unom.Ménem döglik meg az összes akik a mai politikai "elitet"alkotják?Orbán,Dávid,Gyurcsány, stb...és nem feltétlenül ebben a sorrendben muszály.Mindet a dunába hadd fuldokoljonak.Nem veszitek észzre,hogy mindkét oldal a maga javát akarja miközben LEFOSNAK bennünket.Tudjátok mit? ÉN FOSOK rájuk...mert megérdemlik:)
  • Randal #28
    És szerinted melyik állam nem szervezett eddig maga ellen tüntetést meg fenyegetést?:P
    Egyik legjobb taktika a világon.

    A jobbosok ellen meg nemigen félek. Mégha meg is döntenék egyszer a kormányt, kiket ültetnének be a parlamentbe? Azokat az embereket az egész országnak meg kellene szavazni. És akkor megint ugyanott tartunk.
    Ha meg nincs szavazás akkor puccs/ polgárháború/ radikális csoportok veszélyeztetik az országot címszó alapján lenne nagy haddelhadd, plusz lenne egy kis idegeskedés a szomszédok részéről.

    Ezek az emberek csak arra jók, hogy eljátszogassák a hülyeségeiket, plusz néha-néha vannak értelmes beszólásaik, másra nemigen képesek.
  • fflx #27
    szomoru es egyben elkeserito is, de azert a legtobbje par ev alatt kinovi :)
  • bvalek2 #26
    A pozitív üzenetben akkor van igazad, ha a náciveszély valódi lenne, de nem az. Az aljasság az a dologban, hogy a kormány szervez álnácikat maga ellen. Már többször kiderült, hogy ez történt, biztos vagyok benne, hogy most is erről van szó.
  • tar86 #25
    Ti mind provokátorok vagytok
  • Vorpal #24
    "bakker... legtöbben '89-ben még csak kis pisisek voltatok /vagy még nem is éltetek/, miből gondoljátok, h bármit is tudtok az életről/politikáról ?"

    ezt helytelenítem - ilyen alapon el lehet felejteni 50ezer év történelmét,
    a fiatal generáció az, amelyik jobbá teszi a világot és nem azért mert
    hülye a politikához.

    "Az első ok nagyon egyszerű. Meg kell ijeszteni az embereket, akik a "szélsőjobbtól" való félelmükben az MSZP-SZDSZ kormányra szavaznak."

    - ezt itt többen fel hoztátok, de bele gondoltatok, hogy ez az a pozitív
    üzenet, amit az ilyenfajta dolgoknak közölniük kell.
    ha az jönne le az egészből az embereknek, hogy - uccu neki lőjünk
    megint zsidókat a Dunába, a végeredmény rosszabb volna,
    mint, hogy ma baloldali kormány van.
  • aRoma #23
    bakker... legtöbben '89-ben még csak kis pisisek voltatok /vagy még nem is éltetek/, miből gondoljátok, h bármit is tudtok az életről/politikáról ?
  • angol #22
    na ugye mennyivel nyugisabb volt a puha cuculista diktatúra, a vezető politikusoknak meg azt üzenem, nem kötelező főnöknek lenni, tele vagytok zsével és még szeressenek is titeket, naaa
  • Jack Bauer ahős #21
    Rajtam kívül ide csak hülyék írhatnak? Gyerekek, mondjátok, hogy csak vicceltek, ennyire nem lehet idióta a jövő generációja...
  • kadar1 #20
    Eddig nem látogatamm az oldalt , ezután majd fogom.Nem másból csak kiváncsiságból.Szerintem anonimusz oldalakrol vagy anonimusz szerverekröl,nehogy véletlenül is azonositsanak.Mert akkor jaj lesz :).