Napi Online

A Tele2 megtéveszti a fogyasztókat?

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) által kiadott közlemény szerint az elmúlt napokban panaszok sokasága érkezett az OEF-hez a Tele2 fogyasztókat megtévesztő, tisztességtelen magatartásával kapcsolatban. A Tele2 közelményben reagált.

A panaszáradatból kitűnik: a Tele2 ügynökei az egyik jelentős hazai piaci szereplőről azt terjesztik, hogy a közeljövőben kivonul a piacról, emellett a fogyasztóknak az eddigieknél kedvezőbb percdíjakat ígérve igyekeznek őket váltásra bírni. A panaszosok jelentős része idős, egyedülálló ember, akiktől különböző megtévesztő ígéretekkel csikartak ki aláírást, illetve igyekeztek őket fizetésre bírni, de akadtak olyan esetek is, amikor az ügynök minden jel szerint egyszerűen aláhamisította a fogyasztó aláírását. Volt, amikor a Tele2 a telefonos megkeresést követően - szerződés megkötése nélkül - azonnal csekket postázott a fogyasztónak. Sajnos több fogyasztó, annak ellenére, hogy nem kötött szerződést, és nem is állt szándékában elfogadni a cég ajánlatát, a csekken szereplő összeget befizette - olvasható a közleményben.

A meglehetősen súlyos vádakról megkérdeztük a Tele2 ügyfélszolgálati igazgatóját. Ducsai Evelin közölte, hogy ő maga is újságíróktól értesült a fönt említett panaszokról, melyekkel kapcsolatban közleményt adtak ki. "A Tele2 elutasítja, hogy értékesítési ügynökei megtévesztik a fogyasztókat: sem a Tele2, sem az értékesítési munkatársai (ügynökei) nem érdekeltek a hamis szerződések megkötésében, mivel a Tele2 jutalékot csak a hosszú távon aktív (szolgáltatásainkat igénybevevő) ügyfelek után fizet" - olvasható a cég hivatalos közleményében.

"A szolgáltatás aktiválásáról a TELE2 külön levélben és automata hívásban értesíti a fogyasztókat, melytől (ha meggondolta magát vagy az ügynök félretájékoztatta) 8 munkanapon belül elállhat. Erről a társaság tájékoztatja ügyfeleit az írásbeli szerződés ügyfélnél maradó másolati példányán is" - írja a társaság közleményében. "A TELE2 csekket csak érvényes szerződéssel (hang vagy írásbeli) rendelkező és a szolgáltatást használó ügyfeleknek küld. A társaság minden reklamációt kivizsgál, és ha felmerül a gyanúja a megtévesztésnek, akkor az ügyfél javára dönt és az érintett ügynöktől azonnal megválik."

"A Fogyasztóvédelem által társaságunkhoz eljuttatott megkeresések alapján egy tucatnyi ügyről tud, melyek a szerződések megkötésével kapcsolatosak. A TELE2 nehezményezi, hogy az OFE egyeztetés nélkül kiad egy ilyen hangvételű sajtóközleményt, mindezt úgy, hogy a TELE2 minden megkeresésükre, határidőre válaszol és eddig a TELE2-vel semmilyen elmarasztaló határozatot nem közöltek" - zárja sorait a közlemény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djw #6
    a hungarotel egy nagy rakas kaki... a teleketto meg kuldott nekem 1 csekket 444 Ft-rol, bar a keresztnevem nem birtak eltalalni, igy a kukaban landolt. Az mas kerdes, hogy sem hungarotel, sem tele2 sem semmilyen mas vezetekes szolgaltatotol nem veszek igenyben szolgaltatast... muhahaha
  • oneman #5
    a hungaroteles előfizetést minél előbb le kell mondani... azok csak kiszipolyozzák az embereket
  • Petka #4
    Még jó, hogy a tele2 is a htcc csoport tagja. Ezért is az invitelnek fognak anyázni...
  • fapapi #3
    Atomot az összesnek....
  • AnarchoiD #2
    a szegenyeket kizsebelo multi tele2 sertodotten vonja kerdore a hatosagokat, hogymerik ot basztatni ? :) szep ez a vilag amiben elunk
  • KekszNET #1
    Nagymamammal olyan tortent, hogy atallitottak neki a vonalat arra az elohivora, majd a tcom ugynok mondta h menjen at favoritra, mert az jo es o lerendezi a tele2ot, aztan kozben azok nem fogadtak el a felmondast, nem vettek le az elotarcsazast es utana kiszamlaztak vmi 40ezer forintot. Szanalmas! A vak, oreg embereket a kis nyugdij mellett ott verik at ahol tudjak, mert ok csak kevesebbet akarnak fizetni, viszont nem ertenek hozza es megbiznak az ilyen csalokban.