SG.hu·

Nemcsak a számítógépeket ellenőriznék Németországban

Ismét fellángolt a vita Németországban az online házkutatásokról. Az ok, hogy újabb részletek derültek ki a belügyminisztérium elképzeléseiből. A hivatalhoz a német parlament SPD-frakciója és az igazságügyi minisztérium intézett kérdéseket. A válaszok sokakat megdöbbentettek.

A belügyminisztérium válaszolt az SPD és az igazságügyi minisztérium kérdéseire. Ezekből világosan kiderül, hogy az online házkutatásoknak nevezett eljárást nem csak a számítógépeken és a notebookokon alkalmaznák, hanem mobil készülékeken (Blackberry, mobiltelefonok, PDA-k stb.) és faxokon is. "Aki azt remélte, hogy Wolfgang Schäuble elveti a terveit, azoknak ezek a válaszok nagy csalódást jelentenek" - jelentette ki Wolfgang Wieland, a Zöldek belügyi szakértője.

"Ilyen alapon akár az intelligens hűtőszekrényeket vagy mosógépeket is megfigyelheti és ellenőrizheti majd a német állam. Egyetlen készülék sem menekülhet 0830sch1.jpg adatéhsége elől" - tette hozzá Wieland. A cél egyértelmű, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) minden olyan adathoz hozzá akar jutni, amit egy berendezésben tárolnak. Azt, hogy ezek az eljárások sértik az emberi alapvető jogait, a belügyminisztert látszólag nem érdekli és egy vállrándítással elintézte.


Wolfgang Schäuble
"A 40 oldalas válaszokban egyetlen mondat sem található arra vonatkozóan, hogy mi indokolja ezt a hatalmas adatéhséget és miért van szükség ennyire hamar ezekre a kémprogramokra. Ezenkívül a belügyminisztérium arra a kérdésre sem tudott kielégítő választ adni, hogy ez az eljárás valóban segít-e bizonyítékként használható adatok megtalálásában. Egyértelmű, hogy Schäuble számára az alkotmány nem jelent sokat, ha szükséges, még meg is változtatná. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a tervek megvalósuljanak" - zárta gondolatait Wolfgang Wieland.

Hasonló következtetésekre jutott a dokumentumok tanulmányozását követően a Der Spiegel német hírmagazin is, amely tudósításában kiemelte, hogy a német belügyminisztérium a programot Remote Forensic Software-nek (RFS) keresztelte el. A lap pontokba szedve keresett válaszokat az őt érdeklő kérdésekre. Tény például, hogy a dokumentumokban az információtechnikai rendszerek kifejezés szerepel, ami meglehetősen széles körűen értelmezhető. A kémprogramok telepítése a mobiltelefonokra ugyanakkor nem jelenti a beszélgetések lehallgatását is. Kiderült az is, hogy az alkalmazás bármikor bevethető, ehhez azonban elsősorban a jogi hátteret kell megváltoztatni.

A belügyminisztérium a válaszaiban elismerte, hogy vannak konkrét terveik például a titkosított VoIP-beszélgetések lehallgatására. A kémprogram telepítését firtató kérdésre adott válasz meglehetősen tömör: sokféleképpen az eszközökre kerülhet, ugyanakkor a szakembereknek tudniuk kell a megfigyelt személy számítógépén vagy más berendezésén található operációs rendszer, internethozzáférése és a böngészője típusát. Felmerülhet az a lehetőség is, hogy az illető egy hivataltól kap levelet és miután azt gyanútlanul megnyitotta a kémprogram feltelepül.

A szoftver nem fedezik fel a vírusirtó és más biztonsági szoftverek. Ennek oka az indoklás szerint, hogy az alkalmazást minden bevetése előtt megfelelően módosítják és a megfigyelt személy által használt megoldásokkal tesztelik. Az RFS az installálása után korlátozott keresést végez, elsősorban adatnevekre, adatösszefüggésekre, hozzáférési információkra, kulcsszavakra, meghatározott fogalmakra kíváncsi. A talált adatokat titkosítva az interneten keresztül jutnak el a hatóságok szervereire.

A belügyminisztérium végül arra a kérdésre, hogy mindez mennyibe kerül, nem tudott konkrét választ adni. Ez függ az adott akciók hosszától, attól, hogy hány személy vesz bennük részt. Tény azonban, hogy például az RFS állandó módosítása sem lehet egyszerű és olcsó mulatság. Ennek ellenére tényleg úgy tűnik, hogy az adatéhség miatt semmilyen ár, talán még az emberek alkotmányos jogainak feláldozása sem drága.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© blendeguz2007. 09. 03.. 10:18||#28
A legviccesebb dolog, hogy szerintük úgy történt a dolog, hogy nem vették észre a terveken, hogy ez horogkereszt alakú és most már nem akarják lebontani, meg átépíteni, mert nagyon jól betölti a funkcióját - írja a Wiki idevágó cikke.
Tehát, szerintük senki nem vette észre az engedélyeztetési terveken, a kiviteli terveken és az alapkitûzés során, hogy ez tisztára egy horogkereszt, méhozzá tökéletes pontossággal északra tájolva... Hahhhahhhhaaaaa <#nyes>
© blendeguz2007. 09. 03.. 10:02||#27
Bocsánat, most néztem utána és 1969-70-ben épült. Nem baj, ez még durvább...
© blendeguz2007. 09. 03.. 09:52||#26
Meglepõdtem, hogy nácinak nevezed az USA-t, de méginkább meglepõdtem ezen a mûholdfelvételen!
Ez a San Diego-ban lévõ haditengerészeti központ kétéltûekkel foglalkozó részlegének épülete felülnézetbõl. Emlékeztet valamire, nem? Ja és legjobb információim szerint 1944-ben építették!
© darktouch2007. 09. 01.. 07:52||#25
Háát ez...De azért megnézném hogy mellik vírus és kémproggy éli túl a NortonGhost-ot😊 1-2 naponta Ghostolok, így leszo*nak. Ha meg máshogy nem megy akkor egy pl: 40gb-os vinyót üresre gyalulni, rendszer fel - és azzal netezni, amin semmi fontos dolog nincsen. Netezés után meg vissza a +rendes vinyó(kat). 😊)
© janus3912007. 08. 31.. 22:31||#24
na itt a szép új világ
© waterman2007. 08. 31.. 18:23||#23
"A szoftver nem fedezik fel a vírusirtó és más biztonsági szoftverek. Ennek oka az indoklás szerint, hogy az alkalmazást minden bevetése elõtt megfelelõen módosítják és a megfigyelt személy által használt megoldásokkal tesztelik"

én azt vettem észre, hogy a zonealarm pl nagyon vadul kapálózik, ha csak valami ismeretlen program ki akarja dugni az orrocskáját a netre. tehát ha a deny-ra kattintok már elvágtam az útját.. legalábbis én úgy gondolom, hogy egy tûzfalnak illene észrevennie egy tök új kapcsolatot a gépemre befelé jövet meg amint onnan elindulnak kifelé a cuccosok.. bár windózhoz biztos vannak hivatali-nemzetbiztonsági 6 sávos (+2 leállósáv) hátsó kiskapuk, rések, hogy nekik könnyû legyen.
© Wittgen2007. 08. 31.. 18:23||#22
Törvénybe iktatják, hogy az emberek csak Windowst és MS Explorert használhatnak, valamint kizárólag az MS Office csomagban levõ progikkal készíthetik dokumentumaikat, így máris meg van oldva a gond, hogy ne összevissza rendszereket használjanak az emberek. Aki nem így cselekszik az potenciális terrorista, államellenes elkövetõ, hazaáruló, bûnözõ, stb, tehát kiszáll a kommandó és már viszik is egy haláltáborba követ törni.
© waterman2007. 08. 31.. 18:15||#21
egyáltalán milyen .jpg az ami kutat?? hogy tud kutatni egy jpg? ahhoz hogy ilyesmiket csináljanak masszívan hekkelni kéne a gépet.. a jogvédõket ilyenkor lefizetik? vagy most nem a lemezcégekrõl van szó, most jól befogták az összes p*fájukat?
© waterman2007. 08. 31.. 18:12||#20
majd eljön az idõ, mikor a router a 80as portot engedi csak be..😊
© virs lee2007. 08. 31.. 11:49||#19
Egyetlen készülék sem menekülhet 0830sch1.jpg adatéhsége elõl

Ez valami árja német név? ^^