MTI

Náci propaganda a YouTube-on

Akadálytalanul terjed a náci és neonáci propaganda a YouTube amerikai videomegosztó portálon.

Az ARD német közszolgálati televízió tudósítása szerint a portálon például teljes hosszában megtalálható a hírhedt Jud Süß című film, amely Goebbels felügyelete alatt készült 1940-ben. A legfrissebb termésből is széles a kínálat: a Landser nevű szélsőjobboldali együttes Sturmführer in der SS című számának klipje már nyolcadik hónapja van fent a portálon és több mint 400 ezerszer nézték meg. A Kommando Friesler KuKluxKlan című szerzeményének videója is igen népszerű. Olyan klip is akad, amelyben egy felégetett németországi menekültszállás látható, az alkotás végén pedig felirat: "Koncoljuk fel az összes bevándorlót".

A gyűlöletet keltő, rasszista, antiszemita anyagok miatt már száznál is több alkalommal fordult a szolgáltatóhoz a jugendschutz.net, az internetet a német ifjúságvédelmi törvény szempontjai alapján monitorozó állami szervezet. A YouTube viszont nemcsak hogy nem távolította el a felvételeket, de nem is reagált a megkeresésekre. A Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZJD) feljelentette a Google amerikai internetes óriáscég érdekeltségébe tartozó vállalatot. "Elvárom, hogy az államügyészség, a hatóságok, és ha kell, akkor a kormány is határozottan lépjen fel az ügyben" - mondta Samuel Korn, a ZJD alelnöke.

A YouTube 2005-ben indult, és kisvállalkozásból hamar a legnagyobb és legnépszerűbb internetes videomegosztó szolgáltatás lett belőle. A felhasználók szabadon tölthetnek fel a portálra anyagokat, amelyeket bárki megnézhet. A platformot tavaly októberben vásárolta fel Google rekordáron, 1,65 milliárd dollárért (308 milliárd forint).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ronny #12
    miért lenne az rá a válaszom, hogy vegyék le? Aki akarja nézze meg, senkinek sem kötelező és ha nem igaz akkor még sértőnek sem érezném. Ez a szabad világ. Antiszemita anyagba beletartoznak az izraeli lobbit leleplező filmek is.
  • uniu #11
    nem lesz igazad. Mert a Te altalad emlitett peldaban senki sem akarja a "nem tul befolyasos" keresztenyek segget nyalni...
  • ericghar #10
    ..és ha a youtube-on megjelennének - mondjuk - a szerbiában fogtatott magyar és horvát ellenes videoklipek amiket még a polgárháború alatt gyártottak állami megrendelésre, akkor a magyar kormány tiltakozna, Te pedig azt mondanád, hogy mégis mi köze egy magyar kereszténynek az amerikai érdekeltségű youtube portálhoz...
    igazam lesz, vagy igazam lesz?
  • Ronny #9
    *része felett
  • Ronny #8
    mégis mi köze van a német zsidónak az amerikai érdekeltségű youtubehoz? Gondolom halál komolyan "elvárja", hogy az amcsik legy pillanatra lehunyják a szemüket az alkotmány ide vonatkozó része és ehhez a német államot is igénybe óhajtják venni.

    Gondolom magukban még véletlenűl sem vonnak párhuzamot a könyvégetés és az ő munkálkodásuk között.
  • Ronny #7
    ez a zsidó szervezetek tipikus viselkedése. Félnek, hogy fény derül a szarságaikra .
  • Chris XT #6
    Jaj szörnyű, mi lesz most, inkább foglalkozanak mással, van elég sokkalta nagyobb baj.
  • s2rk2ny #5
    Igen - ez tipikus magyar viselkedés.
    A bevándorlásról meg csak annyit - mindig is létezett. Ne feledjük, a Hunnok is így jöttek ide annak idején.
    A bevándorlást megfékezni meg nem lehet - próbálták többször is, de senkinek sem sikerült. A római birodalmat is a bevándorlók omlatták össze...
  • uniu #4
    "Az ARD német közszolgálati televízió tudósítása szerint a portálon például teljes hosszában megtalálható a hírhedt Jud Süß című film, amely Goebbels felügyelete alatt készült 1940-ben." Most mi lesz ? Mindenki aki ezt megnezi atmutalodik fasiszta-zombiva ?:) Tortenelem ez is...
  • kadar1 #3
    A tiltott gyümölcs mindig édesebb ! Minél jobb tiltják annál többen nézzik meg.Egyébbként megértem a németeket,Ki látja szivesen a bevándorlokat? Itt van nálunk rá a jó példa A határon túli magyarokról mondjunk le(a kettös állampolgárság miatta,a kormány jól befolyásolta a szavazást) a kinaiakat kiket be akkarnak hozzni azokat meg öleljük át. A magyara jellemzö,hogy saját nemzetét árúlja el. SAJNOS