Dojcsák Dániel

Vista helyett Linux a notebookokon

A Dell után a a harmadik legnagyobb gyártó, a Lenovo is bejelentette, hogy előre installált Linux operációs rendszerrel is szállítja legújabb noteszgépeit.

A Lenovo csatlakozott azon számítógépgyártók sorába, akik a Windows platform mellett Linux asztali környezettel is szállítanak gépeket. Sőt a Dell az Egyesült Államokban sikeres akció után további piacokra is kiterjeszti az opciót, mondta el a LinuxWorld konferencián tartott beszédében Kevin Kettler, a Dell technológiai vezetője.

Az IBM PC üzletágát megkaparintó kínai vállalat döntése, hogy Novell SUSE operációs rendszerrel is elérhetővé teszi a T sorozatú noteszgépeit arra enged következtetni, hogy a nagyobb gyártók is látnak potenciált a nyílt-forráskódú piacokban. A Novell vezetői szerint a szoftver fejlődésével egyre több lehetőség nyílik meg és a Linux többé is válhat, mint egy egyszerű alternatíva az oprendszerek piacán.

A Dell viszont a Suse helyett az Ubuntu disztribúciót preferálja. Ez az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban máris kapható a linuxos Inspirion 6400n és 530n modelleknél. Az előbbi 122 000, míg az utóbbi 148 000 forintnyi angol fontért kerülhet a vásárlókhoz ÁFÁ-val és kiszállítással együtt. Windows Vista Home Premiummal viszont alig 12 000 Ft-tal kerülne többe a 6400-as modell.

Ennek ellenére a Linux operációs rendszerek lemaradása óriási az asztali és notebook szektorban, annak ellenére is, hogy a szerverpiacon továbbra is jelentős szeletet bírtokolnak. A Windows Vista gyengélkedése viszont most kiugrási lehetőséget kínál a többi gyártónak, hiszen egyre több felhasználó dönt úgy, hogy egyelőre nem szeretne Vistára váltani. A Microsoft számára a mostani helyzet az elmúlt idők leggyengébbnek tűnő pozíciója, ami egészen addig tarthat, amíg a vevők nem enyhülnek meg a Vistával kapcsolatban vagy a redmondi óriás nem enyhül meg az XP kivezetésének kérdésében.

Eközben a Novell több gyártóval is lepaktálhat és az üzleti ügyfelekre fókuszálva komoly szeletet happolhat el az elkövetkezendő 1-2 évben a Microsoft elől. Sőt a korábban kötött Novell-MS megállapodás melléktermékeként az átjárható XML dokumentumformátum használata miatt kompatibilitási hibákkal sem kell feltétlenül számolni.

Érdekes időszak áll a Microsoft előtt, hiszen az otthoni felhasználók eleve lassabban követik le a változásokat, leszámítva a nagyon szűk hardcore réteget, akik mindig a legújabb hardver és szoftver konfigurációval akarnak rendelkezni. Másrészt az üzleti szektorral kapcsolatos korábbi semleges jóslás is dőlni látszik, miszerint egy 3 éves kifutás alatt a vállalatok többsége átáll Vista rendszerekre, legalábbis egyre többen lobbiznak XP-ért új gépek vásárlásakor is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • daga #251
    sziasztok tudne nekem vki segiteni egy "egyszeru" kerdesben ? Hogy hivjak angolul a szallitasi feladatot? udv midnekinek.
  • flashdesigner #250
    "Ennek ellenére a Linux operációs rendszerek lemaradása óriási az asztali és notebook szektorban" -- páfff , ez a hozzáértés netovábbja
    Valszeg ezt is valami Mikrofostos, tűzközelben lévő "elemző" , "szakértő" írta.

    Gyerekek ! Mi a Silverlight???!!! És hogy merészkedik ez ilyen pluginekhez, mint
    a Java vagy a Flash ?
  • ekre #249
    jaj srácok, minek ez a sok vita :) használjon mindenki azt amit szeret, oszt tojjon rá, hogy a másik mit használ, meg hogy mikor milyen elemzést hoz ki egy csoport (amelyikek sok esetben vagy jobbra, vagy balra húznak).
    én továbbra is munkára linuxot, játékra windowst használok. ennyi :)
  • Evil Merodak #248
    Játszottam PC-vel és rohadtul nem érdekel hogy mi volt 96-2000-ig.
  • vidoz #247
    "mert az OpenOffice-ban szerkesztett dokumentumok másképp jelennek meg"

    Meglehet, sőt, az egész rendszer másképp néz ki mint a Vista, nincs Windows Explorer csak Konqueror, még az ikonok is másak, Firefox-ban se telejesen úgy jeleníti meg az oldalakat, így használhatatlanná válik az egyész.


    "Épp most készítik ki a Silverlight bétáját Linuxra."

    A corss-platform Billéknél CSAK Win + Mac, ez nem újdonság, de: "The developers of Mono Framework, a free and open source implementation of the .NET Framework, are developing an open source Silverlight implementation with Linux support under the temporary name Moonlight."

    A weboldalakon lévo WMP és QT-al semmi gond nincs, ahogy azt írtam és a NTFS-ben levo Vista-win konyvtárat még XP-rol se lehet torolni, de Linux-rol viszi a Shift-Del simán.
  • Penge4 #246
    "ki is venne MS Office-t, ha van OpenOffice is"

    Mondjuk cégek, akik azért nem állnak át (költségcsökkentés miatt) Linuxra, mert az OpenOffice-ban szerkesztett dokumentumok másképp jelennek meg MS Office-ban és fordítva is igaz? Sőt, még az MS Office-on képzett titkár(nő) droidokat sem kéne átképezni, mert egy ikonra még talán rá tud kattintani Linux alatt is.

    "MS sose fog semmit Linux-ra kiadni, még browser-plugin-t se."

    Épp most készítik ki a Silverlight bétáját Linuxra.

    "De Apple-tol sincs QuickTime browser-plugin, de van alternatívája és gond nélkul lejátszhato bongészoben is."

    Ennek szívből örülök. Az Opera úgy kifagy tőle, mint állat. Akkor már inkább ezt. Ja, Linuxra ilyen sincs.

    "Sot a legújabb Vista-s NTFS is írható/olvasható mindenféle korlátozás nélkul."

    Írjad és olvassad, aztán ha a winyód megpusztul, én szóltam. Az Ubuntu oldalán is le van írva, hogy nem ajánlják, csak ha nincs más lehetőség, még az XP NTFS-ére sem.
  • vidoz #245
    "Nem furcsa, hogy PhotoShop, MS Office, mind mind van OSX-re"

    Nem érdemes nekik, ilyen egyszeru, ki is venne MS Office-t, ha van OpenOffice is, de MS sose fog semmit Linux-ra kiadni, még browser-plugin-t se. De Apple-tol sincs QuickTime browser-plugin, de van alternatívája és gond nélkul lejátszhato bongészoben is. Sot a legújabb Vista-s NTFS is írható/olvasható mindenféle korlátozás nélkul.
  • homeless #244
    Az apple megteheti, hogy olyan cégekkel tárgyal mint az ms vagy az adobe, a linux fejlesztők meg nem. De ha professzionális programok kellenek, akkor ott van pl az ubuntu studio, ami zene/videó/kép szerkesztésre készített disztró. Vagy ott a maya ami egy 1-2 millió forintos 3d modelezző szoftver és van linuxos változata is. De az apache, bind, proftpd, nmap, stb programok is elég profik.
  • Penge4 #243
    "Amúgy felesleges sorolni, hogy miket kapsz a win-el"

    Nem én kezdtem el azzal, hogy a Vista 3 gigás és semmi nincs benne.
    De tényleg felesleges sorolni. A vidoz féle Linuxosoknak úgysincs más szórakozásuk, ha a sok professzionális szuper progit megunták írnak pár újat, aztán feldobják valami Linuxos oldalra, ahol felkerül az adott szerverre, majd le lehet tölteni Synaptic-kel, így egyértelmű, hogy több progi van rá, mint Windowsra vagy OSX-re, csak kérdés, ebből mennyi használható.

    Az ilyen hozzászólások után: "láttam Nero7-et, van benne már minden, csak éppen a CD/DVD-írás nem megy vele olyan jól, hibásan írja ki a lemezt."
    Nem igazán hiszem, hogy látta valaha működni a Windowsos változatot. Erre még azt se lehet fogni, hogy hülye hozzá, mert a 3 éves kisöcsém is tud Nero-val normálisan CD-t/DVD-t írni, és nem rontja el a lemezt. Esetleg az íróban vagy a firmware-ben keresendő a hiba.
    Ja, telepítésnél kiválaszthatók az összetevők, ha akarod, csak a Nero Burning Rom megy fel. Ha a méret miatt fáj a fejed, akkor Nero Lite. Keress rá!

    Az ilyenek után pedig "szal Nero Linux volt fent, de nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek, hogy ezért pénzt kér valaki." egy elvakult állatnak tartom az illetőt, mert arra nem veszi a fáradságot, hogy kipróbálja a Windowsos változatot, inkább lefikázza, mert ő csak a Firefoxból indul ki és a többi open source-ból, ami minden platformon ugyanaz.
    Hát nem, mivel a Linuxosokból nem lesz nekik profit, nem is fogják normálisan megírni arra a platformra.
    Nem furcsa, hogy PhotoShop, MS Office, mind mind van OSX-re (ami Unix alapú, "betonstabil" csak éppen zárt és fizetős), az imádott nyílt forrásra nem portol senki, aki nem hülyült meg?
  • A1274815 #242
    "WMP mióta tud DVD-t lejátszani alapban, már ne nevettess."

    Még Win98 óta csak akkor még szimplán Media Player-nek nevezték. Nem minden Windows változatban van viszont alapból MP2 codec (úgyan is az igazából licensz díj köteles, mplayarben meg a többiben illegálisan van benne, XP Media Center Edition-okban és a Vista Home Premium-ban illetve Ultimate-ben biztosan benne van, sőt úgyrémlik néhány Server 2003 verzióban is).