MTI

Klasszikus zenei koncert élőben az interneten

Itt az első internetes portál, amely klasszikus zenei koncerteket közvetít élő egyenes adásban - szeptember közepén éppen a budapesti Művészetek Palotájából.

A finn classicLive vállalkozásának célja a komolyzenei koncert évszázados hagyományának megújítása a szélessávú technológia segítségével. Már 15 országból csatlakoztak vezető nagyzenekarok a hálózathoz, köztük a magyar Nemzeti Filharmonikusok. A tervek szerint kezdetben heti egy-két koncertet adnak le élőben, de később már naponta lesz új a kínálatban.

Az első hangversenyt szeptember 6-án közvetítik a finnországi Lahtiban rendezett Sibelius Fesztiválról, az ígéret szerint televíziós minőségben. A Lahti Szimfonikus Zenekar Jean Sibelius (1865-1975) finn zeneszerző Kullervo Szimfóniáját adja elő.

Rögtön a második koncert magyar vonatkozású: szeptember 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben érezhetik magukat a világ bármely pontján az internetezők. A Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényli, Bartók, Beethoven és Brahms műveket adnak elő, zongorán közreműködik Alekszej Vologyin. "Nem kétséges, hogy zenetörténetet írunk" - nyilatkozott az online-koncert kezdeményezésről Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója.

A www.classiclive.com sorozatára hitelkártyával lehet "bérletet váltani". Az egynapos, egy hétre, vagy harminc napra szóló hozzáférés 5, 9, vagy 17 euróba (1291, 1807, vagy 4390 forint) kerül, és a koncerteket nemcsak élőben lehet követni, hanem utána is felvételről, annyiszor, ahányszor a felhasználó csak akarja, letölteni viszont nem lehet.

A portálon látható közönségcsalogató, ingyenes "próbakoncert" egyébként ugyancsak a Kocsis Zoltán vezette társulat egyik budapesti előadásának felvétele. A magyar zenekar Haydn Óraszimfóniáját játssza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!